A korábban színészként és komikusként egyaránt sikeres Russell Brand évek óta néz szembe szexuális zaklatási botrányokkal, sőt többen szexuális erőszakkal is vádolták. A világ különböző pontjain futó bírósági ügyek egyikében most ártatlannak vallotta magát – írja a Hollywood Reporter.
A kétrendbeli erőszak és zaklatás ügyében döntő londoni bíróság, a Southwark Crown Court egyik termében kedden megjelenő Brand kijelentette: a vád szerint 2009-ben történt esetek valójában meg sem történtek.
A színész tavaly májusban öt további vádpontban is ártatlannak vallotta magát, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügyek lezárultak volna, hiszen a témában a következő tárgyalásra június 3-án kerül majd sor.
A BBC beszámolója szerint a bíróság március folyamán egy meghallgatáson dönti majd el, hogy a vádakat ne vonják-e össze, hiszen azokat csoportosan valószínűleg könnyebb lenne kezelni.
Russell Brand a hat nő évekkel ezelőtti feltűnése óta áttért a kereszténységre, megkeresztelkedett (sőt, egy ideig a háttérhatalmat hibáztatta mindenért), majd tavaly, egy videójában kijelentette:
Soha nem vettem részt beleegyezés nélküli tevékenységekben. Imádkozom, hogy ezt lássátok, ha a szemembe néztek.
A periratokban feltűnő beszámolók elég nagy időbeli szórást mutatnak: ezek szerint Brand 1999 és 2013 között, közel másfél évtizeden át lépte át a határokat.
