Kultúra

„Képtelen lennék megszólalni” – Bodrogi Gyula elmondta, mikor temetik Voith Ágit

Kiderült, mikor lesz Voith Ági temetése.
Zih Zsolt / MTI
Voith Ági.
Kiderült, mikor lesz Voith Ági temetése.
Zih Zsolt / MTI
Voith Ági.
Lesz helyette, aki beszédet mond majd a szertartáson.

Kiderült, mikor és hol tartják Voith Ági temetését, a Jászai Mari-díjas színésznő január végén halt meg 81 éves korában. A részleteket Bodrogi Gyula árulta el, akivel egy ideje nem éltek már együtt, de papíron házastársak maradtak, és szoros barátságot ápoltak Voith Ágival.

Február 19-én lesz a temetés, 14:30-kor, a Farkasréti temetőben

– nyilatkozta Bodrogi a Borsnak, hozzátéve, hogy nem szűk családi körben lesz, pályatársak, barátok, sokan lesznek. A színésznőt a József Attila Színház is saját halottjának tekinti.

Én nem fogok beszédet mondani, képtelen lennék megszólalni. De lesz helyettem majd, aki beszél, ezt nem szerettem volna magamra vállalni

– mondta a közelmúltban egészségi problémákkal küzdő Bodrogi, aki a saját állapotáról is megosztott információkat a lappal:

Én most kezdek kijönni a bajból, bár bottal járok. De már játszom a színházban, úgyhogy már jobban vagyok, szerencsére.

Bodrogi korábban azt is felidézte, hogy a legjobb barátok voltak, és minden nap beszéltek telefonon:

Kapcsolódó
Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznõ és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színmûvész.
Bodrogi Gyula Voith Ágiról: A legjobb barátok voltunk
A két színész hosszú ideje nem élt már együtt, de papíron házastársak maradtak, és szoros barátságot ápoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik