Számomra az a kérdés, hogy tudok-e tükörbe nézni a nap végén, ha egyszer véget ér ez a rendszer, akkor mit fogok gondolni arról az időszakról, hogy akkor én bevállaltam-e dolgokat, vagy nem
– mondta el Szimler Bálint rendező Veiszer Alinda műsorában, amelyet a Telex szemlézett.
Szimler első nagyjátékfilmje, a Fekete pont bemutatása óta visszavonult kicsit, New Yorkban töltött három hónapot. Itt barátja és alkotótársa, Rév Marcell segítségével próbált kapcsolatokat építeni, jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amelyet támogatás nélkül, maga is meg tud csinálni – ahogy fogalmazott, „vissza a kezdetekhez”-hangulata van. Egy Amerikába szánt történetet ír, „azzal együtt is, hogy benne van az agyamban egy csomó olyan dolog is, ami Magyarországra vonatkozik.”
Csalódott az SZFE miatt
A rendező csalódottságát fejezte ki az SZFE-vel kapcsolatban, ami „az utolsó bástyája az abban való hitnek, hogy itt tüntetéssel, ilyen típusú kiállással el lehet valamit érni. Kicsit cserben hagyásnak éreztem azt, amit művészeti társadalom meg az egész ország csinált az SZFE-sekkel.” Úgy véli, hogy nem volt egységes kiállás a diákok mellett: „ez az érzés, hogy itt ülünk, és senki nem csinál semmit, és nem szólalunk fel, és nem állunk ki, és passzívan hagyjuk, hogy leperegjen előttünk minden, az volt az egyik fő motorja annak, hogy egyfajta tükörmutatás jelenjen meg a Fekete pontban”.
Nem kéne a politikának beleszólnia a művészetbe
Ezzel párhuzamosan zajlott a Nemzeti Filmintézet átalakítása is, ahol szerinte nem a szakmai tudás határozta meg azt, hogy ki került vezetői pozícióba, hanem „abszolút hozzá nem értő dilettánsok” kerültek az élre. Szerinte közös kiállás kéne, mert úgy látja, a szakmán belül nagyrészt mindenki egyetért abban, hogy nem működik jól a rendszer, ám „nem vagyok naiv, nem várom el, hogy ez megtörténjen”. Úgy véli, az alkotók fejében ugyanazok a dilemmák vannak:
Az ember pályázzon, ne pályázzon, ha pályázik, mivel pályázzon, mennyire szólhatnak bele, bele fognak-e szólni. Folyamatos libikókában van mindenki a szakmán belül. Én ebben radikálisan más álláspontot képviselek, képtelen lennék ilyen produkcióban részt venni. Ehhez a Filmintézethez én nem pályázok, nem legitimálom ezzel a rendszert.”
Úgy látja, hogy a Most vagy soha költségvetéséből, azaz 9 milliárd forintból „30-40 filmet lehetett volna csinálni Magyarországon. (…) Nem a történelmi filmekkel van baj alapvetően, azzal van baj, ha ennyire ostobán van megcsinálva, és nem egy alkotói, hanem egy ideológiai ambíció szüli az egészet.”
A rendezővel a Fekete pont bemutatásakor beszélgettünk:
