Az ember hajlamos azt gondolni, hogy egyeduralkodó, a teremtés koronája. Aztán egy szürke téli hétköznap besétál a Light Art Museum (LAM) Hold utcai épületébe és egy óriási, Zeppelin-szerű léggömbben ácsorogva rácsodálkozik, hogy mennyire kicsi és sérülékeny. Keresi a kapaszkodót, elveszik, elgyengül, miközben tátott szájjal csodálkozik a formák, színek, fények és az általuk táguló-szűkülő vetített terek meditatív játékán.
A különleges élmény a LAM More Than Human című kiállításának egyik leglátványosabb alkotása, a Saeculum, Vicsek Viktor és Rodrigo Guzman 360 fokos installációjának köszönhető az egykori Hold utcai vásárcsarnok területét elfoglaló LAM sorrendben negyedik tárlatán. Az első 2022 nyarán nyitott meg, és ahogy akkor, úgy a most is a fényművészet és az azzal határos művészeti formák úttörő és világhírű alkotói kaptak főszerepet.
Például annak az Anthony McCallnak a korai fényszobra, a Kúpot rajzoló vonal, akinek néhány éve a Tate-ben is volt kiállítása. A brit művész installációja a kortárs immerzív művészet egyik alapműve.
Az Európában is egyedülállónak számító budapesti múzeumban Vida Szabolcs művészeti igazgató néhány perccel később már a kiállítás egy másik terébe invitál, ahol zuhog az eső. Az esőcseppekre fókuszálva azonban a különös jelenségre lehetünk figyelmesek: a cseppek mintha különböző ritmusban esnének, sőt, valamelyik mintha felfele áramlana. Az „esőszoba” zsigeri élményéből egy olyan instellációba csöppenünk, amely nemcsak kiállítás, hanem kísérlet is. Cianobaktériumokkal teli bioprinterekben azt figyelhetjük meg, hogyan fejlődnek/növekednek azok az élőlények, amelyek 2,4 milliárd évvel ezelőtt a fotoszintézis segítségével a széndioxidból oxigént termeltek akkora mennyiségben, hogy végül a Föld légköre megváltozott.
Vannak olyan installációk a kiállításon, amelyek koncepciójukban egyszerűnek hatnak, mégis a terükben állva elképesztő mélységet és komplexitást fedezünk fel. Ilyen a szintén világhírű Tomás Saraceno, akinek művében egy majd egy köbméteres terráriumban pókok által szőtt hálórendszert láthatunk, amelyet egy vörös vonallézer tapogat le, láthatóvá téve a természet törékenynek tűnő, mégis rendkívül ellenálló rendszereit. A lassan mozgó lézer hosszú percekig való követése és az általa láthatóvá váló bonyolult hálórendszer a néhány másodperces online videók és az algoritmusok pörgetése miatt kiégett emberi agy számára maga a megnyugvás.
Bizonyos értelemben egyszerű munka Ólafur Elíasson színes, speciális színszűrő üvegkorongjai is, amelyek lassan forognak a térben. A különleges fényáteresztő fóliával borított korongok keringés közben olykor, fedésbe kerülnek, különböző színeket, tükörképeket adva a nézőnek.
A More Than Human is éppen erről szól: a világ nem feltétlen olyan egyszerű, mint amilyennek mi ezt egy perspektívából látjuk, hanem a környezeti változók és a saját pozíciónk rendkívül sok olvasatot adhat ugyanannak a dolognak. A poszthumanizmusban nagyon fontos pozíció, hogy azt mondjuk, felszámoljuk ezt az emberközpontú megközelítést, hiszen több perspektíva, nézőpont létezik.
A kiállítás mindegyik eleme arra hívja fel a látogató figyelmét, hogy az ember csupán egyetlen aktív szereplő a létezés összetett hálózatában: gépek, növények, mikroorganizmusok és digitális entitások között. A tárlat nem csupán technológiai látványra, hanem filozófiai mélységre épít: a kiállítás egyszerre érzéki és gondolati utazás.
Jennifer Allora és Guillermo Calzadilla videója is az antropocentrikus gondolkodásmódot kérdőjelezi meg azzal, hogy egy rádióteleszkóp közelében élő veszélyeztetett Puerto Ricó-i papagáj gondolatait hangosítja ki. Míg a tudósok földönkívüli intelligens létformák után kutatnak szerte az univerzumban, a papagáj narrátor felteszi a kérdést: „Miért nem minket akarnak meghallgatni?”
Teremről teremre haladva érezzük, hogy megrendül az emberközpontú nézőpont: sötét, moduláris terekben haladunk, ahol a fény a főszereplő, és ahol nem lineáris útvonalat követünk. A kiállítás ökoszisztémaként működik, nem egyszerűen termek sorozataként.
A More Than Human nem az ember eltörléséről szól, hanem ellenkezőleg: a kiterjesztéséről. A kiállítás arra ösztönöz, hogy kilépjünk a humanizmus szűk, önközpontú kereteiből, és felismerjük, a világ nem hierarchia, hanem hálózat, ahol minden létező összefonódik.
Működésében is egyedi
A LAM regionális szinten egy hiánypótló intézmény, de működésében is különleges, mivel magánalapítású múzeumról van szó. Csak és kizárólag a jegybevételekből tartja fenn magát, nincsenek állami vagy pályázati pénzek a rendszerben – magyarázza Vida Szabolcs, aki szerint a LAM egyfajta bizonyíték is arra, hogy a kortárs képzőművészetet lehetséges önfenntartó módon prezentálni.
Hiánypótló azért is, mert az itt látható művek egy része a kortárs képzőművészet egyik legfiatalabb és legizgalmasabb ágához, az ArtScience-hez sorolható: a LAM technológia-, kutatás-, tudományalapú művészetet mutat be autonóm képzőművészeti alkotásokkal.
Ez az egyik legdinamikusabb fejlődő kortárs művészeti ág, amelyet nehéz tradicionális múzeumi keretek között bemutatni. A LAM ezt is megugrotta azzal, hogy birtokba vette a 2020-ban bezárt Hold utcai vásárcsarnok 19. századi épületét. A több mint kétezer négyzetmétert a múzeum megálmodói nem teljesen átalakítani, hanem hasznosítani szerették volna, hogy a vásárcsarnok eredeti építészeti adottságait megóvva helyet találjanak a művészeti alkotásoknak.
Vida Szabolcs hangsúlyozza, a művek bemutatásához olyan technikai apparátusra és szaktudásra van szükség (több hét alatt épül fel egy új kiállítás), amit a tradicionális múzeumok nem feltétlenül tudnak biztosítani. Ráadásul a környezetnek is alkalmazkodnia kell a kiállított művekhez, amelyek sok esetben önálló fénnyel rendelkeznek, tehát a bemutatásukhoz sötét re van szükség. Egy tradicionális múzeumi térben ezek nagyon nehezen tudnak megélni. „Mi megpróbálunk minden kiállításnak egy erős atmoszférát is teremteni” – magyarázza a művészeti vezető, miben merőben eltérő a LAM a neutrális múzeumi terektől.
A számok az alapítókat igazolják: a Light Art Museum évi 150-200 ezer elégedett látogatóval bebizonyította, a kortárs képzőművészetet értékeli a nagyközönség.
