Az Office humorát, a Steve Carell által kiváltott szekunder szégyenérzetet, a sorozat elképesztően kínos humorát lehet utálni és szeretni, az viszont kőbe vésett tény, hogy a mockumentary sorozattörténeti mérföldkő lett. A műfajt természetesen nem ez a sorozat találta fel, abban viszont óriási szerepet játszott, hogy a fősodorba kerüljön, ebben pedig nem más játszotta a legnagyobb szerepet, mint a cringe koronázatlan királya, Ricky Gervais. Bár az Office elsősorban az amerikai változatával lett világhírű, Gervais volt az, aki 2001-ben Stephen Merchanttel kitalálta a fiktív papírvállalatot annak elviselhetetlen igazgatójával, David Brenttel. Bár a brit Office – ami nálunk A Hivatal címen futott – csak két évadot élt meg, sikerét mi sem mutatja jobban, minthogy Indiától kezdve Ausztráliáig minden nemzet elkészítette a maga verzióját – a magyar Munkaügyeket is nyugodtan ide sorolhatjuk, bár ott nem licenszelt változatról van szó –, végül az amerikai szólt a legnagyobbat.
A tengerentúlon Greg Daniels vette kézbe az Office-t, és remek érzékkel finomította Gervais nagyon brit fanyarságát az amerikai ízléshez. Finomította, ugyanis nem árt hozzátenni, a brit eredeti tényleg fekete öves abban a típusú rettenetesen kínos humorban, amitől az embernek jóleső szégyenérzete támad, és ami szinte csak Gervais-nek áll jól. Az amerikai változat esetében okosan ismerték fel, hogy ezt koppintani nagyon olcsó és valószínűleg nem működő húzás lenne, így jótékonyan szelídítették meg ezt a vonalat. Az Office, ha nem is azonnal, de kultsorozat lett, nem véletlen, hogy időről időre ott van a legtöbbet streamelt sorozatok listáján annak ellenére, hogy immár tizenkét éve véget ért.
Az Office titka abban rejlett, hogy nagyon jól eltalálta a kínosság és a humor Venn-diagramjának nagyon szűk, mégis jóleső metszetét. Steve Carell Michael Scottja ugyan maga volt a két lábon járó cringe-fesztivál, előbb szánható, majd már-már szerethető karakterré érett. Őt egészítették ki tökéletesen a papírcég dolgozói, a nagyszámú szereplőpgárda ellenére mindannyian kiforrott szereplők voltak, ami nagy bravúr, ha figyelembe vesszük, hogy az áldokumentumfilmes műfajnak köszönhetően nehezebb volt kibontakoztatni a személyes hátterüket – végül mégis mindenkit közel hozott a sorozat a nézőhöz.
Jól is tette, a sorozat másik telitalálatát, a Scott jobbkezét alakító szociopata Dwight Schrute-ot játszó Rainn Wilson ugyanis pont emiatt bukott el: Wilson eredetileg Scott szerepére pályázva úgy készült a szerepre, hogy Gervais-t tanulmányozta, a meghallgatáson pedig rettenetes Gervais-imitátornak nevezve utasították vissza, Dwight szerepére azonban tökéletesnek találták.
Az Office ráadásul hosszú évadokon keresztül szórakoztató tudott maradni, ami szintén bravúr. Azt pedig, hogy a remek stáb ellenére mégis Michael Scott volt a sorozat lelke, mi sem mutatja jobban, hogy miután a hetedik évadból kiszállt, a sorozat is a földbe állt, végül aztán két újabb évad után kaszálták el. Az Office azonban sorozattörténeti mérföldkő maradt, azóta is elkoptathatatlan mémgyűjteményt ihletett, generációk nyelvezetébe építette be a that’s what she said szállóigét. A sikert látva a műfajt és a hamisítatlan kínos humort sokan sokféleképpen próbálták koppintani több-kevesebb sikerrel. Legalább ennyien reménykedtek az Office időről-időre belengetett visszatérésében is, és bár az nyilvánvaló volt, hogy a Carellék nem térnek vissza Scrantonba, Daniels nem hagyta annyiban a dolgot, inkább gyártott hozzá egy spinoffot.
Ha már a Dunder Mifflin nem marad meg Scrantonban, máshová kell az Office-humort vinni, gondolták Danielsék, és egy olyan leágazást kerekítettek a történethez, amely túl sok újítást nem tartalmaz: ezúttal is egy maroknyi dolgozót követ az eredetileg Scotték életébe beépülő áldokumentumfilmes stáb.
