Kultúra

Megvan, mikor rendezik meg jövőre a Szigetet, Gerendai veszi át a fesztivált

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Egy videóból derült ki a dátum.

Az idei fesztiválról készített filmmel jelentették be a szervezők, mikor rendezik a jövő évi fesztivált:

2026 augusztus 11. és 15. közt tartják a jövő évi Szigetet.

A közösségi oldalukon azt írták, hogy a jegyértékesítés még a héten elindul, a bérletekre szóló előzetes regisztráció pedig már elkezdődött.

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően a Sziget szervezői közleményben jelentették be:

Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt-t.

Gerendai elmondta:

A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk majd.

Kádár Tamás, a cég vezérigazgatója szerint a Sziget életében egy újabb, nagy mérföldkő az alapító, Gerendai érkezése:

A Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amiket több mint három évtizede képvisel, megerősítve azt a különleges vonzerőt, ami a Szigetet az egész európai fesztiválpiacon egy másik ligába emeli. Karcsi visszatérése és az általa életre hívni kívánt szakmai összefogás ebben adhat új lendületet azzal az egyedi szemlélettel, amivel a Szigetet anno megálmodta, és az első 25 évét aktívan alakította

– mondta Kádár.

Gerendai meglátása szerint az lehet a hosszútávú jövő alapjának biztosítéka, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni. „Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani” – tette hozzá. „Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése” – mondta a Sziget régi-új tulajdonosa.

A fesztivál sorsa októberben vált bizonytalanná, amikor kiderült, hogy a Sziget Zrt. vezérigazgatója kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodás felmondását. A fesztivál szervezői ezt követően az alapítóval, Gerendai Károllyal kezdtek tárgyalni, az ügy pedig a Fővárosi Közgyűlés elé került, ahol többször sem sikerült megegyezni a fesztivál sorsáról, először Karácsony Gergelynek nem sikerült többséget szerveznie a javaslata mögé, amely a fesztivál megmentéséhez volt szükséges, a Fidesz és a Tisza tartózkodott a szavazásnál. Ezt követően a Tisza az utolsó pillanatban előállt egy kompromisszumos javaslattal, a főpolgármester viszont nem engedte, hogy szavazzanak róla, csupán az eredeti javaslatról mondhattak véleményt a képviselők, amely elbukott. A felek egymásra mutogattak, hogy ki miatt nem lesz Sziget, majd Magyar Péter váratlanul közös képet posztolt Gerendaival, és azt írta: megállapodtak abban, hogy jövőre találkoznak a Hajógyári-szigeten.

Gerendai legutolsó nyilatkozatában a témával kapcsolatban azt mondta: „egyetlenegy pozitívuma azért volt számomra annak, hogy a Tisza és a Fidesz karöltve nyírták ki a Szigetet: így legalább ország-világ számára egyértelműen kiderült, hogy se a Fidesszel, se a Tiszával nem vagyok”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik