Kultúra

Tarr Béla Krasznahorkai László Nobel-díjáról: Hihetetlen nagy öröm

David Zorrakino / Europa Press / Getty Images
David Zorrakino / Europa Press / Getty Images
Éveken át dolgoztak együtt, és sokat köszönhet neki – mondta.

A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, aki a csütörtökön irodalmi Nobel-díjjal elismert Krasznahorkai László több regényéből is készített filmadaptációt, illetve hosszú időn át alkotótársakként is dolgoztak együtt.

Kapcsolódó
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
Kertész Imre után több mint két évtizeddel ismét magyar író nyerte el a világ legrangosabb irodalmi díját.

A magyar kormány, illetve a hazai művészeti világ számos tagjának gratulációjával egyidőben Tarr kijelentette:

Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.

Tarr Az ellenállás melankóliája, illetve a Sátántangó című Krasznahorkai-regényből (előbbi Werckmeister harmóniák címen mutatkozott be a mozikban) is készített filmet, de a rendező utolsó munkája, A torinói ló (2011) elkészítéséig alkotótársak maradtak, így a lap megkérdezte: hogyan, miben segítették az író szövegei a filmjeit?

A válasz nem maradt el:

Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.

Tarr Béla a 24.hu-nak adott interjújában a Sátántangó „elmebajos” készítési körülményeiről is mesélt, a beszélgetést itt olvashatják:

Kapcsolódó
Tarr Béla: Ha nem viszed vásárra a bőrödet, csak egy nevetséges pojáca vagy
Nagyon bosszantja a 65. születésnapja, és kikéri magának, hogy bárki is öregnek nézze. De vajon mit lehet tenni a kozmikus elcseszettség ellen? És lesz-e Sátántangó 2? Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik