Kultúra

Legendás sólettel repültünk vissza a szocializmusig – újranyitott a Kádár Étkezde

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Legendás sólettel repültünk vissza a szocializmusig – újranyitott a Kádár Étkezde

Hosszas tologatás után szeptember 26-án hivatalosan is újranyitott a Kádár Étkezde, a belváros egyik legrégebbi, kultikus kifőzdéje, amit nemrég Gerendai Károly vásárolt meg, és ígért vissza a nagyközönségnek. Megnéztük az éttermet, amit ugyan alapjaiban fel kellett újítani, de aztán olyan szépen visszarakták a helyére az utolsó porszemet is, hogy épp csak picit érzi magát egy szocializmus-szimulációban az ember. És megkóstoltuk a sóletet, a tökfőzeléket, meg a híres málnaszörpöt!

Két dolog tűnik fel rögtön, amikor egy borús csütörtöki napon az ötéves szünet után újranyitó, legendás Kádár Étkezdéhez érünk, a sajtónak rendezett megnyitóra: az öltöny és kapucnis pulcsi különös ötvözetét viselő Gerendai Károly, aki vidáman bólogat, hogy lehet bemenni, majd – már belépve – a tágas-fényes tér. Meglehetősen furcsán hat mindkettő.

Gerendai azért, mert tavaly még egy Moulin Rouge-hoz hasonlítgatott, kolumbiai revütáncosokat és katalán koktélkeverőket foglalkoztató, száznál is több férőhelyes mulatószerűséget nyitott meg hasonló lelkesedéssel („Ha valaki szeretne ordítva sushizni Budapesten, annak fantasztikus hírünk van” – írtuk akkor), itt meg tökfőzeléket adnak és szódát (esetleg málnaszörpöt). A szellős tér meg azért, mert a Kádár mindig híresen szűkös hely volt.

Egyrészt mert – mielőtt 2020-ban bezárt – az étkezde hosszú évtizedek óta olyan népszerűségnek örvendett, hogy mindig óriási volt a forgalom, másrészt mert hát kicsi volt, na.

Farkas Norbert / 24.hu Gerendai Károly

Ez annak fényében nem is olyan meglepő, hogy 1957-ben egy addig apró nyomdaként működő helyiségben nyitotta meg Kádár Béla, az eredeti tulajdonos, akiről a nevét is kapta. A vendéglős családból származó Kádárnak a háború után volt egy saját étterme, a Kis Pipa, amit azonban az ‘56-os események utószelében államosítottak. Kádár és felesége tehát megkapta helyette a kis nyomdát a Klauzál téren, amit aztán kifőzdévé alakítottak. Elsősorban magyaros és zsidó ételeket főztek, többek között az ikonikus sóletet, ami később az étkezde különlegessége lett.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik