Lehet úgy is értelmezni a házassági eskü fennkölt zárósorát, az „amíg a halál el nem választ” passzust, hogy az ember majd a lelki társa kezét szorongatva, békében és szeretetben szenderül jobblétre, ennél azonban sokkal szórakoztatóbb a Rózsák háborúja-féle értelmezés. Eszerint ha véget akarunk vetni a házasságunknak, annak legegyszerűbb módja a másik fél kinyírása.
Warren Adler könyvét a Rose házaspár szenvedélyesen induló, majd fokozatosan vad élet-halál harcba fulladó kapcsolatáról egyszer már adaptálták filmre: az 1989-es verziót Danny DeVito rendezte, és az volt benne az igazán frappáns, hogy a 80-as évek egyik legkedveltebb mozis álompárja, Kathleen Turner és Michael Douglas kapták a főszerepeit. Turner és Douglas eddigre már túl voltak két nagy romantikus egymásra találáson: 1984-ben A smaragd románcában, 1985-ben pedig A Nílus gyöngyében alakítottak szerelmespárt. Kipróbáltan működött tehát közöttük a filmipar híres kémiája, A rózsák háborújában viszont olyasmit mutathattak meg, amit az addigi közös filmekben soha: hogy mi történik a happy end után.
Rose-ék kapcsolata ugyan romkomba illően indul és hamar eljut a házasság – gyerekek – családi ház határolta háromszög idilli mezsgyéjére, valahol, valami mégis visszafordíthatatlanul félrecsúszik.
