Kultúra

Meghalt Robert Wilson világhírű színházi alkotó

JOEL SAGET / AFP
JOEL SAGET / AFP
83 éves volt a neves alkotó.

Rövid, de súlyos betegség után, 83 éves korában meghalt Robert M. Wilson a színházvilág egyik legnagyobb hatású alkotója – közölte az általa alapított Watermill Center.

A színész, rendező, díszlet- és fénytervező, operarendező, képzőművész Wilson alkotásaival a 60-as évek vége óta komoly mértékben meghatározta, amit ma kortárs színháznak vagy operának nevezünk.

Előadásaiban a párbeszédek és a narratív ív kevésbé volt meghatározó, mint a vizualitás, a fény, a mozgás és a tér kölcsönhatása. Még tévénézés közben is kikapcsolta a hangot – idézte a New York Times.

Az 1971-es hétórás A süket pillantása (ez, illetve a darab főszereplője ihlette Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregényét) és az 1973-as 12 órás Joszif Sztálin élete és kora teljesen néma volt. Ha volt is beszéd előadásaiban, annak a szokottnál furább volt a ritmusa, vagy durván megnyirbálta a szöveget (1985-öt követően kezdett el olyan darabokat rendezni, amiket más írt), ha Shakespeare-ről volt szó, akkor is.

Látni, hogy valaki megpróbál természetesen viselkedni a színpadon, annyira mesterségesnek tűnik. Ha elfogadod, hogy ez valami mesterséges dolog, hosszú távon természetesebbnek tűnik, nekem

– mondta 2021-ben a Timesnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Watermill Center (@watermillcenter) által megosztott bejegyzés

Wilson sokszor együttműködött másokkal, az egyik leghíresebb az 1976-os, Philip Glass-szal közös ötórás operája, az Einstein a tengerparton, ahol bár sok szöveg van, párbeszéd nincs. Glass-on kívül dolgozott Laurie Andersontól kezdve Allen Ginsbergen át Lady Gagáig világszerte sokakkal.

Magyarországon, a Vígszínházban mutatta be az 1914 című rendezését, a többnyelvű előadásban az egyetlen magyar színművész, Eszenyi Enikő mellett szlovák és cseh színészek szerepeltek. A 2021-es MITEM-re pedig elhozta Oedipus című előadását. Ez nagyjából egy időben történt a Színház és Filmművészeti Egyetem környéki botránnyal, de ő ahelyett, hogy lemondta volna az előadását a Vidnyánszky Attila fémjelezte Nemzeti Színház fesztiválján – ahogy ezt több más alkotó tette –, gázsija felét pedig a Freeszfe-nek adta.

Miközben boldog vagyok, hogy a munkámat láthatják a budapestiek, polgári kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem: nem értek egyet a művészet és az oktatás függetlenségének és szabadságának kivéreztetésével, sem azzal, ha túl sok hatalom és befolyás koncentrálódik kevesek kezében

üzente ügynökén keresztül Wilson, aki orvosai tanácsára nem utazott el Budapestre.

Legutóbb, 2022-ben Magyarországon a budapesti Örkény Színház állította színpadra Wilson Tom Waits-szel és  William S. Burroughs-szal közös The Black Rider című, Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának átiratát, amit azóta is játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik