Kultúra

„Ha végül tényleg kinyírnak, akkor ez a könyv legyen az emlékművem”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Egy éve halt meg szibériai börtönében Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin legerősebb politikai ellenfele. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, és nem valószínű, hogy valaha is megtudjuk a részleteket. Halála után megjelent memoárja, a Hazafi előszavában munkatársai úgy fogalmaznak: meggyilkolták. Miért vállalta a rabságot? Hogyan vetett számot az életével a börtönben? A Hazafi nem is lehet másmilyen, mint megrendítő olvasmány, mert aki írta, az önjelölt politikai messiások garmadájával ellentétben tényleg meghalt az elveiért.

Az ezredforduló évében két, az orosz politika szempontjából kiemelkedően fontos esemény történt. Először választották meg Vlagyimir Putyint Oroszország elnökének, Alekszej Navalnij és Julija Abroszimova pedig házasságot kötött.

Mindkét történésre lehetett számítani. Putyin már 1999 óta vezette Oroszországot, amióta Borisz Jelcin lényegében átadta neki a hatalmat. 2000-ben Putyin először mérettette meg magát önállóan a választáson, és abszolút többséggel győzött. Navalnij és Abroszimova 1998-ban ismerkedtek meg egy törökországi nyaraláson bowlingozás közben.

Egy tizedmásodpercre átfutott a fejemen: Hűha, milyen kínos! Itt bámulom ezt a lányt, akit nem ismerek, és úgy vigyorgok, mint a tejbetök. De aztán a tizedmásodperc elmúltával a lány visszamosolygott. Ő az, gondoltam. Őt fogom feleségül venni.

Sefa Karacan / Anadolu Agency / Getty Images Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető és felesége, Julija Moszkvában, Oroszországban 2019. július 20-án.

Navalnij élete és politikai karrierje 2024. február 16-án ért véget, amikor a nyugat-szibériai Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet büntetőtelepéről jelentették a halálát. Emlékét visszaemlékezések sora és Oscar-díjas dokumentumfilm is őrzi, tavaly év végén pedig itthon is megjelent memoárja és börtönnaplója, a Hazafi, amelynek kész változatát már a munkatársai állították össze. Navalnij 2020-ban kezdte el írni a könyvet, azok után, hogy az orosz titkosszolgálat, az FSZB emberei megmérgezték. A politikus kis híján meghalt, de a több hónapos, németországi lábadozás közben visszanyerte az erejét. Saját értelmezésében ez az időszak kényszerpihenő volt, frusztrálta a tétlenség, ezért kezdte el írni a könyvet is.

Ma már tudjuk, hogy Navalnij akkor volt utoljára szabad, és akkor tudott utoljára együtt lenni a családjával.

Navalnij sorsának ismeretében a Hazafi nem szokványos politikusi önéletrajz, hanem ólomsúlyú döntések jegyzéke. Mintha Navalnij minden lépése afelé vezetne, hogy a Putyinnal vívott harcában az életét adja. Hozzá vagyunk szokva, hogy a politika tele van önjelölt messiásokkal, akik gondosan megkoreografált, szórakoztatóipari műsor keretében sorra vívják a „szócsaták Waterlooit”. Ehhez képest mellbevágó, amikor valaki tényleg meghal az elveiért.

Ilyen, amikor egy könyvmolyból politikai elítélt lesz

Egyébként Alekszej Navalnij sem készült mártírnak.

Ezt a cikket azért olvashatod tovább, mert előfizettél.

Katonacsaládban nőtt fel, apját Moszkva környéki „katonavárosokba” vezényelték, ahol a tisztek együtt élhettek a feleségükkel, a kaszárnyák mellett pedig óvoda- és iskolaépület állt a gyerekeknek. A nyarakat apai nagyszüleinél, az ukrán–belorusz határon fekvő Zaleszjében töltötte. Úgy ír a faluról, mint amely a földi paradicsomot jelentette a számára, de ahhoz kötődik első, meghatározó felismerése is a szovjet diktatúra romlottságáról, a vezetők csalással leplezett alkalmatlanságáról. A Zaleszjéhez legközelebbi város ugyanis Csernobil volt.

Amikor 1986 tavaszán felrobbant a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora, a hatóságok azzal az eszement ötlettel próbáltak úrrá lenni a lakossági pánikon, hogy a környékbeli falvak népét, így Navalnij nagyszüleit is kivezényelték a földekre krumplit szedni, mondván, nincs semmi baj, kellemes, dolgos áprilisi napra virradtunk.

A kamasz Alekszejt ekkor még nem különösebben érdekelte a politika. Kedves gyerekkori elfoglaltságairól úgy ír, „nem is volt jobb időtöltés az olvasásnál, kivéve talán a robbantgatást és a tűzgyújtást.” Szerencsére a robbantgatást hamar befejezte, az olvasás szeretete viszont megmaradt. Olyan könyvmolynak írja le magát, aki társaságban félszegen viselkedik, és hasonszőrű barátaival sörözés közben „vaskos tréfákat süt el az ókori Róma történelméről.” Később, már a börtönben rendszeresen hivatkozik a Harry Potterre: „A 2-es számú Büntetőkolónia Teszlek Süvege nyilatkozott. Épp elvittek minket a bizottságba, amely beosztja az elítélteket a különböző egységekbe. Mindenkit a Mardekár házba helyeznek.” Ilyen, amikor egy könyvmolyból politikai elítélt lesz.

TATYANA MAKEYEVA / AFP A képernyőn látható Alekszej Navalnij egy szigorúan őrzött börtönben, 2023. szeptember 26-án.

Alighanem a könyvek iránti lelkesedése szoros összefüggésben áll azzal, hogy a Hazafi stílusa élvezetes és olvasmányos, ráadásul nagyszerű a felépítése. Azzal a jelenettel kezdődik, amikor Navalnij 2020 augusztusában, a Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépen rosszul lesz. Nem tudja meghatározni, mije fáj pontosan, miközben a repülőgép aprócska mosdója előtt elterülve vonaglik, de befészkeli magát a fejébe a gondolat, hogy meg fog halni. Nem akkor, hanem a könyv végén igazolódik be a sejtése: a Hazafi elbeszélése a halálközeli élménytől a tényleges halálig ível.

Hogyan lesz az irodalom iránt érdeklődő vállalati jogászból olyasvalaki, akinek az a normális, hogy minden évben egyre több hónapot tölt letartóztatásban?

Erről az útról szól a könyv első fele. Navalnij itt foglalja össze azt is, hogy a családja miként élte meg a Szovjetunió széthullását, Gorbacsov reformkísérleteit és Jelcin hatalomátmentési taktikáit. Utóbbiak annak ellenére is sikeresnek bizonyultak, hogy a testőre visszaemlékezései szerint Jelcin munkanapjai délben befejeződtek, mert ebédre már felbontott egy üveg vodkát. Navalnij kritikus a kilencvenes évek vezető orosz politikusaival, de ez nem jelenti azt, hogy nosztalgiával emlékezne vissza a Szovjetunióra. Nem csak a csernobili katasztrófa elbaltázott és embertelen kezelését, a hétköznapi nélkülözés jeleneteit is keserűen idézi fel:

Egy olyan állam, amely képtelen elegendő mennyiségű tejet biztosítani az állampolgárai számára, nem érdemes arra, hogy nosztalgiával tekintsünk rá.

Abban az évben, amikor feleségül vette Julija Abroszimovát, Navalnij belépett a liberális Jabloko pártba. A kétezres években már ő vezette a párt fővárosi irodáját, ifjúsági szervezetet alapított és nyilvános politikai vitákat szervezett. A beszélgetések aztán olyan népszerűek lettek, hogy a Kreml is felfigyelt Navalnijra. Előbb provokátorokat küldtek az eseményekre – őket Navalnij mindig igyekezett a színpadra hívni, hogy bekiabálás helyett ott fejtsék ki az álláspontjukat –, később rendőrök küldték haza a résztvevőket. 2007-ben a Jabloko gyalázatos eredményt ért el az országgyűlési választásokon, amiért Navalnij a pártvezetést okolta. Végül kizárták a pártból, ő pedig a következő években nem egy másik, már létező párt színeiben, hanem saját aktivista szervezete, a Korrupcióellenes Alapítvány élén folytatta politikai karrierjét.

Navalnijon éppen azért nem találtak fogást sokáig a karhatalmisták, mert szervezete nem tartozott a jól ellenőrizhető és fegyelmezhető ellenzéki pártok közé. Vezetője inkább a politikai aktivizmus és az oknyomozó újságírás ötvözeteként írja le a Korrupcióellenes Alapítvány tevékenységét. A kétezertízes években, miközben Putyin fokozatot váltott, és egyre inkább maga alá gyűrte, majd nyílt diktatúrába fordította az orosz politikát, Navalnijék sorra álltak elő újságcikkekkel és videókkal a vezető Putyin-párti politikusok és propagandisták mesés gazdagodásáról, luxuspalotákról és magánszigetekről – Oroszország szétlopásáról.

2013-ban Navalnij elindult a moszkvai főpolgármesteri választáson, de egy nappal a jelöltállítás után öt év börtönbüntetésre ítélték sikkasztás és csalás vádjával (a büntetést végül felfüggesztették). Újabb öt évvel később már nem is engedték rajthoz állni az elnökválasztáson, a kampány közben letartóztatták. Navalnij tíz év alatt – a Jablokóból történt kizárása és a 2018-as elnökválasztás között – emelkedett ki az orosz ellenzéki politikusok közül Putyin legkomolyabb kihívójaként. Egy másik ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov 2015-ös meggyilkolása pedig azt is megmutatta neki, az új Oroszországban mi szokott történni Putyin komoly kihívóival.

Geovien So / Pacific Press / LightRocket / Getty Images Megemlékezés Borisz Nyemcov 2015-ös meggyilkolásának helyszínén, Moszkvában 2015. március 8-án.

A sorozatos letartóztatások és házkutatások, gumibottal szétvert tüntetések közben megbeszélték a feleségével, hogy akkor ez lesz.

Nem az életveszéllyel számoltak, arra azért a tomszki mérgezésig várni kellett, de az, hogy Navalnij a következő éveket nagyrészt börtönben tölti majd, benne volt a pakliban. A Hazafi alapján Navalnij küldetéstudata olyan erős volt, és annyira sokan álltak mellé Oroszországban, hogy Julija Navalnajával, majd kamaszodó gyerekeikkel együtt ezt az életet választották. A szerző szavaival:

Mindent mérlegeltem, megértettem, hol állok – és elengedtem a félelem érzését. Ellenzéki politikus vagyok, és tökéletesen értem, kik az ellenségeim, de, ha folyton azon aggódnék, hogy megölhetnek, akkor nem lenne értelme annak, hogy Oroszországban éljek. Vagy emigrálnom kellene, vagy valami más elfoglaltság után nézni.

Emigrálni pedig az után sem volt kedve, hogy majdnem megölték.

A leveskocka, a zacskós víz meg a fájós hát

A Kreml fokozódó érdeklődése ellenére a 2020. augusztusi merénylet előtt Navalnij csak Oroszországban számított híresnek, és ott is főként a nagyobb városokban. Önmagára az Agymenők Sheldonjának másodvonalas celebekre adott definícióját tartotta érvényesnek: „ha megtudják, hogy ki is ő, sokan felismerik.” Miután túlélte az orosz titkosszolgálat házi mérgét, a novicsokot, nemzetközi szinten is Oroszország második leghíresebb politikusává és Putyin fő ellenfelévé emelkedett. Több hónapos lábadozása közben a Bellingcat oknyomozó portál szerkesztőjével, Hriszto Grozevvel együtt telefonon felhívta és lebuktatta az egyik merénylőjét (utóbb Grozevre is bérgyilkosokat küldtek).

Elhatározta, hogy felépülése után visszatér Oroszországba, amit aztán tucatnyi alkalommal volt kénytelen megindokolni az összes cellatársának, akivel 2021 és 2024 között összesodorta az élet. A válasza alapvetően az, hogy szerinte csak ezzel a lépéssel maradhatott hiteles ellenzéki politikusként, és nem akarta feladni mindazt, amiért addig dolgozott.

Navalnij, a politikus tehát hazatért. Már a reptéren letartóztatták – Navalnij, az író legmélyebb sajnálatára. „Sajnálom, hogy a könyvem, amit eredetileg önéletrajznak szántam egy izgalmas thrillernyitánnyal, ahogy lelepleztünk egy vegyi fegyverrel elkövetett merényletkísérletet, börtönnaplóvá változott – írja már fogva tartottként. – Ez a műfaj annyira át van itatva klisékkel, hogy lehetetlen nem kihagyni őket. Ha kapnék egy dollárt minden egyes »nem tudtunk elbúcsúzni egymástól«-ért, amit az ilyen irodalomban talál az ember, olyan gazdag lennék, mint Elon Musk.”

A Hazafi szerzője egészséges öniróniával jegyzi meg, hogy az orosz irodalomban semmi szükség nincsen még egy börtönnaplóra. De a börtönben már nem politikáról ír, hanem leveskockával fűszerezett salátákról és zacskóban forralt vízről.

Szajki Bálint / 24.hu

Amikor felesége sót és kenyeret küld a börtönbe, bejegyzésében annyi áll, „minden csodálatos”. Egyre kevésbé érdekli Putyin, és egyre jobban fáj a háta. Moszkvától távoli büntetőtelepekre küldik – többször is napok telnek el úgy, hogy a családja és közeli munkatársai, sőt, az ügyvédjei sem tudják, hol van –, elzárul a külvilágtól.

„Miközben filozófiai kérdéseken illene merengenem az élettel és a politikával kapcsolatban, az a helyzet, hogy minden gondolatom a kávé, a fájós hátam és más apró-cseprő dolgok körül forog. Az elmúlt négy napban egyetlen oldalt sem olvastam. Egyetlen hírt sem hallottam arról, hogy mi történik az országban. Nem hinném, hogy ez valaha is megtörtént velem nyolcéves korom óta.” Ilyen és ehhez hasonló naplórészletek mutatják, hogy Navalnij a börtönben is igyekezett megőrizni a humorát, már csak azért is, mert nem akarta hagyni, hogy ellenségei keserű emberré tegyék. Az írás folytonosságot teremt számára a régi életével.

Eközben tudja, hogy rabsága életfogytig tart: vagy ő hal meg, vagy Putyin rendszere múlik ki előbb.

Koncepciós perekben újabb és újabb éveket adnak hozzá a büntetéséhez, és egyre rosszabb körülmények között tartják fogva. Csak papírra írhat, ceruzával, és ahogy telik az idő, mindig kevesebbet. A könyv utolsó része rövid üzenetekből áll, amiket Navalnij át tudott adni az ügyvédjének fokozatosan megritkuló találkozásaik alkalmával. Ezekben igyekszik tartani a lelket magában és azokban, akik odakint aggódnak érte vagy rokonszenveznek az ügyével. Könyve, amit eredetileg politikai önéletrajzának és egy nyomozás izgalmas történetének szánt, komor jelentőséget nyer. „Ha végül tényleg kinyírnak, akkor ez a könyv legyen az emlékművem”, írja, hozzátéve: szüksége lesz a családjának a könyveladásokból befolyó jogdíjakra.

Nincsen drámai végszó, Navalnij az utolsó, 2024. január 17-i bejegyzésében is monomániásan azt magyarázza, miért kellett hazatérnie Oroszországba három évvel azelőtt. Egyelőre nem tudjuk, mi lesz a politikai örökségével. Nevét még mindig féli a Kreml, legalábbis ez következik abból, hogy azt az arcképével együtt szélsőséges jelképnek nyilvánította az orosz bíróság. Az orosz ellenzéki mozgalmak ugyanakkor máris egymással marakodnak. A külföldön élő, hangadó orosz értelmiségiek közül van, aki a Korrupcióellenes Alapítványt azzal vádolja, hogy „elpocsékolták Navalnij örökségét”. Julija Navalnaja, aki férje életében a legfontosabb szövetségese volt, egyelőre emigrációban kénytelen építgetni önálló politikusi karrierjét.

Egyelőre nem látszik, lenne-e Putyin lehetséges kihívói közül bárki, aki vállalná ugyanazt, amit Alekszej Navalnij. Egy évvel a halála után már nem nagyon van értelme autoriter vezetői stílusát bírálni, vagy belekötni abba, régebben miért vonult fel közösen a Kreml szélsőjobboldali ellenzékével. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy kiállt a meggyőződéseiért, és készen állt áldozatot vállalni értük. Neki elhihetjük:

Ha nem állsz készen erre, akkor nincsenek meggyőződéseid. Csak azt hiszed, hogy vannak. De azok nem meggyőződések és elvek; azok csak gondolatok a fejedben.

Alekszej Navalnij: Hazafi. Fordította Bartók Imre, Gy. Horváth László és M. Nagy Miklós. Helikon, 540 oldal.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik