Kultúra

„Akkor van vége, ha elájultál!” – a nézőt is próbára teszi a TV2 katonai realityje

TV2
A Kiképzés sajtóeseménye a Bálna Honvédelmi Központban.
TV2
A Kiképzés sajtóeseménye a Bálna Honvédelmi Központban.
Ki mondta, hogy könyvelőből, villanyszerelőből vagy egy csenevész geológusból nem lehet kommandóst faragni? Megnéztük A Kiképzés első részét, ami leginkább egy vetélkedőnek álcázott toborzóreklámnak tűnik, a fő üzenete pedig valami ilyesmi: igazán kiteljesedni csak a hadseregben lehet.

Még nem világos, hogy ez lesz-e a hazai filmtörténet nagy Top Gun-fordulata, de a Magyar Honvédség láthatóan felfedezte magának a popkultúrát, és nem fél használni. A TV2 ősszel mutatta be a S.E.R.E.G. című sorozatot, ami a puhány, fókuszt vesztett fiatalok számára is vonzó opcióként tüntette fel a bevonulást. Az ígéretek szerint pedig még az idén érkezhet a mozikba a csaknem hárommilliárd forint állami támogatással készülő akciófilm, a Kabul művelet, amely a magyar katonák 2021-es afganisztáni mentőakcióját dolgozza fel fiktív szálakkal kibővítve, és a jelek szerint ez lehet a Nemzeti Filmintézet megkésett válasza A Sólyom végveszélybenre.

Aki a kettő közötti űrt esetleg nehezen viseli, annak sem kell izgulnia: itt A Kiképzés, a TV2 hétfőn indult katonai realityje, amelyben a civilekből próbálnak embert, akarom mondani: igazi katonát faragni. A játékfilmes produkciókhoz hasonlóan ez is a Magyar Honvédség szakmai támogatásával készült, így talán nincs mit csodálkozni azon, hogy első blikkre leginkább egy sportvetélkedővé maszkírozott, végtelenített toborzóreklámnak tűnik. Különösen szemet szúrt a hasonlóság úgy, hogy az első rész előtti soványka reklámblokkban senki sem próbált nekünk fogkrémet, akciós parizert vagy fájdalomcsillapítót eladni – az egyetlen hirdetés arra buzdított, hogy csatlakozzunk mihamarabb a sereghez.

Ez a szlogen hatja át kimondatlanul A Kiképzés minden percét is, amelynek felütésében kapunk némi ízelítőt abból, hogy micsoda drámák várnak majd ránk a műsor későbbi szakaszaiban. Már itt erős mondatok hangzanak el:

  • „A csapat nélkül semmit sem érek. Akarom a harcot, akarom a kihívást és akarom a győzelmet.”
  • „Ezen a kiképzésen én küzdök érted, de neked kell férfivá válnod. Öt hetünk van.”
Tv2 A Kiképzők

A nyitóepizódban még még nincs lövöldözés és sárban kúszás, alapvetően a szereplőkkel való megismerkedésről, illetve a csapatok kiválogatásáról szól. A szentendrei kiképzőbázisra 48 civil érkezik nagy reményekkel, ám a játékban csak 24-en vehetnek majd részt az első fizikai és mentális erőpróbák után. A műsor készítői szándékosan a munkaerőpiaci paletta teljes spektrumáról merítettek: az indulók között akad villanyszerelő, rendezvényipari vállalkozó, színész, grafikus, személyi edző és túlsúlyos gazda.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik