Kultúra

A forgatáson agyonlőtt operatőr édesanyja szerint Alec Baldwin nyerészkedni próbál a lánya halálán

Luke Hales / Getty Images via AFP
Luke Hales / Getty Images via AFP

Szerdán mutatták be a Rust című westernt a Camerimage nevű lengyelországi filmfesztiválon. A forgatás során három éve elhunyt operatőr, Halyna Hutchins édesanyja nem vett részt a premieren, mert állítása szerint Alec Baldwin továbbra sem kért még bocsánatot a családtól, és nem vállalt felelősséget tettéért, ehelyett nyerészkedni igyekszik a Hutchins életét követelő filmmel – írja a Guardian.

2021. október 21-én, a film egyik jelenetének próbája során Alec Baldwin egy kellékfegyverrel véletlenül lelőtte a stáb vezető operatőrét, Halyna Hutchinst. A nő nem élte túl a lövést, a színész, illetve a fegyvermester Hannah Gutierrez-Reed ellen pedig gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult eljárás. Mint kiderült, az éles töltényekkel töltött fegyver véletlenül került a kellékek közé. A színészt végül felmentették, Reed viszont másfél év börtönt kapott.

A film vetítését a fesztivál szerint kizárólag Hutchins tiszteletére rendezik meg, aki korábban maga is részt vett a Camerimage-en, és szerette volna, ha bemutatják a munkáját a fesztiválon.

Halyna Hutchins édesanyja, az Ukrajnában élő Olga Szolovej ügyvédjén keresztül közölte, hogy nem fog részt venni a premieren.

Mindig arra vártam, hogy találkozok a lányommal Lengyelországban, hogy megnézzük, ahogy a munkája megelevenedik a filmvásznon. Sajnos ettől megfosztottak, amikor Alec Baldwin elsütötte a fegyvert és megölte a lányomat. Alec Baldwin tovább fokozza a fájdalmam azzal, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni tőlem, és nem vállal felelősséget a lányom haláláért. Ehelyett igazságtalanul nyerészkedni próbál azon, hogy megölte a lányomat. Ezért nem fogok részt venni a fesztiválon, ahol népszerűsítik a filmet, különösen azután, hogy még mindig nem szolgáltattak igazságot a lányomnak

– áll a közleményben.

Gloria Allred ügyvéd szerint kizsákmányolással ér fel, hogy a filmet bemutatják a potenciális forgalmazóknak, hiszen ebből azok profitálnak majd, beleértve Baldwint, akiknek szerepük volt Halyna Hutchins halálában.

Kazimierz Suwala, a Camerimage fesztivál igazgatója a hét elején a Hollywood Reporternek azt mondta, Alec Baldwint nem hívták meg a rendezvényre, és ez soha nem is volt tervben, mert a színész jelenléte túlságosan zavaró lett volna, az ő céljuk pedig a Hutchins emléke és munkája előtti tisztelgés volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik