Kultúra

Színház, koncert, kiállítás, séta, bohózat a javából – programajánló az ősz velejére

József Attila Színház
József Attila Színház
Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legérdekesebb kulturális és szórakoztató programokat, amelyeket tényleg kár lenne kihagyni.

Az őszi milliőben programokat csinálni mindig különleges, Budapest és környéke pedig szerencsére rengeteg izgalmas lehetőséggel várja a kikapcsolódásra vágyókat. Legyen szó kiállításokról, koncertekről vagy szabadtéri sétákról, az ősz java tele van változatos eseményekkel, melyek között mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt.

Naftalin – avagy ki van a szekrényben?

Bohózat a javából Heltai Jenőtől a József Attila Színházban.

Terka, az unatkozó ügyvéd feleség Pannónia utcai műtermében látja vendégül a fotózkodni vágyó esküvői párokat, s ezzel az ürüggyel fogadja ott rendszeresen szeretőjét is. De kitör a nyár, az ügyvéd úr saját botlásait leplezendő, egzotikus nyaralásra viszi a nejét. A megüresedett szerelmi fészekre egyből sok jelentkező akad…

Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé. A darab főbb szerepeiben Lábodi Ádám, Kónya Merlin Renáta, Lukács Dániel, Quintus Konrád és Pikali Gerda.

Frida Kahlo fotógyűjteménye

Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged bepillantást, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legrejtélyesebb és legemblematikusabb alakjának viharos életét. A kiállítás hat tematikus részre tagolódik: Gyökerek; A Kék Ház; Politika, forradalmak és Diego; Megtört test; Frida szerettei; és Fotográfia. Történeti és művészi értékük mellett néhány bemutatott kép jelentőségét növeli az is, hogy olyan, Frida barátai közé tartozó híres fotográfusok készítették őket, mint Man Ray, Martin Munkácsi, Edward Weston, Brassaï, Tina Modotti, Nickolas Muray, Pierre Verger, valamint Lola és Manuel Álvarez Bravo.

A 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a kiállítás a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Budapesten a Mai Manó Házban lesz először látható, 2024. október 18. és 2025. január 12. között.

BIFF – I. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál

Október 29. és november 3. között rendezik a Corvin moziban az I. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivált, ahol a legkülönlegesebb és legfrissebb nemzetközi és hazai filmeket mutatják be.

Az idei programban számos díjnyertes film szerepel, különböző kategóriákban, a látogatók válogathatnak drámák, dokumentumfilmek, rövidfilmek, és animációs alkotások között. A fesztiválon lehetőség nyílik arra is, hogy közvetlenül találkozzunk a filmek alkotóival, hiszen számos vetítést követően rendeznek közönségtalálkozókat, ahol a rendezők és színészek mesélnek a filmek készítésének folyamatáról. A fesztivál nagyszerű alkalom arra, hogy betekintést nyerjünk a kortárs filmművészet legújabb irányzataiba, és hogy felfedezzünk olyan alkotásokat, amelyek később meghatározóak lehetnek a filmes világban.

„Virág voltam, gyökér lettem” – emlékezés Radnóti Miklós halálának 80. évfordulóján

Idén lesz 80 éve, hogy Radnóti Miklóst 1944. november 9-én Abda határában 21 társával együtt meggyilkolták. A Bori Notesz másfél évvel később került elő, a költő belső zsebéből, amikor exhumálták a holttesteket. A kis füzet utolsó verseit tartalmazta, közülük néhány már korábban ismert volt.

Az évfordulóra készült a „Virág voltam, gyökér lettem” című emlékező műsor, melyben a 12 versen kívül Radnóti hitvese, Gyarmati Fanni naplójából is elhangzanak részletek, továbbá a több ezer éves zsidó kultúra hol keserédes, hol fájdalmasan drámai dallamaiból, sőt a vészkorszakban született dalokból is néhány.

A rendezvényt az Eötvös10-ben tartják november 10-én, terézvárosi lakók számára a belépés díjtalan.

Vezetett túrák a Dreher Sörmúzeumban

A Dreher Sörmúzeum egész ősszel különleges lehetőséget kínál mindazoknak, akik szeretnék megismerni a magyar sörfőzés történetét és a Dreher Sörgyár hagyományait.

A vezetett túrák során a látogatók betekintést nyerhetnek a gyár működésébe, megismerhetik a sörkészítés folyamatát és megnézhetik a különleges múzeumi kiállítást, ahol a Sörgyár történelmi relikviáit és a sörfőzés múltját bemutató tárgyakat teszik közszemlére. A túra részeként egy rövidfilm is megtekinthető Dreher Antal életéről. A túrák végén sörkóstolóra is akad lehetőség.

Hupikék Törpikék a Füvészkertben

A Garden of Lights egy igazán varázslatos hely, színes fényekkel és formákkal, bámulatos terekkel. A fényinstallációkkal és vetítésekkel most épp a Hupikék Törpikék mesebeli világába utazhatnak el a látogatók. A fény- és multimédia-kiállítás a családok számára remek lehetőség, hogy felhőtlenül töltsék együtt az időt egy mesebeli, a felnőttek számára is lebilincselő környezetben.

Garden of Lights

Itt a mesék, a technológia és a kreativitás kéz a kézben járnak. Egy csodás szabadidős program, amely feledhetetlen élményt nyújtva generációkat köt össze. A kiállítás október 18-án nyitott és egészen jövő tavaszig tárva nyitva áll az érdeklődők előtt.

Kygo az MVM Dome-ban

A világhírű norvég DJ és producer, november 17-én Budapestre látogat, hogy egy örök életig emlékezetes koncerttel örvendeztesse meg magyar szerelmeseit.

A fellépés különlegessége, hogy Kygo mellett olyan ismert előadók is színpadra lépnek, mint Sam Feldt és Klangkarussell, így a koncert valódi csemegét kínál. Az MVM Dome hang- és fénytechnikája tökéletes környezetet teremt ahhoz, hogy a közönség átadhassa magát a világszínvonalú zenei produkciónak. Kygo, aki leginkább a „lírai house” műfajban alkot, bizonyára megcsendíti majd legismertebb slágereit, mások mellett a Firestone-t és a Stole the Show-t is. Érdemes a jegyekről idejében gondoskodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik