A Magyarországon ma száztizenhárom éttermet számláló, a Nyugati téri egységét az elmúlt hónapokban teljesen átformáló McDonald’s hazai történetének kezdetén szinte heti rendszerességgel követték egymást a lassan széteső szocializmus és az amerikai lánc találkozásából fakadó furcsa események – ezekről korábban itt meséltünk hosszan. Meglepetésekből azonban a kilencvenes évek derekára is jutott, hiszen 1996 tavaszán a semmiből rázta meg a hír az országot, ami azt állította: az 1956-os események során kulcsszerephez jutó Móricz Zsigmond körtéren az ember Rákosi Mátyás és Vlagyimir Iljics Lenin szellemével hamburgerezhet.
Az ügyet az Új Magyarország című lap robbantotta ki, ami Hamburger Rákosival című rövid jegyzetében (1996. máj. 7.) a következőt írta:
Rákosi Mátyás az ötvenes évek imperialistaellenes hangulatában biztos nem gondolta volna, hogy képe egyszer még egy amerikai étteremhálózat egyik üzletében fog díszelegni. Pedig így van. Ha valaki betéved a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’s-ba, hamburgerét a kommunista rezsim „bölcs vezéreinek” fényképei alatt eheti meg. Az ugyan nem derül ki, vajon kiállítás vagy pusztán dekoráció-e, amit látunk, de nem is ez a fontos. Sokkal lényegesebb a múlt eme kis emlékeinek ügyes elrendezése.
A fő helyre gondosan megvilágítva Rákosi elvtárs képe került, amint elégedetten álldogál egy aranyló búzatábla közepén. Kedélyesen mosolyog az előtte fekvő könyvre, ami – minő véletlen – Lenin hihetetlen mennyiségű életművének egy kötete. Biztos nem unatkoznak így együtt a vitrinben! Ha netán mégis, akkor Rákosi pajtás nyugodtan felteheti a költői kérdést: „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” Nem kell aggódni, egy kicsit feljebb ott vannak ők is.
Bár szegény Gerőéknek már „csak” vörös csillagos kitüntetések és KISZ-tagsági könyvek jutottak, elégedetlenségre azért nem lehet okuk. Mert bár a történelemkönyvekben kevesebb hely jut majd nekik, a fiatalok szabadidejükben még akaratlanul is őket fogják nézni. És 1996-ban, mikor egy másik vezérre és egy másik eseményre kellene sokkal inkább emlékeznünk, az ő arcuk idézi fel egy igen sötét időszakát a magyar történelemnek. Ráadásul amerikai segítséggel.
A honfoglalás 1100. évfordulójára is utaló hír tartalma a következő hetekben előbb a fővároson, majd az országon is futótűzként száguldott végig, így július elején az újság megpróbálta kideríteni, hogy mégis milyen megfontolásból kapott ilyen díszeket az országban egyébként negyedikként, röviddel 1994 karácsonya előtt megnyíló étterem.
A július 3-i számában feltűnő, néhány erős fotóval is megtámogatott anyagnak már a nyitánya is erős volt, hiszen így fogalmazott:
A montázsszerűen, többnyire arcképekből összeállított falidíszek alkotóelemei között vöröscsillagos kitüntetéseket s más, rossz emlékű relikviákat is felfedezhetünk. Megpróbáltuk kideríteni: az amerikai étkezdehálózat hazai irányítói miért gondolták, hogy a nemzetelenes bolsevik diktatúra tárgyi emlékei ma jó vendégcsalogatók lehetnek.
Az újságíró a helyszínen megpróbálta megtalálni az étteremvezetőt, az azonban nem került elő, helyettese pedig
nem érezte magát illetékesnek arra, hogy nyilatkozzon, annyit azonban készségesen elmondott: a dekoráció tervezése, elhelyezése ügyében a cég Gyáli út központjában érdemes érdeklődni.
Ez nyilvánvalóan meg is történt, a hazai McDonald’s központ akkori marketingvezetője, Róna Gábor azonban udvariasan elhárította az érdeklődést, hiszen kijelentette: nem kíván nyilatkozni a témában, sőt, ha a lap a főnökeit kérdezné meg, akkor azok sem tudnának többet mondani.
Az Új Magyarországnak végül nem sikerült kiderítenie, hogy tájékoztatták-e az amerikai anyacéget „a sokakat irritáló, politikai természetű indulatokat is gerjesztő ötletről”, így az ettől érezhetően dühössé vált szerző feltette a két nagy kérdést:
Miért nem tették ki a Sztálin-kötet és a Rákosi-portré mellé esetleg Hitler Mein Kampfját, netán Szálasi arcképét? Végezetül, miként egyeztetik össze a fura ötletet cégük jelmondatával, miszerint: Ahol jó lenni, ahol jó enni.
A szokatlan díszek kapcsán a rövid írás egy, az étteremből épp távozó kisgyerekes nőt, illetve a közeli Kertészeti Egyetem egyik, ugyanígy elcsípett hallgatóját is megszólaltatta – előbbi arról mesélt, hogy a kifogásolt dolgok neki is feltűntek, de nem nagyon törődik velük, az egyetemista azonban érezhetően mérges volt, hiszen így fogalmazott:
Felháborító, hogy Sztálin, Rákosi és elvbarátaik ilyen nyilvánosságot kapnak. […] A nagyszüleimet […] egy életre tönkretették.
A nagy megütközést okozó képek és tárgyak őszre aztán eltűntek az étterem belső teréből, ehhez pedig talán az akkor a Magyarok Világszövetsége amerikai szárnyát irányító – az 1956-os forradalomban épp a Körtérre érkező tankok ellen harcoló – Papp László is hozzátett, aki 1996 júniusában, röivddel az első sajtóhír megjelenése után levélben kereste meg a McDonald’s elnökhelyettesét, James A. Skinnert.
Papp követelte a Rákosi-érára, illetve a szocializmus évtizedeire emlékeztető részletek eltüntetését, illetve egy nyilvános bocsánatkérés az Új Magyarország hasábjain való közzétételét, a minderről beszámoló Erdélyi Tájékoztatóból pedig az is kiderült, hogy egy magyar PR-munkatárs valamilyen mondvacsinált, egyértelműen hamis indokot emlegető levéllel válaszolt az elnök levelére.
Az étterem bocsánatkérésére végül azóta sem került sor, az ügy pedig amilyen hirtelen felbukkant, olyan gyorsan el is tűnt a közudatból.
A második világháború csúcsán részben egy csinos bonbonüzletnek, majd hosszú időn át egy önkiszolgáló étteremnek otthont adó térben egyébként ma is McDonald’s működik.
