Kultúra

Meghalt Whitney Houston édesanyja, Cissy Houston

Paras Griffin / Getty Images via AFP
Paras Griffin / Getty Images via AFP

91 évesen elhunyt Whitney Houston édesanyja, a gospel- és soul-énekes Cissy Houston – írja a Variety. A kétszeres Grammy-díjas énekesnő halálhírét a menye, Pat Houston erősítette meg. Elmondása szerint családi körben, békésen halt meg New Jersey-i otthonukban, ahol Alzheimer-kórja miatt hospice-ellátást is kapott.

 Cissy erős és kiemelkedő alakja volt az életünknek. Mély hitű és meggyőződésű nő volt, akinek nagyon fontos volt a család, a szolgálat és a közösség. Több mint hét évtizedes zenei és szórakoztatóipari karrierje a szívünkben marad

– áll a közleményben.

Cissy Houston Newarkban született, művészcsaládban. Unokatestvérei voltak Dionne és Dee Dee Warwick énekesnők, és az első nemzetközileg elismert afroamerikai operaénekesnő, Leontyne Price. Pályafutása alatt két Grammy-díjat nyert, dolgozott Aretha Franklin, Chaka Khan, Diana Ross, David Bowie és Elvis Presley vokalistájaként is. Karrierjét az unokatestvéreivel közös gospelegyüttesben, a Sweet Inspirationsban kezdte, majd 1970-ben szólókarriert indított: debütáló Presenting Cissy Houston című albuma után több lemezt is megjelentetett, a legutolsó a 2012-es Walk by Faith volt.

Első Grammy-jét 1977-ben nyerte, a legjobb hagyományos soul-gospel albumért, Face to face című albumával, majd két évvel később ugyanebben a kategóriában ismét elhozhatta a díjat a He Leadeth Me-vel. Három könyvet is írt, köztük egy memoárt, 2013-ban.

Szintén zenei pályát választó lánya, a tragikusan fiatalon elhunyt Whitney Houston tavaly lett volna hatvan éves, ennek alkalmából legizgamasabb fotóival emlékeztünk rá:

Kapcsolódó
Ma lenne 60 éves A Hang maga, Whitney Houston – galéria
Még csak hatvanéves lenne, de már több mint tíz éve nincs velünk Whitney Houston, aki mindent elért, amit lehetett – csak a boldogság nem jött össze soha. A tragikus sorsú énekesnőre galériával emlékezünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik