Kultúra

Fontos életműdíjat vehet át rövidesen Julia Roberts

Arnold Jerocki / WireImage / Getty Images
Arnold Jerocki / WireImage / Getty Images
2025 februárjában tartják a César-gálát, ahol a színésznőnek is fontos szerep jut.

Tiszteletbeli César-díjjal tünteti ki 2025 februárjában Julia Robertset a francia filmakadémia – írja a Variety nyomán az MTI.

Az 50. César-gálára készülő francia filmakadémia közleményében a színésznőt inspiráló művészként, sőt popkulturális ikonként méltatta, akinek hatása messze túlmutat a szerepein.

Pályafutását felidézve megemlékeztek az 1990-ben bemutatott Micsoda nő! című filmről, amivel felhívta magára a világ figyelmét és amit még számos siker követett. Ezek közül kiemelték a Sztárom a párom, az Álljon meg a nászmenet és A Pelikán-ügyirat című munkáit, valamint az Erin Brockovich: Zűrös természet című filmjét, amiért 2001-ben elnyerte a legjobb színésznő Oscar-díját.

Roberts mások mellett olyan elismert filmrendezőkkel dolgozott, mint Steven Soderbergh (Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi) és Mike Nichols (Közelebb), legközelebb pedig Luca Guadagnino After the Hunt című thrillerjében láthatják a nézők.

A filmsztár nevéhez számos filantróp kezdeményezés is fűződik, és egyebek között az UNICEF jószolgálati nagyköveteként is szerepet vállalt.

A díjat a francia Oscarnak is nevezett, legközelebb 2025. február 28-án tartandó gálán, a párizsi Olympia Színházban veheti majd át. A tiszteletbeli Césarral a francia filmakadémia színészek és filmesek életművét ismeri el, korábban Christopher Nolan, David Fincher, Cate Blanchett, Penélope Cruz, Robert Redford és George Clooney is megkapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik