Agatha hete a rejtélyes december 3-ai, pénteki eltűnését megelőzően meglehetősen eseménydús volt. Hétfőn Londonba ment bevásárolni a sógornőjével, Nannel. Vett többek között egy „elegáns, fehér szatén” hálóinget, amit már a hét végén használni akart. Pár napra Yorkshire-be készült. Ez az utazás sorsdöntő fontosságú lehetett neki: talán abban reménykedett, hogy Archie is vele megy.
Több más, akkori cselekedete is irracionálisnak tűnik, hacsak azt nem gondolta magáról, hogy ő most, akár egy menyasszony, új kezdetre készül. Szerdán megint Londonba ment egy sunningdale-i barátnőjével, Mrs. Joyce da Silvával. Neki Agatha azt mondta, hogy ki szeretné adni Stylest, és Londonban akar másik házat bérelni, hogy több időt tölthessen a férjével. Ebből az látszik, hogy Agatha akkor még nagyon is élő kapcsolatként gondolt a házasságára.
A szerda éjszakát londoni klubjában töltötte. Joyce viszont hazament Sunningdale-be, csak volt benne egy kis rossz érzés Agatha miatt. Agatha hónapok óta nem volt igazán jól. Joyce nem sokkal korábban egy alkalommal olyan rossz bőrben találta Agathát, hogy gyorsan ágyba dugta. Úgy gondolta, hogy „Agatha zseniális elméjét a végletekig megterhelte, hogy kielégítse a közönsége állandó igényét a történetekre, melyeket mesélni tudott”. Joyce nem volt egyedül azzal a meggyőződésével, hogy ha egy nő nagyon okos, azzal túlterheli a fizikumát. Egy korabeli orvos például úgy vélte, hogy a megerőltető szellemi munkát végző nők erősebben érzik a fájdalmakat, mint „a kevésbé intelligens személyek, akik megélhetésüket kétkezi munkával keresik”.
Csütörtökön Agatha meglátogatta az ügynökét. Edmund Cork „semmi különöset” nem vett észre rajta. Viszont jelezte Agathának, hogy nagyon várja Az Ackroyd-gyilkosságot követő regényt. Egy Agathához közeli forrás szerint „eléggé sürgették a dolgot, és még a két másik, beígért sztoriról is kérdezték”.
Ilyen munkamennyiség még egy egészséges embernek is feladta volna a leckét. Csakhogy Agatha nem volt egészséges. Sikere kezdett túlnőni a lehetőségein. Egyre nagyobb követeléseket támasztottak vele szemben, most, amikor az édesanyja és a házassága elvesztését kellett volna meggyászolnia.
Az új regény, A titokzatos Kék Vonat felét írta csak meg, s akkor megakadt. „Nem írt egy szót sem” – mesélte anyósa, akinek Agatha elpanaszolta, hogy „aggódik, hogy nem fog tudni megfelelni a kötelezettségeinek”. Látjuk, hogy Agatha ekkor is azt vallotta, hogy be kell tartania, amit megígért, és le kell adnia a vállalt munkákat. A barátnője, Joyce úgy látta, hogy „inkább elfojtotta az érzéseit, mint hogy bárkinek gondot okozzon, ez világos volt”.
Csütörtök délután Agatha hazatért Sunningdale-be, és aznap este még Carlóval elment a szokásos tánciskolai alkalomra. Másnap volt december 3-a, péntek, és aznap tűnt el Agatha.
Stylesban az a reggel egészen úgy zajlott, mint mindig – bár a szobalány és a szakácsnő utólag azt mondták: Agatha eléggé „izgatott volt”. Archie a szokásos 9.15-ös vonattal távozott. Délután Agatha látogatóba vitte Rosalindot az anyósához Dorkingba. Ez mintegy egyórányi autózásra volt Agatha kedves kis Morris kocsijával.
Teáztak, s közben Peg látta, hogy valami nincs rendben. Agatha először vidáman viselkedett, és a yorkshire-i kiruccanásról beszélt. És amikor Agatha és Rosalind távoztak, Peg utánuk nézett, ahogy elhajtottak, és látta, hogy „búcsút intettek”. Peg akkor még nem tudta, hogy ennek az integetésnek különös jelentősége volt.
Immár ideje, hogy meghallgassuk magát Agathát a történtekről. Ahogy az anyósa háza felé vezetett aznap délután, átkelt a surrey-i dombságon, és elhaladt a Newlands Corner-i kilátópont mellett. „Borzasztóan levert voltam” – mesélte erről az útról. Szinte már az öngyilkosság határán állt: „Csak arra vágytam, hogy az életemnek legyen vége.” Ahogy elhagyta Newlands Cornert, meglátta egy kőbánya szakadékát. Rögtön az jutott eszébe, hogy belehajt. „De mivel a lányom is ott volt velem, ezt azonnal elvetettem.”
Agatha körülbelül hat órakor ért haza Rosalinddal. Carlo már elment táncolni, de annyira aggódott Agatha lelkiállapota miatt, hogy hazatelefonált, hogy hallja, a Naccsága jól van-e. Agatha egyszerűen képtelen volt rá, hogy kimondja: baj van. Ehelyett – rá jellemző módon – írt Carlónak egy levelet. Agatha egyedül vacsorázott, mert Archie nem jött haza. A stylesi személyzet tanúsága szerint ennek a magányosan eltöltött estének a során „derült ki” Agatha számára (vagy egy telefonból, vagy egy ott hagyott üzenetből), hogy Archie hová ment, és mit csinál: „a férje a hétvégét a barátaival tölti”. Agathának pedig vagy megmondták, vagy magától kitalálta, hogy „a barátai” mit jelent.
Döntésre jutott. Talán rájött, hogy ezúttal Archie nem fog visszajönni. Agatha egy percet sem bírt tovább maradni a házban. Stylesban ekkor három ember tartózkodott: a szakácsnő; Lilly, a szobalány, és a szakácsnő férje. Carlót is várták, később. Tehát Rosalind mellett maradtak emberek, részben megbízhatóbbak, részben pedig képzettebbek, mint Agatha, akik vigyázzanak rá. Agatha pedig úgy érezte: jobb, ha ő most elmegy.
No de hová? Azt eldöntheti, miközben vezet. Elmehet Yorkshire-be is, ahogy tervezte. Vagy, ahogy már előzőleg is eszébe jutott: véget vethet mindennek. De akárhogy is: „így tovább nem élhetek”.
Eljátszott az ötlettel, hogy Rosalinddal Dél-Afrikába megy, amit nagyon szeretett, és ahol boldog volt. Betette végül a kis táskába Rosalind egy fényképét is, amire a beceneve volt felírva: Teddy.
Késő este a szolgák azt látták, hogy Agatha „bement a kislányához, megcsókolta, és lejött az előtérbe”. Ott megcsókolta a kutyáját, Petert is, mielőtt kiment a kocsijához.
Szívszorító, ahogy így elbúcsúzott Rosalindtól. De egész biztos, hogy Rosalind biztonsága lebegett a szeme előtt. Hiszen már délután öngyilkos gondolata támadt vezetés közben, amikor a kislány is a kocsiban ült. Agatha már nem bízott benne, hogy vigyázni tudna a saját lányára.
Amikor Carlo késő este hazaért, nem találta ott sem Agathát, sem az autót, a szakácsnő meg a szobalány pedig ideges volt és tanácstalan.
Ezután fedezte fel azt a rendkívül felzaklató levelet, amit Agatha hagyott ott neki. A pontos szövege nem maradt fenn, de az elkövetkező napokban több tudósítás is szólt arról, hogy mit írt Agatha ebben a fontos dokumentumban. Az egyik tudósítás szerint ez állt benne: „Ma éjjel nem leszek itthon. Majd telefonálok, ha odaértem, ahová készülök.” Gyakorlatiasan megkérte benne Carlót, hogy mondja le a szobafoglalását a yorkshire-i Beverley-ben. De voltak aggodalomra okot adó részletek is, miszerint Agatha úgy érezte „el kell szabadulnom”, hogy „ebben a házban nem tudok megmaradni”, és hogy „ez nem igazság”. Egy másik tudósítás szerint ez is a levélben állt: „szétrobban a fejem”.
Ez a levél központi fontosságú lett az eltűnt írónő utáni nyomozás során. Mindenki mást olvasott ki belőle: Carlo azt, hogy Agatha szenved, de majd vissza fog jönni, ha jobban lesz. Archie-nak a maga részéről csak az volt a lényeges, hogy a levélben nem szerepelt kifejezett utalás a hűtlenségére. Végül pedig egy bizonyos rendőrtiszt, Kenward főfelügyelő is elolvasta, aki a levél hangvételéből arra a meggyőződésre jutott, hogy Agatha meghalt: vagy öngyilkos lett, vagy a férje ölte meg. A további események ezeknek a különféle olvasatoknak lettek a következményei.
Carlo aznap éjjel nem tudott már semmit csinálni. Agatha másnap délelőtt sem került elő, s ekkor Carlo, Agatha kéréséhez híven, táviratban lemondta a beverley-i szállodánál a Christie-féle foglalást. Úgy tűnik, Rosalindnak azt mondták, hogy az édesanyja azért utazott el, hogy megírja a könyvét (ez gyakran előfordult korábban is).
Ám ekkor Carlo kezéből kivették az ügyet. Styles telefonja megcsörrent. A rendőrség volt az.
Az elhagyott autóban több személyes tárgy maradt: Agatha jogosítványa (ebből tudta meg a rendőrség Agatha címét), a bundája, a bőröndje és az aktatáskája.
Ez pedig pont úgy hangzik, mint egy detektívtörténet kiinduló helyzete. Teljesen érthető, ha a rendőröknek és az újságíróknak is az jutott eszükbe, hogy bűntény történt. Hiszen Agatha krimiszerző! Élet és fikció kezdett összekeveredni.
Carlo felvetette a rendőröknek, hogy Agatha esetleg Ashfieldbe ment, ami mindig is menedéket jelentett neki minden bajában. A torquayi rendőrség kiszállt a házhoz, de Agathának nyomát sem látták: „az ajtóknál avarkupacok, az összes ablak bezárva, és sem a behajtón, sem a kerti ösvényeken nincsenek lábnyomok”.
Agatha egyedül ide mehetett. De ha nem Ashfieldbe, akkor hová ment?
Ideje beszámolnunk róla, hogy mi történt aznap éjszaka a Newlands Corner alatti füves domboldalon. Agatha később rákényszerült, hogy elmondja a saját verzióját.
De amit elmesélt, az szerencsétlen módon egészen úgy hangzott, mint valamelyik regénye a sok közül, melyekben az „emlékezetvesztés”-re épített cselekmény újra meg újra felbukkant. Már láttuk, hogy Agatha, ha a saját életéről írt, mindig is hajlamos volt regényszerűvé formálni. De ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy hazudik.
Egész éjjel céltalanul autóztam – mesélte. – A fejemben egyre az kavargott, hogy valahogy véget kell ennek vetni. Olyan utakon hajtottam, automatikusan, amiket ismertem… Aztán kimentem Maidenheadbe, ahol a folyót néztem. Arra gondoltam: bele kéne ugrani, de aztán rájöttem: túl jól úszom ahhoz, hogy belefulladjak. Akkor visszaautóztam Londonba, és vissza Sunningdale-be. Onnan mentem a Newlands Cornerhez.
Agathának szokásává vált ebben a nehéz, 1926-os évben, hogy amikor fel volt zaklatva, magát megnyugtatandó beült a kocsiba, és céltalanul autózott ide-oda. Az anyja halálát követő napokban a kutyája, Peter megsérült egy balesetben. Agatha „magánkívül volt a fájdalomtól” és „nem is tudta, hogy keveredett haza… mérföldeken keresztül valósággal nem volt magánál, és azt sem tudta, milyen utakra fordult be”.
Bármerre vezetett aznap éjjel Agatha, végül a dorkingi útra keveredett, ahol aznap délután járt, az anyósához menet.
A kicsi Morrist vezette: ez a gyártmány adta akkor az utakon futó kocsik felét. De ezek az 1920-as években készült járművek nem voltak túl megbízhatóak. Ha ma beleülünk egy ilyenbe, hát, eléggé zajos, és szinte nincs is rugózása; a benne lévő gombok és karok pedig csak meglepően nagy erővel kezelhetők. Még sötét volt hajnalban, amikor valahol a Newlands Cornernél Agatha kocsija lefulladt, és nem sikerült újraindítania. Azt is tudjuk, hogy „ha egy kocsi lefulladt, én soha nem tudtam kurblival beindítani”.
Azt elég biztosan állíthatjuk, hogy egész éjszaka a kocsiban tartózkodott. Egy szemtanú később azt mesélte, hogy szombat hajnali hat óra húszkor segített a Newlands Cornernél egy nőnek beindítani a kocsiját. Ezt a parasztembert Ernest Crossként mutatta be a Daily Mail, és a tanú elmondta, hogy a nő „eléggé ki volt kelve magából… jajgatott, a fejét fogta, amellett pedig rettenetesen vacogott”. A férfi megkérdezte, miben segíthet, mire azt felelte: „Jaj, indítsa már be nekem!” A helyiek szerint Agathára és a kocsijára a dűlőúton egy Edward McAllister nevű férfi talált rá, aki a közeli kavicsbányában dolgozott. McAllister szerint a nő ezt kérdezte: „Beindítaná a kocsimat, kérem?”, és a férfinak ez sikerült is. Ő is elmondta, hogy a nő „egy kicsit furán viselkedett, de ezt betudta az autó miatti idegeskedésnek”. Az Advertiser szerint „a rendőrség igazolta a tanú állítását, hogy Mrs. Christie volt az, akinek segített”.
Lehetséges, hogy a kocsi két ízben is leállt. De akárki indította be, Agatha nem jutott vele messzire. Aznap, 1926. december 4-én hajnali 6 után nem sokkal Agatha tett egy kísérletet az öngyilkosságra, de csak félszívvel.
Még sötét volt akkor. Az 1920-ból származó térképen látszik, hogy a Newlands Cornertől lefelé vivő út – amerre ma az A25-ös sztráda halad – jóval keskenyebb volt, és veszélyesen meredek. Tőle jobbra található egy köves, csúszós földút, mely a faluba, Alburybe visz. És egy kis gurulás után a tetőről, ahol az út elkanyarodik, láthatóvá válik egy régi mészkőfejtő mélyedése. A „kőbánya szakadéka”, amit Agatha délután már látott.
Agatha kimerült volt és mélységesen elkeseredett. Fázott, mert nem is jutott eszébe, hogy felvegye a bundáját. És most fogott bele annak a ködös tervnek a megvalósításába, ami már egy napja motoszkált a fejében.
Amikor arra a szakaszra értem az úton, ami szerintem a délután látott kőbányához a legközelebb volt, lekormányoztam a kocsit az útról a hegyoldalra, ami arra lejtett. Elengedtem a kormányt, és hagytam a kocsit, hadd guruljon. Hirtelen nekiütközött valaminek, és megállt. Én a kormányhoz csapódtam, és valamibe beütöttem a fejem.
Miután Agatha irányba állította az autót a mészkőfejtő fehér széle felé, a kocsi átgurult a füvön és le a lejtőn. A szakadék szélén lévő cserjék fogták meg, „első kerekei már a mészkőfejtőbe lógtak”. Ha nincs ott az a sövényféle, „a kocsi beesik, és darabokra tört volna”.
Agatha anyósa, amikor értesült a történtekről, rögtön arra gondolt: a menye „véget akart vetni az életének”. De a kivitelezéshez az eltökéltség mellett a gondos tervezés is hiányzott. Hasonló helyzetbe került Agatha egyik önéletrajzi regényének hősnője, aki éjjel az esőben kóborol:
Legalább a saját neve eszébe kell hogy jusson!
Belecsúszott egy árokba, amely tele volt vízzel.
Vízbe ölhetné magát. Még mindig jobb, ha megfullad, mint ha fölakasztja magát. Arccal előre belefekszik a vízbe…
Brrr, de hideg! Nem megy. Sehogy se megy.
Nagyon úgy fest a dolog, hogy ahogyan ezt a regénybeli Celiát, úgy Agathát is valami erős inger visszarettentette, és rádöbbent, hogy történhetett akármi, mégiscsak megéri élni.
Volt még egy probléma. Hogyan élhet Agatha azzal a szégyennel, hogy – bár csak egy pillanatnyi zavarodottság miatt – megpróbálta eldobni magától az életet? Mert az öngyilkosság bizony bűn, ahogy azt a Hétvégi gyilkosság szereplője, Midge igen erőteljesen kifejti: „a kétségbeesés bűne, amiről a papok beszéltek, rideg bűn, mellyel az ember elvágja magát minden meghitt, élő emberi kapcsolattól”.
Agatha egy közeli hozzátartozója arról számolt be, hogy Agatha azon az éjszakán átadta magát a „teljes kétségbeesésnek”, és emiatt azután állandó bűntudat kínozta. Ám Agatha képtelen lett volna így tovább élni, ahogy volt. Eljött az idő, hogy személyiségében megújuljon.
Az önéletrajzban Agatha utal rá, hogy a szakadék széléről az hozta őt vissza, hogy emlékezetébe ötlött, amit egyszer egy tanárnője mondott: „Ha az ember sohasem találkozik a kétségbeeséssel, akkor nem is válhat kereszténnyé. Ez a néhány mondat megmaradt bennem… hosszú évekkel később is fel tudtam idézni, és reményt adott a keserűség pillanataiban.”
Így történhetett, hogy az összezavarodott, lesújtott, de életben maradt Agatha valami megváltásfélét mégiscsak remélt. Kiszállt a kocsiból. Az ütközésben megütötte a fejét és a mellkasát, s most a téli tájon így indult el, félig mintha álomban járna. Újjászületett. „Eddig a percig voltam Mrs. Christie” – mondja. De már többé nem, mert úgy dobta le a múltat magáról, mint egy levedlett, régi bőrt. Csakis így maradhatott életben.
Otthagyta a kocsit. A fényszóró még égett, a sebváltó üresben, és az utastérben maradt a jogosítványa, a bundája és más holmija is. Ő meg egyszerűen elment, kisétált a régi életéből.
December 4-én reggel 7 órakor a surrey-i dombokon még teljesen sötét volt. Egy munkába igyekvő tehenész fura dologra lett figyelmes: „egy kocsi volt fennakadva a bokrokban, és égett a fényszórója”. De nem ment oda, hogy megnézze. 8 órakor egy tizenöt éves fiú, a sapkás-kamáslis Jack Best is meglátta az elhagyott kocsit. Ő ment be Guildfordba a rendőrőrsre.
A kiérkező rendőrök megállapították: az autó helyzete arra utal, hogy „valami szokatlan esemény történhetett”. A Newlands Cornernél árusító büfés segített az autót visszahúzni az útra.
Ekkor a guildfordi rendőrőrsön William Kenward, Surrey megye főfelügyelője akcióba lendült. Hivatalos jelentésében ezt írta: „Rögtön megindítottam a tudakozódást, és kiderült, hogy a hölgy előző este az autóval hagyta el sunningdale-i otthonát, későn, és meglehetősen szokatlan körülmények között.
Minden jel arra utal, hogy a pocakos, kerek képű, bajuszos Kenward derűs ember volt, és elhivatott rendőr. Melegszívű volt, együttérző: a guildfordi rendőrőrs környékén tanyázó galamboknak búzát vitt, és alapítványt hozott létre özvegyeknek és árváknak. Másrészről viszont nagyon szerette a drámai helyzeteket, ami ebben az esetben nem sokat használt, és macsó karakter volt. Kollégái körében például azzal híresült el, hogy egyszer sikeresen leszerelt „egy fegyveres ámokfutót”: úgy tett, mintha orvos volna, és váratlanul elvette a támadótól a fegyverét. Kenward a mostani esetben szemlátomást bűntényt gyanított, és erre kereste a bizonyítékokat. Feltételezése szerint „a hölgy dolgai rosszul alakultak”, és kötelességének érezte „pusztán emberiességi szempontból, hogy igyekezzem megkeresni Mrs. Christie-t, amennyiben a környéken bolyong, egy idegösszeomlás folytán zavart állapotban”. Egyfelől, Kenward előtt le a kalappal. Másfelől viszont amiatt nem vett észre fontos bizonyítékokat, hogy a létező legtragikusabb végkifejletre gondolt.
Feltűnő, hogy Agatha eltűnése miatt nem a vérrokonai aggódtak a leginkább. A három nő, aki aggódott érte, Peg volt, meg a barátnője, Joyce, valamint a titkárnője, Carlo. Agatha valahogyan kialakított magának egy másik családfélét, mely a választott barátokból állt. Fontos képessége volt ez, mely megnyilvánult már a Torquay Hospital idejében is, a Furcsa Nők társaságában.
A rendőrség feltételezte, hogy az esetben a legfontosabb tanú Mrs. Christie férje lesz. Csakhogy őt nem találták otthon. Hol volt hát?
Azon a szombat délelőttön Archie-t vissza kellett hívni arról a rejtélyes helyről, ahol a hétvégét szerette volna eltölteni. A hely pedig a Hurtmore Cottage nevű ház volt Godalmingban, a Newlands Cornertől nem is messze. Emiatt is gondoltak aztán arra, hogy Agatha talán oda indult előző éjjel.
Archie a barátaihoz volt meghíva a hétvégére: Sam és Madge Jameshez. A házaspár nem egyszerűen régi jó barát volt. Madge James volt Nancy Neele legjobb barátnője, akivel együtt tanulta a gyors- és gépírást, és a társaságban a negyedik természetesen maga Nancy volt. Tudták: ha ez kiderül, az nagyot fog szólni, és egészen más fényben fogja mutatni Agatha eltűnését. Archie pedig nem akarta, hogy a rendőrség tudomást szerezzen az ő házasságtöréséről.
Ekkor lett fontos szerepe Sunningdale földrajzi fekvésének. Styles Berkshire-ben állt, ezért egy ottani lakos kihallgatása értelemszerűen a berkshire-i rendőrök dolga volt, akiket Charles Goddard főfelügyelő vezetett. Kenward viszont, aki a Newlands Corner-i helyszín ügyében nyomozott, a Surrey Megyei Rendőrség kötelékében állt. A két, külön megyei szervezet között nem volt túl jó az információáramlás. Ráadásul minden érintett szerv nagyon óvatosan közelített Archie-hoz.
Az elvárt diszkréció miatt egy ideig Archie és Nancy kapcsolatát el is hallgatták. De aztán egy bűnügyi tudósító, Ritchie Calder megírta, hogy a James házaspár szolgái a Hurtmore Cottage-beli péntek estéről azt mondták: ünnepeltek, mégpedig „Christie kapitány és Miss Neele eljegyzését”.
Egyes beszámolók úgy tudják, hogy Carlo péntek este hívta fel Archie-t Hurtmore Cottage-ban, hogy szóljon neki a felesége eltűnéséről, mások szerint szombat reggel telefonált. De Archie-nak mindenképpen haza kellett mennie. És Stylesban, az előtéri asztalon talált egy neki szóló levelet Agathától, lezárt borítékban. Elolvasta, majd megsemmisítette – amivel sok későbbi spekulációra adott alkalmat.
Ezt biztos nem tette volna meg, ha sejti, milyen fontos bizonyíték lehetett volna a levél a felesége lelkiállapotára vonatkozóan. És Archie azt sem sejtette, hogy a házasságtörése nemsokára teljesen publikus lesz.
Lucy Worsley: Agatha Christie – Egy sejtelmes nő
Fordította: Sipos Katalin
Helikon, 2023
