Új filmjében, a The Cutban, Orlando Bloom egy bokszolót játszik, aki a totális összeomlás határáig jut, miközben versenyt fut az idővel, hogy a megfelelő súlyra fogyjon a következő meccs előtt. Ebben az erőfeszítésben a John Turturro által alakított zűrös edző segíti őt, aki még mentoráltja életét is hajlandó kockáztatni az eredmény érdekében.
Bloom elmondta, hogy a szerephez neki is le kellett fogynia 23 kilót egy negyedév alatt, ami nem volt egy sétagalopp.
Alapvetően három hónapon át csökkentettem az étkezés mennyiségét, egészen a forgatás előtti időszakig, akkor voltam a legkönnyebb. Leadtam 23,5 kilót, és körülbelül 84 kiló voltam, amikor elkezdtem. Szóval elég sokat fogytam, és mentálisan is nagyon megterhelő volt. De ha valakit elég sokáig etetsz tonhallal és uborkával…
– mondta a Varietynek Bloom, hozzátéve, hogy az élmény inkább izgalmas volt számára, mint ijesztő.
Inkább a mentális aspektusa lepett meg, például az alváshiány, nem pedig a kalóriahiány. Sok minden történik az agyadban… huzamosabb ideig élni ebben a tudatállapotban nagyon nagy kihívás volt.
A film jeleneteit amúgy fordított kronológiai sorrendben forgatták le, tehát soványodás helyett a színész valójában hízott a munka során. Sean Ellis rendező ezt azzal indokolta, hogy képtelenség lett volna úgy végigcsinálni a színészi munkát, hogy közben ennyire komoly diétát visz.