Kultúra

Orbánt is a Föld jövőbeli pusztulásáért felelős diktátorokkal együtt sorolja fel az Oscar-díjas rendező új filmje

JOEL SAGET / AFP
JOEL SAGET / AFP

Asif Kapadia elsősorban díjnyertes dokumentumfilmjeiről ismert: a Senna, az Amy Winehouse-ról készült Amy és a Diego Maradona című filmjeit mind nagy sikerrel mutatták be, az Amyért még Oscar-díjat is kapott. A brit rendező legújabb filmjéhez most érkezett előzetes, egy időben azzal, hogy Velencében bemutatták: a 2073 félig dokumentumfilm, félig pedig sci-fi, mely Chris Marker La jetée című filmklasszikusát idézi (ez ma leginkább arról lehet ismerős, hogy ennek alapötletét vette kölcsön a 12 majom című film is).

A 2073-ról a Népszava tudósítása számol be, melyből megtudhatjuk, hogy a film 2073-ban játszódik, egy disztópikus jövőben és főszereplője visszaemlékezik arra, milyen események előzték meg a 2036-os világháborút, melynek következtében a világ nagy része elpusztult. A film néven nevezi azokat a diktátorokat, akik előbb a demokráciát pusztították el, majd a Földet is. Valószínűleg már kevesen lepődnek meg rajta, hogy a szokásos delikvensek (Trump, Putyin, Hszi Csin-ping stb.) mellett Orbán Viktor sem marad ki a felsorolásból, mely kitér a diktátorokat támogató milliárdosokra is, mint Elon Musk vagy az izraeli lehallgatórendszerekre. A filmet a kritikák kicsit didaktikusnak mondják, de ugyanakkor hatásosan hív harcba a demokrácia és a Föld védelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik