Az alig ezer lelkes Veszkényről a magyarok jó része még sosem hallott, pedig a Kapuvár közelében rejtőző község a tatárjárás után röviddel már feltűnt az Árpád-kori oklevelekben, XVIII. századi gyökerű temploma, illetve Sarlós Boldogasszony-kápolnája pedig saját koruk nívós darabja.
A település igazi különlegességét persze nem ez, hanem egy ugyan nem köztéri, de köztérről is látható, XXI. századi műtárgycsoda adja:
ami Veszkény határában, egy, a kétezres években fokozatosan kiépült üzemi terület udvarában áll.
Kérdéses, hogy a pénznyerő automaták javításától a szükségalkatrészek gyártásán át egészen kábelmegmunkálásig széles spektrumot felölelő cégprofil hol indokolja az alig néhány méter magas, felemelt kezében fáklya helyett a vállalat logóját tartó alak feltűnését, de ez, végső soron, nem is érdekes, a végeredmény pedig nyilvánvalóan minden szemfüles átutazót legalább egy félmosolyra csábít. És ez a lényeg.
Távolról sem ez egyébként az ország egyetlen, a Szabadság-szobrot másoló szobra, sőt az álló darabok mellett a fővárosban egy ülő verzióval is találkozhatunk: a New York-palota sarkára kell felnéznünk, hogy kiszúrhassuk a magasban.