Kultúra

Műbőr táskáktól a világítós tolltartókig – ötven év alatt rengeteget változott a tanszerek divatja

Getty Images
Getty Images

Az iskolaépületek az elmúlt százötven évben nem csak egyre nagyobbak és fejlettebbek lettek, de a falaik közt is sorra jelentek meg az újabb és újabb funkciójú terek: így születtek meg az egyre több szert magukba foglaló tornatermek, a biológia-, kémia-, fizika-, illetve nyelvi laborok. Ezek a változások nyilvánvalóan azt is magukkal hozták, hogy egyre szélesebb gyermektömegeknek lett lehetősége arra, hogy minél jobb – vagy egyáltalán bármiféle – oktatást kapjanak.

A különböző korú gyerekek felszerelése eleinte csak egy palatáblából állt, az évtizedek múlásával azonban egyre szélesebb körben jelentek meg a különböző füzetek, illetve tankönyvek, így lassan kialakult a fiatalokban a vágy arra, hogy egyedivé tegyék a saját felszerelésüket.

Fotó: Saly Noémi / Fortepan Leánygimnáziumi osztály, 1934.

Erre sokáig nem igazán volt módjuk, hiszen a szülők a szocializmus évtizedeiben sokáig ugyanazokat a csattal zárható bőr, illetve műbőr táskákat vásárolhatták meg, a füzeteket pedig a különböző papírgyárak sokszor faék egyszerűségű borítókkal árusították. A kevés kibúvót jórészt csak a Kádár-kor derekán feltűnő, rikító színű, mintás iskolatáskák, illetve a csomagolóanyagok jelentették. A könyveket, illetve a keményebb borítós füzeteket csak plusz egy réteggel lehetett megóvni a kopástól, ez a szokás azonban alkalmat adott arra is, hogy a diákok valahogyan kifejezzék a saját stílusukat.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán Szegedi iskolások, 1976.

A rendszerváltás időszakában aztán, minden megváltozott: megjelentek a korábban csak kevesek által látott, külföldön élő rokonok csomagjaiból ismert modern táskák, a legkülönbözőbb méretű és díszítésű tolltartók, valamint a különleges írószerek. Az elmúlt harminc év azonban ezekben is változásokat hozott.

Egyre nagyobb szerep jut például az ergonomikus, gerincbarát, a gyerekek tartásának további védelme érdekében mellkaspánttal is ellátott iskolatáskáknak, amik az alsóbb osztályosoknál főleg merev falúak és színesek, a felsősöknél, illetve középiskolásoknál azonban az egyszerűbb vászon darabok dominálnak.

Az idő múlása a tolltartók divatjában is látszik: a családok még mindig előszeretettel veszik meg az aktuális szuperhősöket és animációs karaktereket mutató darabokat, de a cuki állatok, a dínók, a Pusheen-figurák, illetve a felkapott fiatal zenészek arca is sokszor egy-egy íróasztal, vagy iskolai pad szerves része lesz. A közelmúltban persze egy sor különlegesség is felbukkant: a boltokban feltűntek a beépített LED-fényekkel hódító darabok, illetve a szokatlan alakú, köztük akár szív, vagy épp focicipő formájú tolltartók.

Vannak persze, akik inkább az előre összeállított tematikus szettek mellett teszik le a voksukat, így az iskolatáska, a tornazsák, a tolltartó, illetve egyéb kisebb eszközök is mind-mind ugyanolyan mintákat viselnek magukon.

A tanszerek terén a füzet- és könyvborítók is nagy változáson mentek át: ma leginkább már csak az áttetsző, vízálló, illetve strapabíró darabok mennek, sokan azonban inkább a mintás, keményebb borítós füzeteket választják, amiket egy hozzá illő füzetcímkével lehet még egyedibbé tenni.

Adni Öröm! – Segíts, hogy a rászoruló diákok is örömmel kezdhessék az új tanévet!

A rászoruló családokon immáron negyedik esztendeje segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója, amelynek sikerességéhez te is hozzájárulhatsz! Idén augusztus 21-24. között az ország mind a 36 INTERSPAR hipermarketében módod van arra, hogy az ott általad adományként megvásárolt füzeteket, tanszereket, és egyéb felszerelést, személyesen nyújtsd át a Szeretetszolgálat önkénteseinek, akik még az iskolakezdés előtt átadják az így összegyűjtött iskolai csomagokat a leginkább rászoruló gyerekek családjainak.

 

Az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció keretében adománykártya vásárlásával is tudsz segíteni: 2024. szeptember 1.-ig 500, 1500, 3000, 5000 és 10 000 forintos címletű adománykártyák vásárolhatók meg az INTERSPAR-okban és a SPAR online shopban. Az összegyűlt adományt tanszerekre, ceruzákra, füzetcsomagokra, írószerekkel teli tolltartókra, valamint iskolatáskákra váltja a Szeretetszolgálat, és a tanévkezdés előtt eljuttatja ezeket az iskolás gyermekeket nevelő rászoruló családokhoz.

 

Az adománygyűjtés részletei és a személyes gyűjtésben résztvevő INTERSPAR áruházak listája a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.

 

A cikk a SPAR támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik