Kultúra

Meghalt Connie Chiume, a Fekete Párduc színésznője

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

72 éves korában elhunyt Connie Chiume dél-afrikai színésznő, aki a Marvel Fekete Párduc-filmjeiből volt ismert. A színésznő kedden délután egy johannesburgi kórházban halt meg − áll a család rövid közleményében.

A Chiume család sajnálattal tudatja a nemzetközileg elismert, díjnyertes színésznő, Connie Chiume halálhírét

– írták a BBC által szemlézett közleményben. A család a magánéletük tiszteletben tartását kérte ebben a nehéz időszakban, további részleteket később fognak elárulni.

A többszörösen díjazott Chiume 1952. június 5-én született a dél-afrikai Welkomban. Eredetileg nővérnek tanult, majd tanárnőként helyezkedett el, a 80-as évek végén azonban mégis a színészet felé fordult, 1989-ben egy népszerű dél-afrikai televíziós sorozatban mutatkozott be a közönségnek, azóta pedig számos sorozatban és filmben feltűnt.

A 2018-as Fekete Párducban Zawavari szerepét játszotta, aki a wakandai törzsi tanács tagja. A 2022-es Fekete Párduc-folytatásban, a Wakanda Forever című filmben Zurit (Forest Whitaker) váltotta Wakanda legidősebb vezetőjeként.

Nagy sikert aratott a Beyoncé-féle Az oroszlánkirály-feldolgozásban is, amelyben Szimba édesanyját, Sarabit alakította. Legutóbb az idén megjelent A vadász szíve című filmben játszott, februárban pedig a Soon Comes Night című tévésorozatban is feltűnt.

Chiume több díjat is kapott, többek között az NTVA Avanti-díjat a legjobb színésznőnek járó drámasorozatban nyújtott alakításáért a 2000-es Soul Cityben nyújtott alakításáért. Később, 2009-ben megkapta a Dél-afrikai Film és Televíziós Díjat (SAFTA) a legjobb drámai mellékszereplőnek járó elismerést a Zone 14 című családi drámában Stella Moloi szerepéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik