Kultúra

Hollywoodban mindenki a visszalépő Joe Bident méltatja, de a megkönnyebbülés is érződik a reakciókból

JIM WATSON / AFP
JIM WATSON / AFP
Sorra reagálnak a legnagyobb sztárok Biden döntésére.

Hollywood is felbolydult Joe Biden visszalépésének hírére, egy sor színész és énekes adott hangot közösségi felületén annak, mit gondol az amerikai elnök döntéséről – a posztok túlnyomó többségében méltatják Biden visszalépését, és kiállnak az elnök által is támogatott Kamala Harris mellett.

Robert de Niro, Biden egyik legnagyobb támogatója nem meglepő módon támogatásáról fejezte ki az amerikai elnököt, akinek tettét okos politikai húzásnak és önzetlen patriotizmusnak nevezte. „Joe Biden lemond, hogy átadja a stafétát egy másik demokratának, mert jelenleg semmi sem fontosabb ennek az országnak annál, hogy Donald Trump veszítsen az urnáknál” – nyilatkozta.

Mark Hamill szerint Biden olyan eredményeket ért el munkája során, amelyet korábban egyetlen elnök sem. „Négy évnyi hazugság, bűnözés, botrány és káosz után helyre állította a hivatal becsületét és integritását” – írta posztjában.

Jamie Lee Curtis Instagramon posztolt egy fotót Harrisről.

Teljes szívemből támogatom Joe Biden döntését, és fenntartások nélkül Kamala Harris mellett. Már bizonyította, hogy megbízható, a nők és a színes bőrűek jogainak bátor szószólója, a nagy nemzeti megosztottság idején pedig a remény és az egység üzenetét közvetíti

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jamie Lee Curtis (@jamieleecurtis) által megosztott bejegyzés

Barbra Streisand szerint a Biden úgy fog bevonulni a történelembe, mint az elnök, aki a négy év alatt rengeteg dolgot elért, leginkább azért lehetnek hálásak neki az amerikaiak, mert „fenntartotta a demokráciát.”

Cher ambivalens érzéseiről írt X-en:

Gyötrelem van a szívemben, mert nem hiszem, hogy a demokraták nyerhetnek Biden nélkül, akit azóta szeretek, hogy 2008-ban először találkoztunk. Kampányoltam érte, de most úgy érzem, itt az ideje, hogy továbbadja a stafétát

– írta posztjában.

John Legend saját kommentjét befotózva tette közzé véleményét Biden érdemeit méltatva, aki szerinte nagyban hozzájárult a klímaváltozás elleni harchoz és ahhoz, hogy a felálljon az ország a pandémia okozta nehézségekből. Egyúttal támogatását fejezte ki Harris iránt, aki „kész, hogy harcoljon értünk, és alig várom, hogy úgy segítsek neki, ahogy csak tudok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik