Majd’ minden modern, valós történések inspirálta film elején (vagy esetleg végén) felvillan az unalomig ismert felirat:
A történet és annak szereplői pusztán a képzelet szülöttei, a valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve.
A kiírást lehet, hogy unjuk (nem véletlenül próbálkozik a Netflix ennél markánsabb meghatározásokkal akár pert is kockáztatva), az eredettörténete azonban minden, csak nem unalmas: meglepő módon Grigorij Jefimovics Raszputyin orosz szerzeteshez kapcsolódik.
Minden azzal kezdődött, hogy 1933-ban egy száműzött orosz herceg beperelte az MGM-et a stúdió Raszputyin-életrajzi filmje miatt, azt állítva, hogy az amerikai produkció nem pontosan ábrázolta Raszputyin meggyilkolását.
Az őrült papnak tartott Raszputyin a 20. század elején igen közel került az orosz cári családhoz, elsősorban azért, mert úgy hitték, kezelni tudja Alekszej herceg betegségét, a vérzékenységet. Nem meglepő, hogy a Romanovoknál nagy befolyást szerző pap hamar sok ellenséget szerzett, végül egy merényletben vesztette életét, bár megölni nagyon nehezen sikerült csak: 1916. december 16-án Feliksz Juszupov herceg megmérgezte, majd, mikor ezzel nem ért célt, meg is lőtte. A szerzetes azonban ezt is túlélte, és kimenekült a palotából, hogy aztán Dmitrij Pavlovics nagyherceg és Vlagyimir Puriskevics botokkal megverje, majd a folyóba vesse. Juszupov viszonylag olcsón megúszta a dolgot, a cár őt és feleségét, Irinát száműzte.
Tizenhat évvel később az amerikai MGM dolgozta fel a történteket Rasputin and the Empress (Raszputyin és a cárnő) című filmjében. Az akkor már Párizsban, szegénységben élő Juszupov rágalomnak nevezte a filmet, azzal érvelt, hogy a közönség felismerheti őt a filmbeli gyilkos, Csegodjev herceg alakjában. Eddigre egyébként írt már egy hencegő memoárt Raszputyin megöléséről, így a New York Times-nak nem kellett nagyot oknyomoznia, hogy kritikájában utaljon Juszupovra, mint a szereplő valós megfelelőjére.
Mivel Juszupov beismerte a gyilkosságot, rágalmazási ügyének nem volt sok jogi alapja. Ekkor azonban új taktikát választott, és azt állította, hogy a Raszputyin és a cárnő valójában a feleségét rágalmazza. A filmben ugyanis Csegodjev herceg felesége, Natasa hercegnő Raszputyin támogatója, a szerzetes hipnotizálja és megerőszakolja őt. Juszupov érvelése szerint ha őt azonosítják Csegodjev herceggel, akkor a filmbeli Natasát is azonosítják Irinával, pedig felesége a valóságban soha nem találkozott Raszputyinnal.
Az MGM egyik munkatársa még a gyártás során felhívta a stúdió figyelmét erre a ténybeli eltérésre, és figyelmeztetett, hogy Juszupovék beperelhetik, a stúdió azonban inkább kirúgta. Az MGM elégedett volt a nemi erőszak jelenet drámájával, annak ellenére is megtartották, hogy a való életben nem volt alapja.
Irina Juszupov végül be is perelte a stúdiót, és az esküdtszék az ő javára döntött, 125 000 dollárt ítélve neki – ez akkoriban igen nagy összegnek számított. Az MGM-nek évtizedekre ki kellett vonnia a filmet a forgalomból, a sértő jelenetet pedig örökre ki kellet vágnia.
Az MGM vesztét az okozta, hogy a film elején nagyvonalúan úgy fogalmaztak:
Egy birodalom pusztulásáról van szó… A szereplők közül néhányan még életben vannak – a többiek erőszakos halált haltak.
Az esetből tanulva aztán a stúdiók a következő évtizedektől fogva gondosan minden film elejére vagy végére odabiggyesztették a híres mondatot, még akkor is, amikor az ábrázolt személlyel szoros együttműködésben készült életrajzi filmről volt szó. Jobb félni, mint megijedni!
