Kultúra

Annyi fenyegetést kapott a galéria, hogy inkább eltávolították a rajzfilmkarakterekkel tarkított Jézus-festményt

Erőszakos fenyegetéseket kapott a liverpooli városi tanács Philjames Sydney-i művész Jesus Speaks to the Daughters of Jerusalem (vagyis Jézus Jeruzsálem lányaihoz szól) című olajfestménye miatt, az online tiltakozók szerint ugyanis a kép, amin a Bolondos dallamok karakterei vegyülnek a jeruzsálemi jelenet szereplői közé, kigúnyolja a keresztény vallást. Liverpool polgármestere, Ned Mannoun a mű eltávolítására szólított fel, végül pedig le is vették a képet.

A liverpooli városi tanács galériájában kétévente megrendezett kiállítás a spiritualitást és a vallást vizsgáló kortárs művészeti alkotásokat ismeri el, és mindenféle hitű és kulturális hátterű művészeket vonz. A Casula Powerhouse Arts Centre-ben rendezett nyolchetes kiállítás már igencsak a végéhez közelített, mikor heves tiltakozási hullám indult Philjames képe ellen: pénteken és szombaton a művész több mint kétszáz kellemetlen stílusú üzenetet kapott a közösségi médiában, a galériát csak pénteken több mint hatvanan felhívták, hogy követeljék a mű eltávolítását. Végül két nappal a kiállítás zárása előtt vették le a képet a galéria faláról.

Szeretek egy kis reakciót kiváltani a munkáimmal, de az újdonság varázsa pénteken nagyon gyorsan elszállt. A vitriol szintje és puszta mennyisége már ijesztő volt

– mondta a művész. „Körülbelül tizenöt éve készítek ilyen jellegű munkákat, és egy-két ember már felháborodott, de ilyen még nem volt. Aljas volt, és egyáltalán nem keresztényi” – fogalmazott azokra a reakciókra utalva, amik erőszakkal fenyegették meg a galéria személyzetét, amennyiben nem távolítják el a képet.

Ned Mannoun polgármester egy közleményben nyilatkozott a műről: leszögezte, hogy a messiásnak semmi köze Goofy-hoz (Jézus arcát ugyanis a rajzfilm kutya arca takarja a festményen), és felszólította a városi tanácsot a kép eltávolítására. Szerinte a szólásszabadsághoz való jogot egyensúlyba kell hozni a vallás félelem, üldöztetés és nevetségessé tétel nélküli gyakorlásához való joggal, a vallási művészetnek pedig  tiszteletteljesnek és egyesítőnek kell lennie, nem pedig megosztónak és tiszteletlennek. Azt is elmondta, hogy ugyanígy felszólalna az olyan művészettel kapcsolatban is, amelyet antiszemitának vagy bármely vallást becsmérlőnek tart.

A liverpooli tanács megbízott vezérigazgatója, Jason Breton elmondta, hogy a műalkotást a polgármester állásfoglalására, a biztonsági aggályokra és a közösség reakciójára reagálva távolították el. Bár Philjames azt mondta, hogy „abszolút örül, hogy a biztonság az első”, aggódik amiatt, hogy az eset precedenst teremthet a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására.

Számomra ez a legproblémásabb dolog: a polgármester kérte, hogy vegyék le, és ezzel a politizálást a véleménynyilvánítás szabadsága elé helyezte. Hol van ennek vége?

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

philjames (@philjames) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik