Kultúra

Nicolas Cage retteg tőle, hogy halála után mesterséges intelligenciával keltik majd életre a képernyőn

Daniele Cifalà / NurPhoto via AFP
Daniele Cifalà / NurPhoto via AFP

Nicolas Cage a New Yorkernek adott interjújában beszélt többek között arról, hogy retteg a mesterséges intelligenciától, és reméli, hogy a nemrég készült testszkenneket, amelyeket két közelgő projektje miatt kellett elvégeznie, nem használják majd fel referenciaként, hogy halála után MI-technológiával újraalkossák őt a képernyőn.

Cage nagy képregényrajongó hírében áll, (művésznevét is Luke Cage-től kölcsönözte), jelenleg a Prime élőszereplős Spider-Man Noir sorozatán dolgozik. Nem idegen számára a terep, hiszen már kölcsönözte Pókember noir verziójának hangját a 2018-as Irány a Pókverzum! című filmben. Az Oscar-díjas színésznek ez lesz az első tévésorozata (amiben nem házigazdaként van jelen), a televíziózás ugyanis sosem volt vonzó számára. A Breaking Badet nézve viszont rájött, hogy a sorozatokban olyan dolgokat is meg lehet csinálni, amire a filmben egyszerűen nincs idő.

Cage azért kanyarodott rá az MI témára, mert korábban le kellett lépnie az interjúról, hogy a készülő sorozatához, majd az azutáni projektjéhez is készítsenek róla egy testszkent.

 

Betesznek egy számítógépbe, hogy megváltoztassák a szemem színét, vagy nem is tudom. Egyszerűen ellopják a testemet, aztán a mesterséges intelligencia segítségével digitálisan azt csinálnak vele, amit akarnak. Rettegek ettől. Már sokszor beszéltem erről. Elgondolkodik az ember, hogy mi lesz a művészek igazságával? Lecserélik majd? Átváltozik? Hova lesz a szívverés? Mit csinálnak majd a testemmel és az arcommal, ha meghalok? Nem akarom, hogy bármit is csináljanak vele!

– mondta.

A színész az interjúban azt is elárulta, hogy az emberi történeteket szereti a legjobban, mostanság kevésbé érdeklik a nagyköltségvetésű filmek. Ha hosszú filmográfiájából csak egy művet ajánlhatna, az a Michael Sarnoski rendezésében készült 2021-es Disznó című thriller lenne, amelyben egy magányos, elkeseredett szarvasgomba-vadászt játszik, akinek elrabolják szeretett zsákmányszerző disznóját, és a tolvajok nyomába ered.

A színész legközelebb a Longlegs – A rém című horrorban lesz látható. A magyar mozikba augusztus 1-jén érkező filmben egy hátborzongató sorozatgyilkost alakít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik