Már az is szenzáció volt 1967-ben, 1968-ban, hogy nálunk járt a Nashville Teens, a Spencer Davis Group, majd a Traffic együttes. De hogy egy magyar zenekar – kalocsai hímzésű bársonymellényben, fehér ujjasban – a londoni Hatchetts Clubban lépjen fel, majd további huszonhárom koncertet adjon Angliában és Skóciában, ráadásul nagylemezt készíthessen a híres Decca kiadónál? Az egyenesen tündérmesébe illett.
Hát még, hogy a június 6-án kezdődő első turné után október 24-től újabb vendégszereplésre utazhatott a vasfüggöny mögül érkező, ezért a „Red Starral” kibővített elnevezésű, 1969 elején még a debreceni Slágerszemlén versengő – és azt a zenekari kategóriában a Pannónia, a Syrius, az Atlantis és az Echo előtt megnyerő – Omega! Másodszorra már az első alkalommal – diplomamunkája miatt – hiányzó Kóbor János is a bandával tartott, s énekelt például a híres londoni Marquee Clubban vagy a BBC televízióban.
Ahogyan az akkoriban négymillió példányban megjelenő Daily Express írta a Benkő László, Kóbor, Laux József, Mihály Tamás, Molnár György, Presser Gábor összeállítású hatosról: „Műsoruk világslágerekből és angolra fordított magyar számokból állt.”
Bizony magam a Kinizsi utcai klubjukban még hallottam tőlük 1968 nagy nemzetközi sikereinek egyikét, a Beatles Back in the U. S. S. R.-ját.
Hogyan kerültem oda? Úgy, hogy csörömpöltem egy Beatang nevű gyerekzenekarban, amelyhez egyszer ellátogatott a Pajtás újság riportere, és magával hozta Benkő Lászlót. A „félisten” a próba után leírta nekünk a telefonszámát, és megígérte: ha felhívjuk, bármikor leadja a nevünket a Kinizsi utcában, ahová évadonként alig 700 tagsági igazolványt bocsátottak ki.
Majd 1969. február 8-tól az Omega átköltözött Budára, a Műszaki Egyetem E épületébe – ahol a későbbi „hűtlen barátokkal”, az LGT-hez távozó Lauxszal és Presserrel 1971. április 8-ig játszott –, és akkor már olyan bejáratos voltam, hogy ugyanabban az előadóban tehettem le a kabátomat, amelyben a bálványok öltöztek.
Nem bemenni volt a nagy szám. Kijönni. Az előadó a húsz centi magas színpad és a közönség között helyezkedett el, jobban őrzött hely volt egy demarkációs zónánál. A rajongók tágra nyílt szemmel bámultak: ki lehet az a kölyök, aki a fokozottan védett övezetben mozog látszólag lazán?
Eltelt vagy harminc év, amikor az angolul már a hatvanas években is kifogástalanul beszélő Mihály Tamással – akinek édesapja, Mihály András Kossuth-, Liszt-és Erkel-díjas zeneszerző, karmester, gordonkaművész, az Operaház igazgatója volt – együtt ültünk törzshelyén, egy árnyas budai étteremben. Mondtam neki, én volnék az a kamasz, aki annak idején minden vasárnap náluk tette le, majd vette fel a kabátját. Rám nézett csodálkozva: „Te voltál az a kis srác?” (A srác helyett másik egy szótagú, négy betűs kifejezést használt, de attól itt és most engedelmükkel eltekintek.)
Nem csak én érkeztem messziről. Egy héttel azelőtt, hogy másodszorra Angliába indult, az Omega az 1741 lakosú Kurityán – magától értetődően – november hetedikéről elnevezett művelődési otthonában muzsikált. A borsodi településre az együttessel tartott az 1981-ben „disszidáló”, több mint harminc esztendeje Floridában élő Wittek Mária énekesnő, valamint Dévényi Tibor konferanszié, a Három kívánság című tévéműsor későbbi „Tibi bácsija” is.
A művésznőért hajdanán nem mindenki lelkesedett. Az Észak-Magyarország című napilap szerint
Wittek megtoldotta hangerővel, ami szoknyájának hosszából hiányzott.
A zenekar tagjai szerények voltak. Az ütős főnök, Laux József így nyilatkozott 1968-ban: „Hat esztendeje játszunk együtt. Azok, akik az első években rajongtak értünk, ma már nem jönnek el a koncertjeinkre. A közönségünk kinő bennünket. Két-három év… Addig kellünk nekik. Utána szétszélednek, elmennek dolgozni, és másért lelkesednek. Ez a beatzenészek sorsa.”
A fiúk azért sem terveztek merészen, mert 1968 áprilisában még Magay Clementinát kísérték a Nevető almák („Almát eszem, ropog a fogam alatt”) felvételén. Saját daluk Presser érkezéséig nem volt; 1967-es, négyszámos Qualiton-kislemezükön a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich Bend It, Screamin’ Jay Hawkins I Put a Spell on You, Sonny és Cher Little Man, valamint Gilbert Bécaud megannyi feldolgozást megért Et maintenant (angolul: What Now My Love) című világslágerét rögzítették.
Ám Presserrel és a szövegíró Adamis Annával sorra születtek az eredeti nóták – mint az egész beatgenerációt jellemző és megmozgató „Azt mondta az anyukám, nem tetszik a frizurám”–, s miután Angliában már volt albumuk, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1968 karácsonyán megjelentette az első önálló magyar beat nagylemezt Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel. Ezen helyet kapott az Egy lány nem ment haza, a Ha én szél lehetnék, a Halott virágok vagy a Nagy-Britanniában feltűnést keltő Kodály-feldolgozás, a Kállai kettős.
Bors Jenő, az MHV igazgatója azt mondta: „E lemezen kilenc új és két régi Omega-szám szerepel, amely így, együtt új, magasabb lépcsőfokot jelent a magyar tánczene kacskaringós útjain.” A korongból nyolc nap alatt tízezer példány kelt el. Majd 1968 karácsonyán az Omega az Erkel Színházba volt hivatalos. A december 25-én rendezett „Qualiton-koktél” keretében a lemezgyár olyan további büszkeségei között lépett fel, mint a Figaro belépőjét éneklő Melis György, a My Fair Ladyből részleteket előadó Básti Lajos és Psota Irén, a cigánydalokkal operáló Kovács Apollónia. Nem sokan hitték volna akkoriban, hogy egy műsorban elevenedik meg A sevillai borbély és a Trombitás Frédi, továbbá a bohóc, akinek „arca lisztes, haja kóc”.
Telt házat jegyeztek, de nem volt akkora tolongás, mint hét hónappal korábban. Akkor – 1968. május 25-én – ugyanis a Kinizsi utcában együtt lépett fel a házigazda Omega, valamint az Illés és a Metró, mint vendég. Meg sem kérdem, el tudják-e képzelni.
Könnyebben, mint Kurityán után Londont.
