Kultúra

Leleplezték Hundred Sinst, emiatt leváltották a Telex egyik rovatvezetőjét

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Még Azahriah is csalódását fejezte ki egy azóta törölt posztban.

Leváltotta az After éléről Sajó Dávid rovatvezetőt a Telex azt követően, hogy az újságíró Instagramján leleplezte az arcát eddig gondosan takaró Hundred Sinst, azaz Pócsi Botondot.

Az Index szerint hétvégén a két fél összekapott, majd Sajó azzal fenyegette Hundred Sinst, hogy felfedi az arcát, a producer ugyanis arra építette zenei perszónáját, hogy mindig maszkban van. Az újságíró azonban egy Insta-sztoriban mégis megmutatta az arcát, egy régebbi interjúból kivágott fotót osztott meg róla.

A viszály Instagramon folytatódott, ahol Hundred Sins tette közzé a történetet. Az ügyben már Azahriah is megszólalt, aki az azóta törölt posztjában azt írta, élete egyik legnagyobb zenei csalódása Sajó Dávid, a Telexet pedig manipulatívnak nevezte. Az újságíró később Insta-storyban kért bocsánatot, ahol azt írta, „egy régebben húzódó, kicsit egyoldalú konfliktusról van szó,” amelyre a lehető legrosszabban reagált.

Az ügy azonban nem maradt következmények nélkül, Német Tamás főszerkesztő hétfő este közölte: Sajó távozik az After éléről, helyét Bicsérdi-Fülöp Ádám veszi át.

Kollégánk belátta, hogy hibázott, és bocsánatot kért az előadótól. Ezen túl azonban a sokéves közös szakmai munka és érdemei elismerése mellett is úgy döntöttünk, ennek kell hogy legyen következménye, ezért leváltjuk vezetői pozíciójából

– írta Német, aki főszerkesztőként is bocsánatot kért az érintettől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik