Kultúra

Demi Moore szerint Hollywoodnak addig érdekesek a színésznők, amíg tudnak gyereket szülni

Theo Wargo / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Theo Wargo / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

Demi Moore számára a nagy visszatérés éve az idei: főszerepet játszik a cannes-i filmfesztiválon versenyző, nálunk is bemutatás előtt álló testhorrorban, a Substance-ben, és fontos szerepben tűnik fel a Feud című sorozat új évadában. Utóbbiról kérdezte a Variety. Moore kiemelte, mennyire nagy lehetőségnek tartja, hogy annyi más csodás színésznővel együtt játszhat a sorozatban. Az évad Truman Capote író és egy vagyonos New York-i nőkből álló baráti társaság konfliktusát meséli el. Moore-on kívül Naomi Watts, Calista Flockhart, Diane Lane és Chloë Sevigny is játszik benne.

Mikor látsz három színésznőt fontos szerepben egy produkcióban, pláne hetet? – érvelt Moore. – Isteni volt ennyi kreatív és tehetséges kortársammal dolgozni, akik mind a saját koruknak megfelelő szerepet játszhattak.

Ezután Moore rátért arra, hogy amint elérte a negyvenéves kort, hirtelen elkerülték őt a jó szerepajánlatok. Akkor jött rá, hogy Hollywoodban is addig kapnak jó lehetőségeket a színésznők, amíg termékeny korban vannak.

Hozzátette, az azóta eltelt húsz évben sokat javult a helyzet, és mára egyre több olyan történettel találkozik, ahol a korosodó nők vágyai, szexualitása is témaként jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik