Kultúra

Kanye Westet szexuális zaklatás miatt perli korábbi asszisztense

Angela Weiss / AFP
Angela Weiss / AFP
Azt mondja, 3 millió dollárral is tartozik is neki a popsztár.

Kanye Westet szexuális zaklatás, jogtalan felmondás és szerződésszegés miatt perelte be egy korábbi asszisztense, Lauren Pisciottaírja a US Weekly. A nő állítása szerint West akkoriban vette fel őt, amikor épp Yeezy divatvonalát menedzselte, és három számán dolgozott a 2021-ben megjelent Donda című albumához. A hétfőn benyújtott keresetben Pisciotta azt állítja, hogy a komoly problémákkal küzdő West maszturbált telefonbeszélgetéseik közben és meg is kérdezte tőle, hogy tudja-e, mit csinál épp. Emellett szexuális tartalmú sms-eket, képeket és videókat küldözgetett neki, köztük olyan felvételekkel, amin West épp szexuális aktust folytat.

Pisciotta korábban egy OnlyFans-csatornát vitt, amely állítása szerint évi 1 millió dollárt hozott neki. West megkereste és azt kérte tőle, hogy hagyja ott az OnlyFanst, dolgozzon kizárólag neki, egyúttal megígérte, hogy megkapja ugyanazt az összeget, amit az alkalmazással keresne. Pisciotta belement, a szexuális zaklatás szerinte azután kezdődött, hogy teljesen West alkalmazásába került. Végül ő lett a popsztár személyzeti főnöke, összesen 4 millió dollárt keresve ebben az időszakban. Pisciotta a zaklatási vádak mellett azt is állítja, hogy amikor West 2022 októberében kirúgta őt, nem fizette ki a megállapodás szerinti 3 millió dolláros végkielégítést.

Hogy mi történhetett az utóbbi években botrányt botrányra halmozó Kanye Westtel, azt ebben a cikkünkben jártuk körbe:

Kapcsolódó
Lényeges-e, hogy miért beszél hülyeségeket Kanye West?
Mi történt Kanye Westtel? Egy évtizede még a földkerekség egyik legsikeresebb popsztárja volt, most meg zavaros és kártékony összeesküvés-elméleteket terjeszt. A BBC dokumentumfilmben próbálta megfejteni a Ye-jelenséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik