Kultúra

A rászoruló színházi dolgozókért rendeznek jótékonysági gálát a József Attila Színházban

Róka László / MTVA Bizományosi
Róka László / MTVA Bizományosi
A június 5-i gála bevételeit teljes egészében a nemes célra fordítják majd.

Idén már hetedszerre rendezi meg jótékonysági gálaestjét az idén százöt éves Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), aminek célja a nehéz helyzetbe került, illetve egészségi állapotuk miatt rászoruló szakmabeli kollégák segítése. Az eseménynek idén is a József Attila Színház ad otthont, aminek színpadán június 5-én, szerdán Bodrogi Gyula, Császár Angela, a Magyar Állami Népi Együttes, illetve Peller Károly is feltűnik majd.

Az elmúlt év színházi szakmával kapcsolatos hírei, eseményei a nagyközönség számára is rávilágítottak arra, hogy bárki – akár még egy színész is – kerülhet olyan váratlan élethelyzetbe, amit egyedül nem képes megoldani. Fókuszba került az is, hogy színházban dolgozni egyáltalán nem veszélytelen, a nyugdíjba vonulás pedig művészként is gyakran jelent kiszolgáltatottságot. A szakszervezet épp ezért igyekszik a tagjai számára szociális védőhálót is nyújtani, ehhez azonban azok támogatását is kérik, akikért a művészek és a háttérben dolgozók a munkájukat végzik: a nézőkét.

A gála teljes jegybevételét a nemes célra fordítják majd – olvasható a sajtóközleményben, ami hozzáteszi: a június 5-ei, nagyszabású műsorban a támogató közönséget vers, próza, operett- és musicalrészletek, tánc és sok zene várja. A közreműködő művészek idén is honorárium nélkül vállalták a fellépést megszorult helyzetben lévő kollégáikért, a színpadon pedig Bodrogi Gyula mellett többek közt Esztergályos Cecília, Nemcsák Károly, Császár Angela, Mészáros Árpád Zsolt, Kubik Anna, Hegedűs D. Géza, Voith Ági, Sasvári Sándor, Peller Károly, a Magyar Állami Népi Együttes, a Fővárosi Nagycirkusz artistái is feltűnnek majd. A gála műsorvezetői Kökényessy Ági és Kautzky Armand lesznek, rendezője pedig Mihályi Győző.

Az eseményre a hagyományos nézői jegyeken kívül 15 ezer forintért támogatói jegyek is vásárolhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik