Kultúra hátsó ablak

Új gazdát keres III. Károly egyetemistaként készített furcsa kecskeszobra

Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images
Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images
Kanadából került elő.

Meglepő felfedezés borzolja épp az amerikai műtárgypiacon aktív gyűjtők kedélyeit: előkerült ugyanis egy alig pár centiméter magas, pink, barna és sárga színű kecskeszobor, amit a hatvanas évek végén az akkor a Cambridge-i Egyetemen tanuló III. Károly készített — vette észre a Blikk.

A 2022 szeptemberéig walesi hercegként emlegetett, majd az Egyesült Királyság, illetve a tizennégy nemzetközösség királyává vált férfi munkájáról nem tudni, hogy miként is jutott el egy, az intézmény konyháján dolgozó nőig, aki később aztán unokaöccsének, a most Kanadában élő Raymond Pattennek ajándékozta azt tovább.

A Hansons Auctioneers nevű aukciósház meg van győződve a jó eséllyel az 1969-től 2006-ig létező Royal Regiment of Wales kabalaállata által ihletett tárgy eredetiségéről, így azt rövidesen aukcióra is bocsáják, ahol a jelenlegi becslések szerint 2,2-4,4 millió forint közti összegért kelhet el. Ez egy intenzív licitharc során akár sokszorosára is emelkedhet – emlékeztetett a cég, hiszen Károly szüleiről készített gyermekkori rajzait tavaly ugyanennyire értékelték, mégis 76 ezer dollárért, azaz közel 27 millió forintért cseréltek gazdát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik