Kultúra

„Kellettek ezek a dalok, hogy előrébb tudjunk lépni a gyászfeldolgozásban” – AWS lemezpremier

Fotó: Marton Wanda
Fotó: Marton Wanda
Az AWS új lemeze a 24.hu-n hallható először.

Három évvel barátjuk és zenésztársuk, Siklósi Örs tragikus elvesztése után megjelent az AWS zenekar mostani, Stefán Tamással kiegészült felállásában készült első nagylemeze, Innen szép nyerni címmel.

Több gondolat is megfogalmazódott bennünk a folytatással kapcsolatban, több opció is felmerült. Végül arra jutottunk, hogy ha alapítanánk egy másik zenekart, akkor senki nem játszana többé AWS dalokat, nem élne tovább az az örökség és eszmeiség, amit fiatalkorunk óta építettünk, így a közös utunk is a végéhez érne. Ez a zenekar soha nem egyszemélyes projekt volt, hanem öt ember alkotóközössége. Ebből az ötből négy itt maradt a fizikai síkon megküzdeni a fájdalommal, egynek a szellemisége pedig irányt mutatott a sötétebb napokon

– mondta Brucker Bence gitáros a folytatásról.

„Az Innen szép nyerni nem csak egy soron következő lemez. Ezeknek a daloknak el kellett készülnie ahhoz, hogy mi is előrébb tudjunk lépni a gyászfeldolgozásban, és sajnos ezen a téren Tomival is szorosan tudunk kapcsolódni. Elképesztő terápiás ereje van annak, hogy a legbelső fájdalmaidat és szorongásaidat dalokba tudod önteni. Fontos volt számunkra, hogy minden egyes kis apró részlet kapcsolódjon az egészhez, legyen szó a borítón található szimbólumokról vagy az albumhoz készült fotókról, videoklipekről.”

Az élet igazából egy játék. Néha egy piszkosul morbid, fekete humorú, szemét játék. Amikor igazán a földön vagy és minden kilátástalan, olyankor mondod, hogy na, Innen szép nyerni. Akármennyire is rombol le az élet, folyton újjá kell építeni a romokat. Ez a körforgás került a lemezborítóra, és ez adta az ötletet a társasjátékunkhoz is

– nyilatkozta Kökényes Dániel gitáros a lemez koncepciójáról.

A lemez első dala, az Odaát 2023 januárjában jelent meg. Ennek videoklipjében leplezte le a zenekar Stefán Tomit, mint az új AWS énekesét.

„Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdést. Annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele a folytatásba, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, nekem erről szól ez a dal” – mondta Stefán Tamás énekes.

A dalpremier után aztán tavasszal vidéki turnéra indultak, melynek zárásaként a Budapest Park színpadán léptek fel. Visszakerültek a nyári fesztiválok headlinerei közé a nagyszínpadokra, és sorban adták ki legújabb dalaikat.

Itt lehet meghallgatni a frissen kiadott Innen szép nyerni című lemezt, amin hat teljesen új szerzemény is szerepel:

A lemezhez készítettünk egy társasjátékot is. Ugyan a dalok hangvétele elég sötét és depresszív, szerettük volna ezt ellensúlyozni egy olyan élménnyel, ami az önfeledt szórakozásról szól. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy akármennyire is kilátástalan és nehéz a helyzet, mindig tudjunk örömöt és boldogságot találni az életben, a körülöttünk élő szeretteinkben, barátainkban

– mondta Kökényes Dániel.

A zenekar május 25-én, a Budapest Parkban mutatja be élőben is az új lemezt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik