Az elmúlt hónapokban rendszeressé vált II. kerületi szemétszedések során sorra kerültek elő az elmúlt száz év legkülönbözőbb időszakaiból származó kisebb-nagyobb hulladékok, amik közt nem csak szentimentális, hanem valódi értéket képviselő tárgyak is szép számmal akadtak.
A több ezer kilónyi szemetet az önkéntesek szétválogatták, a legérdekesebbek pedig nem a hulladékudvarokban landoltak, hanem egy raktárban, ahonnan most egy kiállítás erejéig a Margit körút 25/A. földszintjére költöztek.
A kirakatban éjjel-nappal látható tárgyak mögötti kiállítótér a hétvégén 13 és 18 óra között tart nyitva, a feltűnt tárgyak
de rámutatnak arra is,
A Föld napja alkalmából megnyitott kiállításon a „hulladékrégiségek” a KULT2 Nonprofit Kft. és Babos Zsili Bertalan koncepciójában, közös kivitelezésében keltek új életre, és a Budapest150 program keretén belül mutatkoznak be.
A poszt teljes hosszában itt olvasható: