Az Apple TV+ belehúzott mostanában, az idén (is) sorra szállítja az igazi presztízsdaraboknak készülő saját sorozatokat, amik nagy költségvetésből, nagy sztárokkal igyekeznek helyet taposni maguknak a végtelen streamingtartalom közül kiemelkedő kevés kivételes sorozat között. Ilyen volt a Steven Spielberg és Tom Hanks-féle A levegő urai (bár a páros az Elit alakulat harmadik fejezeténél már csak executive producerként tűnt fel), a Christian Dior felemelkedését bemutató The New Look vagy a nagyszabású űr sci-fi, a Constellation is. Kétségkívül ebbe a sorba illeszkedik a megbízhatóan zseniális Colin Farrell nevével fémjelezett Sugar. A korábbi próbálkozásokhoz hasonlóan az április 5-én két résszel debütáló sorozat is egy jól ismert, és sokak által kedvelt műfajhoz nyúl: ezúttal a noirhoz.
Ötletgazdaként, showrunnerként és első számú íróként Mark Protosevich felelt igazán a végeredményért, aki forgatókönyvíróként korábban olyan filmeken dolgozott, mint a Spike Lee-féle Oldboy, a Thor vagy a Legenda vagyok, és akinek ez volt az első „tévés” munkája. Protosevich nagy filmőrült hírében áll, ki is osztott házi feladatként tizenöt klasszikus noirt a műfajban kevésbé jártas rendezőnek, Fernando Meirellesnek. Meirelles leginkább a 2002-es Isten városa című brazil bűnügyi dráma társrendezőjeként ismert (ezért Oscar-jelölést is kapott), de ő rendezte a 2019-es Két pápát is. A rendező becsületesen végignézte Protosevich listáját (rá is ismert jó pár sorra a forgatókönyvben), ahogy a régóta vele dolgozó vágó, Fernando Stutz is. Farrellt nem kellett sokáig győzködni, ő amúgy is a hollywoodi klasszikusok rajongója, a Sugar történetében állítólag az fogta meg, hogy új nézőponttal nyúl a klasszikus műfajhoz.
Sok-sok éve szeretem a noir filmeket, elég sokat láttam már. A magándetektív archetípus mindig érdekes, mert a létezés céljának kérdését feszegeti – azt, hogy a jó vagy a rossz oldalán áll az ember. A magándetektívek általában – a noir világában – keménykötésűek és kissé keserűek, vagy kimerültek attól a mocsoktól, amit munkájuk során tapasztaltak. Ez a fickó nem ilyen
– mondta.
John Sugar valóban nem az a tipikus borús, cinikus és gyarló detektív, aki sokszor feltűnik a hollywoodi aranykor filmjeiben. Ellenkezőleg: ha egy szóval kéne jellemezni, talán azt mondanánk, hogy szelíd. Egy jól öltözött, emberbarát, lovagias figura, aki csak akkor folyamodik erőszakhoz, ha nagyon muszáj, és akkor is fintorogva. Stílszerűen egy fekete-fehér, tokiói jelenetben találkozunk vele először, ahogy furfangját és közelharctudását egyaránt bevetve megtalálja egy jakuza főnök elrabolt csemetéjét. Ez Sugar szuperképessége: a magánnyomozó bárhonnan képes előkeríteni gazdag megbízói elveszett rokonait.
A japán kiruccanás után aztán visszatér az immár színes Los Angelesbe, hogy mindjárt felbosszantsa főnökét/menedzserét/egyetlen barátját, Ruby-t (Kirby Howell-Baptiste), aki némi pihenésre szeretné rávenni a friss sérülésekkel és régi traumákkal küzdő nyomozót. Persze Sugar nem az a típus, aki szabadságra megy; amint landol a repülőgépe, el is vállal egy munkát a legendás hollywoodi producer, Jonathan Siegel (James Cromwell, akit legutóbb az Utódlásban láthattunk) megbízásából. Meg kell találnia Siegel rejtélyesen eltűnt unokáját.
A napsütötte, medencékkel és napernyőkkel tarkított Hollywood aligha tipikus helyszíne a műfajnak, a történet ellenben becsületesen követi a detektívnoirok jellegzetes cselekményívét. Ami azt jelenti:
A nagypapát leszámítva a család nemigen zavartatja magát az unoka, Olivia (Sydney Chandler) eltűnése miatt; apja, Bernie (Dennis Boutsikaris) és féltestvére, David (Nathan Corddry) betudják a dolgot annak, hogy drogfüggőként korábban is eltűnt már kisebb-nagyobb időszakokra. Sugar első körben a lány mostohaanyjából, az alkoholista Melanie-ból (a Drótból vagy az Office-ból ismerős Amy Ryan) igyekszik hát kicsikarni valami használható információt, aki azonban nem bizonyul túl kooperatívnak: hol az elfogyasztott alkoholmennyiség csökkenti a közlékenységét, hol a rejtélyes titkolózás. Sugart mindenesetre rokonszenvesnek találja, elsősorban azért, mert Farrell karaktere igazi Philip Marlowe-féle gentleman detektív. Sugar amúgy is a noir hősök kliséinek gyűjteménye, rengeteg hasonlóságot mutat a Raymond Chandler által megírt, aztán számos képernyős feldolgozásban visszaköszönő detektívvel: mindketten Hollywoodban nyomoznak, rezignáltan narrálják a történéseket, sőt, az extra kényelem érdekében mindketten egy hotelben élik mindennapjaikat. Sugar tulajdonképpen Marlowe modernkori reinkarnációja: egy vérbeli filmnoir-hős okostelefonnal és internettel.
Ráadásul nemcsak az alkotók, maga Sugar is filmőrült (ezt és több más alapinformációt onnan is tudni lehet róla, hogy egyszerűen bejelenti a néhol kifejezetten suta narrációban), aki, mikor épp nem a menő retró autójával szeli Los Angeles neonfényes utcáit, természetesen nagy klasszikus noirokat néz, és maga is egyfajta chandleri hősként, „a jófiúként” tekint magára. Sőt, noirokban is gondolkodik.
„Sugar azért nézi sorra a filmeket, hogy megértse az embereket” – magyarázza a rendező, Meirelles. „Amikor akcióban van, a konkrét cselekvések állandóan egy-egy jelenetre emlékeztetik, amit a filmekben látott. A fekete-fehér betétek azt mutatják meg, ami ilyenkor a fejében jár.”
De ezek nélkül a konkrét utalások nélkül is egyértelmű az inspiráció: Protosevichék stabilan hozzák a neo-noir stílusjegyeket, és a gyanútlan nézőt egy-kettőre beszippantja a hangulatos, és nem mellesleg nagyon szép hollywoodi bűnfilmes világ. Ez nagyban köszönhető Farrellnek is, akinek az előadásában valószínűleg egy szakácskönyv is izgalmas (és vicces) tudna lenni, itt viszont láthatóan ő maga is élvezi John Sugar szerepét és a hangulatos körítést, az ő alakítása miatt válnak kifejezetten szórakoztatóvá az első részek. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban megmarad-e a sorozat egy egyszerű, de lelkes rajongói levélnek, vagy a maga lábán is megálló, izgalmas krimi lesz, ami netán még valami újat is mutat a zsánerben. Néhány külföldi kritika baljóslóan azt ígéri, egyik sem: helyette valami bizarr műfaji csavar várható az évad közepénél.
Tény, hogy az első két részből nem sok mindent tudunk meg arról, hogyan tud működni ez a mába ültetett, ám amúgy minden porcikájában régi vágású krimisorozat. Egyelőre épphogy megismerjük a feltárásra váró rejtélyt, az ellenszenves rokonokat és az ígéretes főhőst. Az előzetesben ígért vad verekedések, hullazsákok, elképesztő fordulatok és a Sugart kísértő, titokzatos múltba való betekintés még váratnak magukra, ahogy a noirban kötelező femme fatale karakter is. Ennek ellenére a Sugar elég ígéretesen indul hozzá, hogy érdemes legyen rá odafigyelni. Az egyik legnagyobb próba, amit a végtelen streamingáradatban a mai sorozatoknak ki kell állniuk, hogy rájuk un-e a közönségük. Mi John Sugar történetét egyelőre egy percig sem untuk.
A sorozat összesen nyolcrészes, a következő hetekben péntekenként érkeznek majd az újabb epizódok.
Sugar, Apple TV+, 2024. 24.hu: 7/10
