Kultúra

A Kung Fu Panda negyedjére már nem üt akkorát

Universal Pictures
Universal Pictures
Bár 2016-ban naivan azt hittük, hogy kerek lezárást kapott, most mégis folytatódik a pocakos panda története: ismét veszélyben a világ, és már megint csak úgy lehet megmenteni, hogy közben tanul magáról valamit az ember. Talán itt lenne az ideje, hogy a készítők is megfogadják saját tanácsaikat. Kritika.

A 2008-ban debütáló Kung Fu Panda-franchise a maga szórakoztató egyszerűségével sokaknak belopta magát a szívébe – nem sok derűsebb üzenet van annál, mint hogy az ember akkor is lehet világot megváltó hős, ha lusta és szeleburdi, ráadásul állandóan zabál. A kínai motívumokkal és a kungfufilmek kliséivel operáló történet aztán hamar filmsorozattá nőtte ki magát, sőt spin-off sorozatokat is kapott – ezek dübörögtek is tovább az utolsó, 2016-os harmadik film után is, mozi fronton azonban ekkor úgy tűnt, végéhez ért a történet. Akkori kritikánkban meg is írtuk, milyen tökéletes lezárása volt ez Po sztorijának, és milyen szépen  körbeért ezzel a zen bölcselet.

Universal Pictures

A filmsorozatot gyártó DreamWorks és az eredeti rajzfilmben Po hangját adó Jack Black nyilván nem így gondolták: 2022-ben jelentették be, hogy érkezik a negyedik film.

Az első három rész elég egyszerű recepttel működött:

a pufók panda sokat eszik, látványosan elpüföl néhány rosszfiút, kap egy homályos küldetést Shifu mestertől, liheg kicsit egy-egy lépcsőzés után, majd némi bajlódással megtanulja elfogadni önmagát, megtalálni a belső békéjét, és ismét látványos csetepatéban leszámol az aktuális (legtöbbször mérsékelten izgalmas) főgonosszal.

Hiába telt el az előző rész óta nyolc év, a DreamWorks úgy volt vele, hogy ha már háromszor bejött ez a menetrend, jó lesz negyedszer is. Pót ezúttal korai nyugdíjba küldené Shifu mester, ideje ugyanis új sárkányharcost kijelölnie maga helyett, hogy ő ismét spirituális szintet lépjen, és a Békevölgy szellemi vezetője legyen. Po tehát már megint önreflexióra kényszerül: rá kell jönnie, hogy nem vagánykodhat örökké a hős szerepében, eljön az idő, hogy át kell adnia a stafétát.

Bátor dolog egy hosszúra húzott franchise-ban nyugdíjazást emlegetni, a Kung Fu Panda ráadásul negyedszerre már maga is elfárad a sok identitáskeresésben, és szem elől téveszti azokat az egyszerű okokat, amik miatt eddig igazán élvezhető volt. 

Azért nagyon nem kell megijedni, az újabb rész egy kompakt kis nosztalgiacsomag, hozza a fárasztó poénokat és szerethető karaktereket. A zenéért ezúttal is Hans Zimmer felelt, a rendezést pedig Mike Mitchellre bízták, aki animációs folytatások terén már nagyon otthonosan mozog: ő rendezte a Shrek negyedik, az Alvin és a mókusok harmadik és a Lego movie második részét.

Amíg azonban a korábbi részek tele voltak izgalmas vizualitással, és néhol tényleg lenyűgöző párharcokkal, a mostani harcjelenetek koreográfiájáért nem fog sírva könyörögni Jackie Chan. Nem igazán maradnak emlékezetesek a küzdelmek, bár tény, hogy 2024-re már jóval magasabban van a léc (nehéz például bármit lenyűgözőnek látni a Pókverzum-filmek után). Apropó Jackie Chan: a filmsorozat sikerének fontos kulcsai a legendás eredeti szinkron színészei. Az Örjöngő Ötös hangját az amerikai verzióban olyan színészek adják, mint maga Chan, Angelina Jolie, Lucy Liu, Seth Rogan és David Cross. Ők azonban a negyedik részre nem tértek vissza. Ez a hiány pedig a magyar hang híveinek is fel fog tűnni, mert konkrétan maga az Őrjöngő Ötös marad igazoltan távol a teljes filmben – a magyarázat szerint épp mindenki valami életbevágóan fontos saját küldetésen van. Nélkülük viszont elég üres marad a film, Po két bohókás apukája igyekszik betölteni ezt az űrt, de azért érezzük, hogy ez nem az igazi.

A sárkányharcos panda tehát egyedül vág bele újabb kalandjába, a hírek szerint ugyanis visszatért az első filmből megismert nemezise, Tai Lung. Hamar talál társat a nyomozáshoz, a nagyszájú, simlis Zhen (aki az eredeti szinkronban Aquafina hangján szólal meg) kikotyogja, hogy a támadások mögött valójában A Kaméleon áll, együtt indulnak hát felkeresni a gonosz alakváltót. Bár a Kung Fu Panda filmek eddig elég kreatívan használták az állatvilág kisebb-nagyobb szereplőit, megmutatva, mennyi lehetőség van a nem agyoncsépelt állatkarakterekben (a második rész főgonosza például egy kardozó pszichopata páva volt), a sunyi tolvaj Zhen itt természetesen egy róka. Az ő karaktere egy nagyon kiszámítható, nagyon unalmas ívet ír le a filmben.

Főgonosznak alakváltó varázsló kaméleont választani viszont egészen zseniális, ebben rengeteg lehetőség van. Azaz lenne, ha kihasználnák az alkotók.

Universal Pictures

Azért így is akad némi izgalmas vizualitás, és azt is megnézhetjük, ahogy Po megküzd saját gonosz alteregójával. Amilyen változatos kinézetre, olyan üres karakter lett belülről a kaméleon: egy félmondatos háttérsztorival letudják a történetét, innentől kezdve annyit lehet tudni róla, hogy világuralomra tör és nagyon gonosz.

A hasonló felépítésű filmeknél és sorozatoknál sokszor jelent nehézséget, hogy mindig eggyel nagyobb kihívást, eggyel félelmetesebb gonosztevőt kelljen legyőznie a hősnek. A harmadik rész főgonosza a mestereket fordította Póék ellen, innentől pedig már nem nagy ugrás, hogy most A Kaméleon a korábban feltűnő gonoszokat veszi elő. Ez egyébként arra remek lehetőség, hogy végigtekintsünk az eddigi filmekben megismert nemeziseken, és rájöjjünk, hogy azok sem voltak kifejezetten kreatívak.

Ha hinni lehet a híreknek, lesz még esélye a sorozatnak csiszolni az eddigi nem túl izgalmas főgonosz-felhozatalon: ugyan még nem erősítették meg, hogy lesz Kung Fu Panda 5 is, de a rendező, Mike Mitchell elárulta, hogy neki már vannak ötletei, ha esetleg felkérik. A The Directnek mesélt róluk:

Ez egy igazán fura rajongói elképzelés. Volt egy poén a harmadik részben, amikor Po egy falon meglátta Delfin mester páncélját, és teljesen odavolt. Mintha belém csapott volna a villám, arra gondoltam: mi lenne, ha Po legközelebb víz alatti kalandokba csöppenne? Azon töröm a fejem mostanában, van-e olyan óceán, amelynek lakói kungfuznak.

Mitchell ötlete akár meg is valósulhat (bár szerinte jóval drágább lenne a vízalatti történetet megvalósítani, mint az eddigi részeket). Nem valószínű, hogy Dreamworks épp most állna le a panda történetével, a negyedik rész már most óriási siker: a bevételek alapján a Kung Fu Panda ezzel a filmmel a hetedik legsikeresebb rajzfilm-franchise lett. Pedig a stúdió akár meg is fontolhatná a film üzenetét. Jóllehet Po története mindig inkább a kisebb korosztályra volt célozva, azért rendre fel-feltűnnek benne egészen felnőttes gondolatok (na, nem annyi, mint mondjuk egy Pixar-filmben). Itt ez kétségkívül a továbblépés képessége, Pónak a nagy kaland közepette azért arra is rá kell jönnie, hogyan engedje el a menő sárkányharcoskodást és lépjen tovább az életével.

A legjobb az volna, ha a Kung Fu Panda-sorozat is megfogadná a film tanulságát, és maga is méltósággal nyugdíjba vonulna – erre a staféta átadós történetre már nem is feltétlenül volt szükség a lekerítéshez. 

Mindenesetre aki szereti Pót és eddig is megbékélt a filmsorozat monotonitásával, az egészen picit fog csak csalódni.

Kung Fu Panda 4., 2024, 94 perc. 24.hu: 6/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik