Kultúra

„A saját lomposod előzenekara vagy egy életen át”

24.hu
24.hu
Bödőcs Tibor „Mulat a manézs” című könyvével matinézunk.

– Hölgyeim és uraim! A műsornak természetesen nincs vége, hisz ma az is kiderül, hogy kinek a nyakába kerül a kötél! A világon mára már szinte mindenhol betiltották. Ahol nem, ott meg unalmas. Nálunk ellenben a szórakoztatáson van a hangsúly. Igen, jól sejtik: ez itt a Halálshow! Az ünnep miatt ma hármas kivégzés lesz, csak itt, a Kőcirkuszban! Hölgyek, maradjatok, ne menjetek messzire, ma még szükség lesz rátok is! Kezdődjék az Igazságcirkusz! De míg a Porondot átrendezzük, fogadják bőőődületesen nagy tapssal: Mario Comedyt!

Porondra piruettezik Mario Comedy, a ragyavert, pohos komédiás. (Pepita zakó, színes nadrág, minden színű nyakkendő, csónakcipő.) Kezet fog az első sorból két férfival, puszit ad egy hölgynek, ölébe ül egy másiknak, kisbabát alakít (szopja az ujját), gőgicsél, aztán fölpattan, mikrofonhoz vánszorgását lebbenésként próbálja eladni. (Megveszik.)

– Csókolom, jó estét, puszedli, helló, sziasztok!

Hatalmas taps fogadja. Bazsalyogva néz végig a tömegen, kacsint, szökell, piknikusan pocakjára csap, megigazítja a nyakkendőjét, az inggallérját; nem ma kezdte. Állathang-imitációkkal futott be: hápogott, kukorékolt, kelepelt, kuruttyolt, ficsergett, barcogott, röfögött, kotkodált. Az udvar szeme fénye. Jókedvünk felelőse. Rekeszizmaink őre.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

– Na, vártatok már? El voltatok már epedve teljes mértékben, mi?

(Nevetés.)

– Nagy ünnep van ma, de én politikáról nem fogok beszélni. Én örülök, hogy élek. Nem az én dolgom. Ne ítélj, hogy itt élhess! – apám mondta mindig, nagyon nagy duma! Rövid póráz, hosszú élet! Régi vágású volt az öreg. Számára minden borbély homár volt. Sőt az is, aki borbélyhoz jár.

(Nevetés. Ő is nevet. Alig bírja abbahagyni.)

– Figyelj, te ott púpos vagy? Vagy csak úgy ülsz? Ja, bocs. Azt hittem, ilyen ellenálló buzerális vagy, azok ülnek ilyen roki módra. Bocs, haragudj nyugodtan! Ja, egyébként azt akartam mondani, hogy öregszem. Nem vagyunk mind olyan szerencsések, mint Luigi. Akinek most kérnék egy kis nagy tapsot!

(Taps.)

– Így, így. Itt van körünkben a Főnök, tiszteletem, Mesterem!

Luigi leszól páholyából kegyesen

– Dolgozz meg a pénzedért, pubi, ne velem foglalkozz, ne húzd az időt!

(Taps. Nevetés.)

– Igaz, igaz! Ott tartottam, hogy rajtunk fog az idő. Komolyan. Ne röhögjél, te is öregszel! Igen, te, ott! Trampli! Nem bírjuk már úgy a piát, kopaszodunk, így elkezd emelkedni a homlokunk, itt elöl, aha, lent meg nyúlik a tatyó!

(Odanyúl, mutatja. Sóhajt.)

– Jaj, van egy kis macskajaj, az első sor, gondolom, érzi is, nem? Nyugi! Azért közel ne hajoljatok! Nem hányok, nem, nem. Többet nem. Eskü! Tegnap lementem a kantinba ihletet meríteni. Hát, volt ihlet bőven, de nem tudom elmesélni, mert, tudjátok, nős ember vagyok. A csapos lánnyal kicsit elsáncoltuk magunkat ott hátul, aztán ment a tilitoli. Nem én tukmáltam magamat! Tegnap nem voltam nős. Jaj, most mit pironkodunk? Kupoldába se jár senki, csak mindig tele van, mi?

(Nagyot húz a bekészített sörből. Gesztusaiban Luigi halovány visszfénye cikáz, őt akarja utánozni, a régi, jó, ómódi és mindig aktuális Luigit, de nem tudja. Nem tud úgy enni, se inni. A közönség kacajából kirí egy sikongó női hang.)

– Hu, de jól röhögsz! Gyere holnap is!

(A nő tovább sikong, röfög, ettől a többiek is röhögnek.)

– Ne hagyd abba!

– Egyébként az az elméletem, hogy minden a nők miatt van. Miért, nem? Hát, miattuk van az izé, a porcukor, nem? A kés, a villa, a tányér, a szalvetta, a szőnyeg, a fűtés, a mosdó, a szappan, a papucs, a törülköző, a lábtörlő, a cipő! Mi fel nem vennénk, ha nem szólnának ránk. Nem? Gyerekkorunktól ezt halljuk, hogy vedd fel, vedd le, vedd ki, tedd el, ne tedd be! Nem? Nők nem lennének, függönybe fújnánk az orrunkat. Mondjuk, akkor függöny se lenne!

Ja, hölgyeim, meg ez a szőrtelenítés is. Izé, tüszőtarló.

Hát, azért pár sertétől még nem ijednénk meg. Bozótharcosok vagyunk, nem? Nekünk nem kéne. A feleségemnek azt szoktam mondani, ne kencéld magad, majd becsukom a szememet, és fordulj meg pluszban! Ez jó, nem, fajtársaim? Férfipajtik, tegyük a tökünkre a kezünket! Kellenek a nők nekünk, igaz?

(Megvakarja a tökét.)

– Rendet teszek az alsóházban.

(Taps. Mario iszik. Hörpint, bajszát törli, sóhajt, hörpint, bajszát törli.)

– Na, megszüntettem a szesztelenséget! Ja, nők! Meg amikor a miniszoknya alól kilóg a tampon kanóca, mi? Fő a lekvár, készül a céklaleves, nem? Olyankor nem közelítünk, csak ha hívnak. Kanóc, jó, nem? Anyósom is él még sajnos hálaisten, részemről a szerencsétlenség! Van egy darab anyósom, igen. Eladó amúgy! Azonnal elvihető, de tényleg. Na, alkatrésznek! Kutya eljátszik vele! Tokkal-vonóval! Utántölthető! Fogyóeszköz!… Na, megmutatom a nyomorúságunkat, jó? Hogy táncolnak a férfiak a nőkkel. Te, ott, szia, gyere ki, légy szíves!

(Egy nőre mutogat. A nő nem igazán akar kimenni. Tiltakozik, integet, hogy ne őt.)

– Te ilyen mosolygós vagy? Vagy csak ilyen a fogad? Bocs. Na, gyere már, mert kihozatlak! Na! Dehogynem! Lökjetek rajta! Biztassuk a hölgyet!

(Noszogatják. Löknek rajta. Elindul.)

– Erről van szó! Szia! Hogy hívnak? Nem kell a közönségnek tudnia, csak súgd meg nekem.

(Megsúgja.)

– Köszöntsük nagy tapssal Sylviát!

(Nevetés.)

– Na, mutatom… Ugye van az a típus, aki nem mer vándorolni, egy helyen fogja a csajt, mint egy rábízott hátizsákot.

(Átöleli a nőt, a nő rázkódik. Nevet? Sír?)

– Aztán van, aki egyből megy le popóra.

(Végigtapizza a nőt kilógó nyelvvel.)

– Nem nyúlka-piszka egyből! Nem sikamika! „A saját lomposod előzenekara vagy egy életen át.” Fater mondta. Mit mondtál, Sylvia? Nem, nem, értsd meg, nős vagyok.

(Nevetés. A nő már rákvörös.)

– Van ez, aztán vannak, akik el sem kezdenek táncolni, pucaügyileg nincsenek a topon, csak így izé, odasasszéznak a töketlenek, aztán visszaódalognak, mielőtt a csaj igent vagy nemet mondhatna. Ott hagyják a tányéron a mellehúsát! Köszönöm! Nagy tapsot Sylviának! Mit? Ne hívj! Az asszony szigorú!

– Ti ott mióta vagytok együtt? Ti! Mi? Ne forgolódj! Megy még a durr bele? Mikor döngöltetek utoljára? Jó, mindegy, ne válaszoljatok. Látszik, hogy nem ma reggel. Mi? Volt egy kis ekecs? Entyempentyem? Nem? Nehogy már! Csak beszutyakolod néha? Mi? Most volt, vagy nem volt? Na!

– Látom, azt fürkészed, hogy mennyit eszek. Igen, te, ott! Közöd? Hasamat nézed? Két kiló házikenyeret elcsócsálok tizennégy strucctojással, amíg eldöntöm, hogy mit egyek! Hat deci Porond rumot is elfogyasztok olyankor, úgy hívom, nassolok, érted? Figyelj, én nem gyalogolok. Én a lovamhoz is lóval megyek.

(Taps.)

– Te, ott, te, Dönci! Ne forogj, te! Igen! Ott a második sorban. Meg ott a harmadikban. Te röhögsz rajtam, hogy nagy a hasam? Nézz már magadra! Mutassátok, mekkora bele van! Ki passzírozott bele a székbe? Na, csak vicceltem! Még szép, hogy van hasunk! Férfi mázsa alatt lánycsecsemő.

(Taps. Újra iszik a sörből.)

– A férfi nem lakik jól, csak abbahagyja az evést, nem?

(Taps.)

– Szomszédomnak akkora a hancúrléce egyébként, három lajhár így rá tudna csimpaszkodni. Meg két koala. Rettenetes vérhús. Cirkuszi sátrat megtartaná. Megzavarja a költöző madarakat! Külön gyerekkádban fürdeti.

Köszönöm a figyelmet! Csodálatosak voltatok, sziasztok! Éljen Hettikánia!

(Taps.)

Még kétszer visszamegy. Meghajol, eldöcög. „Szar közönség, szar közönség”, morogja, míg öltözőjébe gurul. Luigi lepi meg, kopp, kopp, régi cimborák, jó humorú emberek egymás közt, csak egy koccintásra, nem akarlak zargatni, művész úr, dehogy vagyok én művész, dehogynem.

– Van buli elég, megy a hajó? – kérdi a Porond ura.

– Micsoda? Megy-e? Járunk, jövünk, megyünk egyfolytában. Kilenc fejőverseny egy hétvégén. Köszönjük! – hajlong a Porondon oly magabiztosnak tűnő, most porig alázkodó Mario.

– Ne köszönd, csináld! – mondja Luigi. – Gyerekek jól vannak? – kérdi aztán.

– Jóóól – mondja Mario.

– Lányod mennyi idős?

– Tizenhat.

– Hm. Lassan golyóérett, mi? Patronképes – vágja oldalba Luigi. Ezen bármennyire akar, nem tud nevetni Mario.

Csend.

Mario gyorsan egy történetet húz elő, hogy megtörje a kínt.

– Azt hallottad már, mesterem, legújabb sztori, hogy izé, hettikán kaktusz gyökeréből főznek valami új kotyvalékot, abból fogyasztott a Henry Gin Junior, és kikezdett az egyik csimpánz pincérlánnyal múlt héten egy műcsöcsavatón, vagy mit tudom én, hol.

– Hehe, műcsöcsavató, ez jó – mondja Luigi.

– Eleve veszélyes játék, hogy csimpánzokat tanítanak be pincérnek, ez is valami új dili, várható volt, hogy balhé lesz egyszer.

– Várható.

– Ott tapizta, nyalogatta a majmot. Aztán elszakadt a cérna a pincérlánynál, az is emberszabású valahol; az arcába harapott a Juniornak. Erre a többi csimpánz is odarohant, hallották, hogy baj van. Tálcákkal, korsókkal ütötték a Henryt. A biztonsági szolgálat lőtte ki a majmokat. Előfordul. Néha előfordul, hogy hülye az ember, én is voltam fiatal, mi se mentünk a szomszédba a balhéért, igaz? De mi nem ittunk ilyen hülyeségeket, hogy kaktuszgyökér, vagy mi, persze hogy jön a gyogyó.

– Ja, ja, ja – teszi hozzá Luigi.

És Mario elmond még két történetet: az egyiknek az a vége, hogy „és azt rikácsolta a csaj, hogy én sosem voltam szűz, emlékszel, Luigi?” (Emlékszik.) „És amikor olyan részegek voltunk, hogy a zsonglőrlabdára azt hittük, citrom, azt akartuk a koktélba facsarni, emlékszel, Luigi?” (Igen.)

– Kínálj már meg spontánul! – mondja Luigi.

– Innál valamit, főnököm?

– Hát, ha már így kérdezed.

– Rum?

– Rum!

– Porond?

– Porond!

Mario tölt. Isznak. Isznak még egyet.

– Nagy volt a beszéd! – mondja Comedy.

– Hagyjuk ezt! Pöcsöd?

– Lököm, lököm!

– Löcs?

– Pöcs!

– Na, ez a lényeg!

– A lényeg a méret!

– Na, szevasz! – búcsúzik öntörvényűen Luigi.

– Trapéz vagy halál – mondja a becsukódó ajtónak Mario.

*

A Porondon újra Tonio feszít.

– Khöszhönjhük széhéhéhépen Mariónak, és induljon, most már tényleg, az Igazság Cirkusza! – mondja pukkadozva.

Hóhérbohócok bukfenceznek be a színre, a kivégzési módok krónikáját fogják bemutatni. Milyen találékony volt az ember mindig is, ha a másik kínzásáról, elpusztításáról volt szó; szavunk elakad, ó, ég! Láthatjuk a Halálshow szép történetét; s a nép kacag önfeledten. Máglyahalál (na, nem gyullad meg, de, mégis), megkövezés (előtte eljátsszák kapkodóan vicces, fiszli-fuszli mozdulatokkal a földbe ásást térdig, derékig, nyakig, úúúgy, ni, parádés burleszk), hangyabolyra ültetés (fészkelődés, vicces risza), karóba húzás (vigyázzanak, uraim, a szerveket elkerülni, mert úgy nem szenved annyit, úgy túl hamar vége lenne!), élve megkotyvasztás (nagy játékkondért tolnak be, az egyik bohóc szakácssüvegben fűszerezi az emberlevest, a másik főtt tyúklábként mered ki a kondérból), megnyúzás (a bőrben van a legtöbb érzőideg!, gumibőrt nyúznak le az elítéltről, ő meg egy ismert dalt szűköl el, nagy vasmamutot tolnak be, melyből túlspilázott szenvedés áriája szökik (az ilyen mamutot izzóra hevítették, és ropogósra sült benne a delikvens), zsákba varrás következik vadállatokkal (plüsskígyó, plüssmajom, plüsskutya kerül a zsákba, és az elítélt rángatózva), majd jön a keresztre feszítés (felgyűlik a vizecske a tüdőben, abba fulladnak bele, mondja Tonio Fashion kacagva), kerékbe törés (mennyi huncutság), lovakkal szétszaggatás (rongybohóc koszlott végtagjaival futnak a lovacskák), elefánt talpai alatt szétmorzsolt fejecskék (belépdel egy elefánt, rátapos a bohócot ábrázoló plasztikfejre, pukk), villamosszékes kivégzés (lobog a tűzben a réparőt paróka), akasztás (A nyakcsigolya szakszerű eltörése művészet. Mozog-e a törzs, ha leszakad a fej? Mit nevezhetünk az élettel összeegyeztethetetlen állapotnak?). A bohócok végeztek, hajlongva kiügetnek.

– Köszönjük a nagyszerű bemutatót, de jaj, nem időzhetünk itt tovább, a műsornak pörögnie kell; három kivégzés is lesz ma! Egy maceráló nő (mert ilyen is van, milyen érdekes, hogy erről más országokban nem nagyon beszélnek), a macerát elszenvedett férfiú (mert ő is tehet róla!) és egy nő, aki olyat mondott, amit inkább nem is idéznénk. Ők lesznek ma kivégezve… Inkább nyírjunk ki kilencvenkilenc ártatlant, mint hogy egy bűnös megmeneküljön! – rikkantja végül Tonio.

(Taps.)

Behozzák a három megtörtet egy felhőszínpadon. Megmutatják szüleiket, barátaikat, gyerekeiket. Az elítéltek családtagjai most felidézik gyerekkorukat, az első lépéseiket, a selypegve kimondott első szavaikat. Aztán a bitófához lépnek a bűnösök. A bohócra sminkelt arcok alatt is látszanak a kínzások nyomai: a tört orr sárgája, a repedt száj lilája, a fojtogatás kékje a nyakon. Utoljára még felsandítanak, most látják utoljára az ég vagabund tavait, a felhőket. Tengerünk nincs, de egünk! Egünk az van! Egünk, mit az elítéltek is néztek gyerekkorukban. („Az ott egy agáma, az a felhő, nézd, apa!” „Melyik?” „Az.” „Mi az az agáma?” „Ilyen gyíkszerű, apaaaa!” „Tényleg!” „Most meg már maci, nem, egy ásító macska. Jaj, szétment.”) Láttak narancs alkonyokat, szilvakék viharfellegeket, madárrajokat (az ég erre-arra húzó vasreszelékét), repülők csíkjait (a magasság ivarsejtjeit). Salakszürke, karfiolfehér, tejszínhab-, szivarfüst-, frottírköpeny-, házikenyérbél-felhőket; látták, ahogy elbújik egy felhő mögött, előbújik, elbújik, előbújik újra az ég aranybálnája, a Nap.

Most Pandora és Anastasia felsegíti őket, így ni, a bitók alá. Rózsákkal díszített köteleket akasztanak a nyakukba. Tonio Fashion, alkalmi bakó, kirúgja alóluk sorban a zsámolyokat. A győztes, a királynő, a fejüket húzza felfelé, az udvarhölgyek a lábukat lefelé.

– Hölgyeim, csak finoman, a fejeket nem kéne leszakítani! – mondja Fashion.

Háromszor húznak fejet (fel), lábakat (le). Kapálózás, hörgés, hadonászás. Vége. Csend. A holttestek békésen himbálóznak (2 db nő, 1 db férfi).

– Ha a férfinak feláll ilyenkor, akkor a nők meg…? – kérdezi Luigi Alexet.

– Mit tudom én – mondja Alex.

Győzött az igazság. Himnusz. Trapéz vagy halál!

Libri.hu

Bödőcs Tibor: Mulat a manézs

Helikon, 2021

Még Bödőcsöt!

Interjúztuk őt: Anyám szokta fejemre olvasni a rólam írt kommenteket.

Korábban is interjúztuk őt: Mindig veszélyekkel jár, ha a bohóc elkezd komolykodni.

És interjúztuk azt a színészt, aki egy Bödőcs-regényből készült monodráma előadója; Thuróczy Szabolcs: Légypapíros ez a demokrácia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik