Kultúra

Rembrandt első ismert képeiből nyílik kiállítás a művész szülővárosában

Remko de Waal / ANP / AFP
Remko de Waal / ANP / AFP
Az öt érzéket mutató képek közül csak négy ismert, ezek most egymás mellett láthatók.

Először állítják ki együtt Rembrandt (Rembrandt Harmenszoon van Rijn, 1606-1669) tizennyolc éves korában festett képeit a németalföldi mester szülővárosában, a nyugat-hollandiai Leidenben – írja az MTI.

A leideni De Lakenhal múzeum – ami alig pár lépésnyire található a helytől, ahol hajdan a festő műterme állt –, csütörtökön mutatta be újságíróknak a négy képet.

Az alkotások az érzékeket bemutató sorozat részei: A szemüvegárus (látás), A három énekes (hallás), Az ájult beteg (szaglás) és a Kőoperáció (tapintás).

Furcsa módon eddig semmilyen, az ízlelés allegóriáját ábrázoló ötödik Rembrandt kép nem bukkant elő, pedig az intézmény restaurátora, Jannaeke van Asperen úgy véli: szinte biztos, hogy a képnek léteznie kell, hiszen öt érzéket ismerünk, így egy ilyen sorozatnál célszerű volt mindegyiket vásznon bemutatni.

Remko de Waal / ANP / AFP

A műveken egyértelműen látható, hogy Rembrandt már egészen fiatalon is képes volt szakítani a konvenciókkal, az érzékeket akkoriban ugyanis általában elegáns női alakokkal jelképezték, míg itt férfiakat látunk. A vásznak egy rendkívül tehetséges, de még tapasztalatlan festő képét rajzolják ki, hiszen a rá jellemző széles ecsetvonások, illetve a fény-árnyék használata már megegyezik a később világhírűvé vált munkákkal, a fejek ábrázolása, illetve a kisebb részletek azonban még elnagyoltak.

A kiállítást a nagyközönség január 20. és június 16. között látogathatja meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik