Kultúra

Még egyszer, utoljára meggyógyítaná a világot a legbölcsebb rajzfilmes

ADS Service Kft.
ADS Service Kft.
Az anime élő klasszikusa, Mijazaki Hajaó a nyugdíjból tért vissza, hogy életműve legvadabbul kacskaringózó meselabirintusát rajzolja meg. A Golden Globe-díjat nyert és az Oscarért is jó esélyekkel induló A fiú és a szürke gém az anya elvesztésének és az apa árulásának kettős traumájából bontja ki a teremtett világ törékenységéről szóló, lázálomszerű allegóriát. Kritika.

Hová tűntek a bölcs öregek? Mintha a világ egyre kevésbé számíthatna az idősek tudására, vagy egyre kevésbé hallanánk meg a tanításukat. Igaz, a vezető szuperhatalom elnöki tisztéért idén is két, nyolcvanon túli, illetve ahhoz közeledő úr vetélkedik egymással, de egyetemi szemináriumra egyikükhöz sem szívesen jelentkeznénk. Az utóbbi hónapokban talán ezért is vártuk nagy reményekkel aggastyánok mozis szuperprodukcióit: a Megfojtott virágok, a Napóleon és a Ferrari rendezői együtt 247 évesek, mégis sokan éreztük úgy, az ő filmjeik fogják majd szórakoztatni, nevelni és gyönyörködtetni a négy másodperces videókra rácsavarodott nézőket.

Ők, és még valaki: a minap nyolcvanharmadik évét betöltött Mijazaki Hajaó, a japán rajzfilm mestere, aki a nyugdíjból tért vissza, hogy szelíd javaslatot tegyen az emberi élet kitöltésének szép és méltó formáira. Mijazaki több mint tíz éve egyszer már elbúcsúzott. A Szél támad fantasztikus világok helyett a világháborús valóságba vezetett, ahol egy kötelességeivel vívódó repülőmérnöknek kellett átsegítenie halálos beteg feleségét a másvilágra. Ha a meggondolatlan szülők véletlenül kisgyerekkel ültek be a filmre, nagyon hamar ki kellett vezetniük őt a moziteremből.

A fiú és a szürke gém az anime élő klasszikusának második, vélhetően az utolsó búcsúfilmje. Ott veszi fel a fonalat, ahol az előző letette: a második világháborúban, amelynek dicstelen lezárása egyéni és közösségi szinten is rettenetes traumát, nem múló sebeket okozott a japán embereknek. Igaz, a történet elején még nem Hirosimát és Nagaszakit, hanem Tokiót bombázzák az amerikai repülők, de a főhős, a tizenkét év körüli Mahito ekkor veszíti el az édesanyját. Szörnyű veszteségét gaz árulás tetézi: egy évvel a tragédia után az apja – repülőmérnök, természetesen – vidékre viszi őt, ahol már várja őket a férfi új felesége, várandósan (mikor is fogant az a gyerek?).

Csoda-e, hogy a japán módra fegyelmezett, megfeleléskényszeres Mahitóból önsebzéssel törnek fel elfojtott indulatai? Vajon lesznek-e olyan nézők, akik a saját fejét kővel véresre verő fiú jeleneténél ébrednek rá, hogy nem kellett volna magukkal hozniuk kisiskolás gyereküket?

Sejtjük a válaszokat, a ráció azonban mindössze eddig a pontig adhat nekünk fogódzót ebben a filmben. Onnantól kezdve ugyanis, hogy Mahitóhoz beszélni kezd a vidéki ház kertjében lebzselő gém, Mijazaki eddigi pályája legvadabbul kacskaringózó meselabirintusát kezdi el rajzolni. Csak egyvalami biztos: a történet végére minden fontosabb szereplőt vastagon borítani fog a madárpotyadék.

ADS Service Kft.

A Mijazaki-filmek varázsbirodalmai mindig is legmélyebb szorongásainkat segítettek felismerni, és kínáltak valamiféle küzdelmes kiutat. Mire a gyerekhősök kiértek ezekből az egyszerre kegyetlen és igazságos Szellemországokból, már nem voltak gyerekek többé.

Innen fakad a rendező filmjeinek jellegzetes melankóliája, amely a legaranyosabb, Totoro-forma állatfigurák árnyékában éppen úgy ott kísért, mint A vadon hercegnőjéhez hasonló, nagyszabású fantasy-eposzok kalandtörténeteiben.

A fiú és a szürke gémben annak belátása ad okot szomorúságra, hogy a teremtett világ mennyire törékeny. Mijazaki egyszerűségében szívszorító jelképet kínál az alkotásra: a Mahito által megismert mágikus szigetet háromnaponta építőkockákból kell újraépíteni, minden alkalommal máshogyan létrehozva a torony ingatag egyensúlyát. A sziget vezetéséért hatalmi harc dúl – a fő ellenlábas a Mijazaki-filmek gyakori gonosztevője, a gátlástalan, technokrata tábornok, aki ezúttal papagáj –, de ennek a vetélkedésnek a történet érzelmi tétjei szempontjából jóval kisebb a jelentősége, mint Mahito belső harcának az új anya elfogadásáért.

ADS Service Kft.

És persze ott van a sziget ura, a reszketeg isten, aki utódra vágyik. Mijazaki alteregója lenne ő, aki nem tudja kinek átadni a világépítés felelősségét? Vagy a rendező inkább annak állít emléket, ahogyan gyerekkorában ő maga rátalált hivatására, a formák folytonos újrateremtésére? Napestig lehetne mélázni erről, mint ahogy A fiú és a szürke gém második felébe zsúfolt helyzetek és figurák mindegyikéről, azokat ugyanis főként a lázálmok képtolulásaként, valamiféle tudatfolyamszerű elbeszélés epizódjaiként lehet értelmezni. A közönség egy részét biztosan zavarni fogja a történet különös szerkesztésmódja: a tragikus felütés után az első rész komótosan vezet be a gyászával küzdő fiú új életébe, míg a második részben a szürke gém varázslatos és rejtélyes események sűrűn kavargó örvényébe vezet.

Mozdulatlan, keserű valóság és kavargó, felszabadító képzelet kettőssége mégsem választható el élesen egymástól, a tao-embléma színeiként tartalmazzák egymást.

Mijazaki Hajaó rajzfilmjei révén a határtalan fantáziából kaphattunk a fekete világba hulló, tiszta cseppet. Noha tervei továbbra is akadnak, számot vetni azzal, hogy talán nem készít több filmet, éppen olyan fájdalmas és kijózanító, mint a felnőtté válás.

A fiú és a szürke gém (Kimitacsi va dó ikiru ka – The Boy and the Heron), 2023, 124 perc. 24.hu: 9/10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik