2011-ben a People Magazine Bradley Coopert választotta a legszexibb férfinek. Kék szem, lebilincselő mosoly, főz, és még franciául is tud? A Másnaposok sztárja abban az évben másodjára is emlékek nélkül ébredt, hogy felkutassa az elveszett vőlegényt. Ez volt a Másnaposok 2, mely mellett kijött a szintén kevés nyomot hagyó Csúcshatás, a következő években viszont már emlékezetesebb filmek is, mint 2012-ben a Napos oldal, 2013-ban az Amerikai botrány, 2014-ben pedig az Amerikai mesterlövész. A Glamour és Bravo magazinok egykori címlaphőse ma már más vizeken utazik, legújabb filmje – amit írt, rendezett, játszott és producerként is gondozott – 2024-ben többszörösen Oscar-esélyes. A Maestro Bradley Cooper második rendezése, lassan nemcsak a kamerák előtt, hanem a kamerák mögött is minden pozícióban kipróbálja magát. De hogyan került a lencse egyik feléről a másikra?
Angol-francia szakos hallgató a georgetowni egyetemen, a női evezőcsapat csak úgy hívja: Pretty Brad. A kilencvenes évek végén járunk, a philadelphiai Cooper a tanulmányai mellett diákszínjátszózik és az egyetemi evezőcsapat tagja. „Az összes srác közül, akit valaha edzettem, Cooper az egyik legtüzesebb, legharcosabb” – meséli az az edző, aki beválogatta Bradley Coopert az egyetemi evezőcsapatba. „A legjobb versenyzőknek, akikkel valaha dolgoztam, mindig volt valami bizonyítani valójuk. Mint a legtöbbjüknek, Bradnek is bizonyítania kellett, hogy ér valamit. Azért törekszik valaki a nagyságra, hogy bebizonyítsa, képes a nagyságra”, és az „ő elszántságát nem érdemes alábecsülni.”
Bradley Cooper olasz és ír felmenőkkel rendelkezik. Nem művészcsaládban nevelkedett, de az édesapja hatalmas mozirajongó volt, így hamar találkozott egy-két olyan alkotással, ami megalapozta a filmkészítő ambícióit. Ezek közül is a legmeghatározóbb Az elefántember volt, David Lynch 1980-as filmje, amit a tizenkét éves Cooper számtalanszor megnézett, és felnőttkorára sem felejtett, sőt 2014-ben a Broadway színpadára is magával vitte. Joseph Merrick valós története – 19. századi angol férfi, aki súlyos testi rendellenességekkel született – annyira magával ragadta a fiatal Bradley-t, hogy elmondása szerint ez gyújtotta lángra a történetmesélés iránti szenvedélyét.
Cooperből először színész lett, aki egy ideig kisebb szerepeket játszott, főleg jó srácokat és szépfiúkat alakított, míg a 2005-ös Ünneprontókban meg nem kapta az arrogáns, bully boyfriend karaktert, és szerinte ez elkezdte árnyalni a megítélését. De a legjelentősebb pillanat 2009-ben jött el, amikor bemutatták a Másnaposokat, amely többet hozott az amerikai kasszákra, mint előtte 25 évig bármelyik másik korhatáros vígjáték.
Egy 2012-es interjúban a Hollywood Reporternek elmesélte, hogy egy bulin – a 2000-es évek elején – szándékosan, több alkalommal a földhöz vágta a fejét, hogy bebizonyítsa, milyen kemény fából faragták. Az éjszakát a kórházban töltötte, és tett egy-két fontos felismerést:
Egyfolytában azon görcsöltem, hogy mit gondolnak rólam az emberek, milyennek látnak. Kívülállónak éreztem magamat. Csak a saját fejemben éltem. Rájöttem, hogy így sosem fogom tudni kihozni magamból a legtöbbet, és ez halálra rémített. Arra gondoltam, hogy hűha, ha így folytatom, tönkre fogom tenni az életemet.
Úgyhogy, amikor 2009-ben a világ megismerte a karizmatikus Phil szerepében, Cooper már évek óta nem ivott, a karrierje pedig a Másnaposok után felszálló pályára került.
Első főszerepét a Csúcshatás című science-fiction thrillerben játszotta, ami ugyan nem sok vizet mozgatott meg, Cooper vonzerejére mégis sokan felfigyeltek benne. Az akkor 36 éves színész viszont nem akart felejthető szépfiú lenni, és a kérdésről így nyilatkozott:
Nem baj, ha a kinézetem, ami megragad, de a tehetségem legyen az, ami megtart.
Tehetség meg egy pár partitrükk, amik mögött igazából nagyon komoly meló van, de mi már csak azt látjuk belőle, amit Bradley erőfeszítés nélkül a szemünk elé tár – legyen az egy meglepően pontos léggitározás vagy egy teljes interjú abszolválása franciául. Bradley Coopernek mindig is volt érzéke az önmenedzsmenthez – nem is kevés –, és az a tudatosság, amivel az elejétől kezdve formálja az imázsát, kifizetődőnek bizonyult. A következő években ugyanis több emlékezetes alakítása is volt, és sorra zsebelte be a jelöléseket különböző díjakra. David O. Russell filmrendezővel többször is dolgozott együtt, ebből a Napos oldalban legjobb férfi főszereplőnek, az Amerikai botrányban legjobb férfi mellékszereplőnek jelölték Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjakra. Majd jött az Amerikai mesterlövész, amely miatt a főszerep mellett már produceri kreditekért is jelölték a 2015-ös Oscaron. Egy nem különösebben ismert tévés színészből kevesebb mint egy évtized alatt A-kategóriás vezető színész lett. Mégis hogyan?
Először is készül. Az egyik első munkája, az Alias című tévésorozat alatt megkérte a sorozat készítőjét, J.J. Abramst, hogy postázza el neki az elkészült részeket VHS kazettán, ugyanis ki akarta elemezni a sorozat jelentősebb színészeinek játékát. A 2012-es Túl a fenyvesenhez, amiben egy rendőrt alakított, egy hónapot töltött a rendőrségnél, és járta velük a különböző otthonokat, ahova családi konfliktusok miatt hívták ki a rendfenntartókat. A Napos oldalhoz táncolni tanult, az Amerikai botrány alatt Christian Bale method acting technikáját igyekezett elsajátítani, a mesterlövész szerephez meg felpakolt magára 18 kiló izmot.
A felkészültséggel párosul egy érdekes ízlés is: bár eleinte a laza csávó és szívtipró karakterek voltak előtérben, már egy ideje rendszerint nyugtalan, megviselt figurákat alakít. A Russell-filmekben inkább mentálisan instabil vagy függő személyiségeket játszott, de Clint Eastwood filmjében is egy erősen traumatizált főhőst láttunk, aki a háborús események pszichés utórengéseitől szenved. Ezek után Cooper visszatért a Broadway-re, és színre vitte a régi nagy projektjét, amivel még az Actors Studio mesterszakos tanulmányai alatt is foglalkozott, Az elefántembert. A színpadi alakításáért 2015-ben Tony-díjra is jelölték. Ezekből a nehéz sorsú karakterekből táplálkozik Cooper előadói személyisége, és a hollywoodi színész a nagybetűs sikerek után sem elégszik meg kisebb kihívásokkal.
Azonban Clint Eastwood már közös munkájuk előtt felkereste Coopert, méghozzá egy Csillag születik című filmötlet kapcsán. Cooper partnere Beyoncé lett volna, azonban az énekesnő terhessége miatt a projekt bekerült a fiókba. Ezen a ponton már rég nem Pretty Bradről beszélünk. A rendezők, akikkel dolgozott, a munkamódszere és morálja kapcsán olyan, idősebb színészmogulokhoz hasonlították, mint Al Pacino vagy Robert De Niro. De Niro alakította Cooper bipoláris karakterének apját a Napos oldalban, és így nyilatkozott a színész játékáról: „Nagyon okos, őszinte, és a spektrum mindkét oldalát meg tudja mutatni. Nagyon ügyes, és csak egyre jobb lesz.” 1999-ben a mesterszakos Cooper még adrenalintúltengés közepette kérdezte a mestert az Inside the Actors Studio talk show-ban, ma már barátjának tudhatja a legendás színészt. Bár az egekbe dicsérték – a Time szerint még a jó barátai is megfeledkeztek róla, hogy őt nézik a vásznon, és nem egy háborús veteránt –, Bradley Cooper úgy érezte, nem hasznosítja az összes belső forrását. Ekkor ment neki első rendezésének, a nagysikerű Csillag születiknek.
Mikor Clint Eastwood belengette neki a leáldozó csillag szerepét, Cooper még nem érezte, hogy eleget élt volna ahhoz, hogy megjelenítsen egy ennyire elgyötört figurát. Azonban ebben az évben Bradley Cooper elvesztette az édesapját, amikor is elmondása szerint, a világ számára egy pillanat alatt megváltozott. Elhatározta: ahelyett, hogy bezsebel még egy csomó jó szerepet, inkább egy még szigorúbb standardot állít magának, és még jobban törekszik a tökéletességre. Ekkor döntötte el, hogy megcsinálja Az elefántembert, gyermekkori kedvencét. Majd eltelt egy pár év, és 2015-ben már úgy ítélte, ha belenéz a tükörbe, akkor látni véli azt a bizonyos arcot, amit a szerephez szükségesnek érzett. De ekkorra Eastwood már továbblépett, úgyhogy Cooper másnap bejelentkezett a Warnes Bros.-nál, amely meg is finanszírozta a színész nagyszabású vízióját. Így indult 2018 sikerfilmje, amivel az elsőfilmes rendező három Oscar-jelölést, két Grammy-díjat és egy BAFTA-t tudhatott magáénak.
Hogyan lett Bradley Cooper első rendezése egy egész estés játékfilm, amit a legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelöltek?
Kicsit több mint két évtizedes színészkarrierje során Cooper nem csak a szerepekbe ásta bele magát oly nagy szenvedéllyel. Már a korai tévészereplései alatt is be-bekéredzkedett a vágószobába, később Todd Phillips (Másnaposok trilógia), David O. Russell és Clint Eastwood oldalán tanult a rendezés fortélyairól. Egy interjúban a második Oscar-esélyes filmje – és szimplán, a második filmje –, a Maestro kapcsán mesélte el, hogy az évek során hogyan billent a mérleg a rendezés felé.
Gyerekként nem mertem igazán nagyot álmodni, nem hagytam magamnak. Azt gondoltam, hogy a színjátszás, ami leginkább lázba hoz. (…) Már sok éve dolgoztam az iparban, amikor beismertem magamnak, hogy a forgatások közben valójában azon jár az eszem, hogy hogyan készül maga a film. Igazából csak ez érdekel, és voltam annyira szerencsés, hogy olyan rendezőkkel dolgozhattam, akik ezt meglátták bennem, és behívtak ebbe a folyamatba. (…) Szerintem ezek az alkotók rájöttek, hogy egy hasonszőrű emberrel van dolguk, akit nem csak a saját alakítása érdekel.
Már 2012-ben is tett hasonló megállapításokat: „Mindig történetben gondolkozom, snittekben, a jelenet lebonyolításában. (…) Egyáltalán nem úgy gondolkodom, mint egy színész.” „Valamennyi projekt során megpróbáltam mindent magamba szívni”, meséli Cooper az elmúlt évek munkái kapcsán. „Rengeteget tanultam a Csillag születik alatt, de ugyanígy a Rémálmok sikátora forgatása közben is, amikor Guillermo Del Toróval dolgoztam.” A főszerep mellett Cooper ebben a filmben is vállalt produceri szerepet, de beszámolt arról is, hogy Del Toróval három hétig lencséket tanulmányozott.
A legújabb filmjében, a Leonard Bernstein és Felicia Montealegre szerelméről szóló életrajzi filmben összeérnek Cooper szerteágazó ambíciói, és már ő sem mondhatja, hogy nem használja ki a teljes potenciálját.
A rendezői ízlésében van valami hasonlóan klasszikus, mint amit a színészetéről mondtak, valahogy igyekszik megidézni a hetvenes-nyolcvanas évek Hollywoodját. A kritikák legalábbis ódákat zengenek, mondván: „a Maestro megerősíti, amit Cooper debütáló rendezése, a Csillag születik már felvetett: ambíciói az égboltot súrolják, és nemcsak a szakmai virtuozitása, de őszintesége és jó érzéke is megvan ezen ambíciók eléréséhez.” Persze vannak értékelések, amik felületességet emlegetnek, de ez Cooper önmegvalósítási kísérletét nem árnyékolja be.
Számára ez a projekt több volt, mint személyes, elmondása szerint teljesen azonosult Leonard Bernsteinnel. A New Yorker-interjúban kitér arra, hogy maga Bernstein mennyi mindenhez értett, milyen sokféle tehetséggel volt megáldva, és mennyire nehéz volt neki ennyi mindennel egyszerre zsonglőrködni. Közvetlenül ezután az is kiderül az interjúból, hogy Cooper is így érzi magát a saját bőrében. Az biztos, hogy a színész-rendezőnek nincs szüksége PR-menedzsmentre: minden interjúban elmeséli ugyanazt a néhány fontosabb anekdotát és szakmai fogást, amikből felépül a filmkészítői filozófiája, és jó esetben a beszélgető partnerét is hagyja megszólalni. Azonban ha egy újságíró a szokásosnál mélyebb érdeklődést tanúsít, és nem éri be a hangzatos sztorikkal, akkor falakba ütközik. A New Yorker szerkesztője 2018-ban megpróbált fogást találni a sztárszínész-rendezőn, de nem járt sikerrel. A Lady Gagával közös zenés blockbuster kapcsán több kérdésnek nekifutott józanság, szerelem vagy éppen „apák” témában, de Cooper visszautasította a személyes kérdéseket arra hivatkozva, hogy így elveszíti az ellenőrzést a narratíva felett.
Szerinte a művészet lényege, hogy „megpróbálunk megküzdeni a lét reménytelen valóságával.” Ő a filmjeivel igyekszik hozzájárulni az emberiséghez, és ezt azért teszi, mert az alkotás segít abban, hogy együtt gyógyuljunk, gyógyítsuk „a sebet, amit emberi mivoltunk ejtett.” A személyes sérülések felfedésére pedig senkit nem lehet kötelezni. Bradley Cooper viszont szívós munkával elérte, hogy az alkotásai felett ma már teljes kontrollt élvezhet, az írástól egészen a végtermék elkészültéig.
