Carla Nowak (Leonie Benesch) hetedikes osztályfőnök egy német iskolában, ahol egy ideje sorozatos lopások történnek. A tanárok egy része megkérdőjelezhető módszereket alkalmaz az eset felgöngyölítésére, amik szembemennek a fiatal tanárnő nevelési elveivel. A kollégáival vívott harc közepette lényeges felfedezést tesz, de ezzel olyan dominót indít el, amire ő maga sem volt felkészülve.
Ilker Çatak filmjében az első felvonás izgalmasan épül. Megismerjük a tolvajokat kutató tanárokat és az iskola zéró tolerancia irányelvét, melynek értelmében minden kihágást tüzetesen kivizsgálnak. Az elejétől kezdve valami alattomos energia bugyog a felszín alatt, amit helyenként egy nyugtalanító, vonós hangszer szólaltat meg. Érezzük, hogy Carla életében nemsokára nehéz napok következnek, bár erre már abból is következtethetünk, hogy ő az egyetlen, aki kritikával illeti a gyerekek kihallgatását és a további kifogásolható eljárásokat. Ebben az iskolában a gyerekek figyelmét számos ponton felhívják arra, hogy az eljárásban való részvétel önkéntes – de ugye, aki nem bűnös, annak nincs is mitől félnie.
A film elején Carla az egyik diákja védelmére kel, akit lopással vádolnak. Ezzel párhuzamosan a tanáriban elindul a fő konfliktus, ahol Carla lopni látja az egyik kollégáját, és hirtelen felindulásból csapdát állít, hogy leleplezze a tettest. Végül ő maga is belekeveredik a vádak viharába, ráadásul, akit végül leleplezni vél, az nem más, mint Frau Kuhn (Eva Löbau), a legígéretesebb tanulójának az anyja. A fiú, Oskar (Leonard Stettnisch) viszont nem csak az iskolai feladatokban leleményes: amikor az anyukáját vádak érik, és ezek őrá is visszacsapnak az osztályban, pletykakampányt indít a saját ofőjéről. Így a konfliktus a tanári szobából futótűzként terjed át a gyerektársadalomra is, és a lopásvádból pillanatok alatt komoly iskolai harcok kerekednek. A film végig az intézmény kapuin belül játszódik, és Judith Kaufman operatőr bravúrosan vezet minket az iskola tereiben – követve Carlát, akit az események egyre jobban megviselnek.
Carla csapdája és a vádak rengetege hamar felpörgeti a konfliktust, viszont a történések több ponton indokolatlannak érződnek. Ennek oka lehet, hogy a sztori nagyon sűrű és fordulatos, a szereplők viszont nincsenek kellően kidolgozva. A főhős karaktere a legtisztább: lelkiismeretes és idealista, aki mereven ragaszkodik az elveihez. A jóakarat gőggel párosul, és talán ezért történhet meg, hogy Carla Nowak egy meggondolatlan pillanatban maga követ el pedagógiai hibát. A többi figura viszont fájóan egysíkú, és ez a megrajzolatlanság több ponton indokolatlan helyzeteket állít elő. Miből jön Frau Kuhnnak ez a gigantikus ellenállása? A bosszúvágy csinál a szerény kisfiúból szabadságharcost? Ezek a kérdések megválaszolatlanok, a rajtuk való töprengés pedig nem tesz jót a filmnek, mert a cselekmény rohamosan veszít a feszültségéből.
Ezen a ponton a film már rengeteg jelentős emberi és társadalmi kérdést bedob: szó esik felelősségről, becsületről, büntetésről, árulásról stb., de a kivizsgálások és a nevelési filozófia kapcsán olyan fogalmak is előkerültek, mint a karaktergyilkosság, a lejárató kampány, a jogállam és a cenzúra. Sajnos ezek a szavak többnyire el is hangoztak a párbeszédekben, pedig kimondatlanul talán a nézőnek is lehetősége lett volna saját megfejtésekre jutni.
A filmben megjelenített oktatási módszertan láttán nem meglepő, hogy ebben az iskolában a gyerekek öntudatosak és asszertívek. Azonban Magyarországon talán nehezebben képzelhető el, hogy egy tizenhárom éves a szolidaritásról beszéljen, vagy egy osztály közösen sztrájkoljon az osztályfőnöke ellen. Illetve Németországhoz képest itthon a jogállamiságot és a szólásszabadságot valószínűleg más szemüvegen keresztül látjuk, és nem feltétlenül elégszünk meg azzal, hogy ezek a kérdések féljelenetekkel vannak elintézve. A film számos jelentős kérdésről inkább közhelyekben beszél ahelyett, hogy kevesebbet vizsgálna meg, de alaposabban.
Az utolsó szekvenciákban már biztosak lehetünk abban, hogy sosem fogjuk megtudni, ki is követte el valójában a lopásokat. Bár a filmben többször tanulunk a bizonyításról Carla óráin, például arról, hogy a történelem során „a kiszámíthatatlan kiszámíthatóvá vált”, vagy a modern tudományok az igazolható igazságokra épülnek, ebben a történetben számunkra az igazság mégsem derül ki. Helyette egy gyorslefolyású elzüllést követhetünk végig, ami egy szentimentális lezárásba torkollik, ahol a történet vesztesét hősként látjuk távozni az iskolából.
A végjáték ellentmondásos: Çatak egyrészről tanmesévé igyekszik formálni Carla szenvedéstörténetét, másrészről viszont nem fogalmaz meg konkrét tanulságot. Mit állít valójában ez a társadalmi példázat? Hogy a legtehetségesebb gyerekből is lehet bűnöző? Hogy a tömegoktatásban valaki mindig alul marad? Hogy a társadalom problémái nem olyan egyértelműen megoldhatók, mint egy matekpélda? A megválaszolatlan kérdések ellenére A tanári szobának van némi oktatóanyag jellege, ami a filmélmény kárára megy, ugyanis az érzelmi hatás a végén elmarad – Leonie Benesch játékát azonban így is élmény nézni. Mindent egybevéve a film többnyire beszédes és gondolatébresztő, de egy ponton sajnos dadogni kezd, aztán lassan elnémul. Talán, ha nem ilyen bonyolult a cselekményszál, akkor a végére az alkotók is ki tudták volna bogozni.
A tanári szoba (Das Lehrerzimmer), 2023, 24.hu: 6,5/10
