Kultúra

Maradandó egészségkárosodást szenvedhetett Horváth Lajos Ottó

Hegedűs Róbert / 24.hu
Hegedűs Róbert / 24.hu

A Blikk úgy tudja, a Nemzeti Színházban történt balesetben megsérült színész, Horváth Lajos Ottó keze még mindig gipszben van, és félő, hogy sohasem lesz már olyan, mint a baleset előtt volt. Mint ismeretes, november 10-én a Rómeó és Júlia előadása közben a társulat két színésze, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia lezuhantak a díszlet egyik csaknem három méter magas eleméről, melynek következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedtek, meg is operálták őket. Szász Júliáról a múlt héten derült ki, hogy három bordája és a lábszárcsontja tört (utóbbit műtéti úton, egy rögzítőcsavarral kellett helyreállítani), és bár először öt nap után kiengedték a kórházból, végül azért került vissza további két hétre, mert a bordatörés következtében egy potenciálisan életveszélyes állapot, légmell alakult ki nála.

A Blikk által megszólaltatott, név nélkül nyiltakozó kollégák szerint a 60 éves színész egyik keze sérült meg, miután „az esésnél beletenyerelt egy reflektorba, amelynek a szilánkjai a csontjáig hatoltak, érintve az inakat, izmokat és ízületeket. Miután a két sérültet azonnal mentővel szállították a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Horváth Lajos Ottó kezét péntek estétől szombat reggeli operálták az orvosok.”

Horváth keze azonban még több mint egy hónap elteltével is gipszben van, és az orvosai egyelőre nem tudják megmondani, mennyire tudja majd a kezét használni, de a lapnak nyilatkozók szerint félő, hogy soha nem lesz már a régi. Ha így lesz, az a színész pályájára is kihat majd, hiszen számos szerepe van a színházban, melyet nem fog tudni ugyanúgy ellátni, mint eddig:

Ha így alakulna, az előadásokat hozzá igazítva át kell alakítani vagy lecserélni őt másra. Nagyon tart attól, hogy a baleset miatt nem viheti tovább a jelenlegi előadásait, és csak kisebb szerepeket kap a jövőben, vagy – ne adj isten – még olyanokat sem. Ugyanez a félelme a filmezéssel kapcsolatban is

– mondta a Blikknek az egyik kolléga. A lap egyébként úgy tudja, Horváth Lajos Ottó már visszatért a munkába, legalábbis a Most vagy soha című film utószinkronja felvételén ő is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik