Kultúra

Francoise Gilot életművéből nyílik kiállítás a Műcsarnokban

JEAN-PIERRE MULLER / AFP
JEAN-PIERRE MULLER / AFP
Pablo Picasso múzsája idén júniusban halt meg 101 évesen, közel 70 alkotását állítják ki.

Felszálló Főnix címmel nyílik meg csütörtökön Francoise Gilot francia festőművész megközelítőleg nyolc évtizedet felölelő, mintegy 70 alkotását bemutató életműkiállítása a Műcsarnokban. Kovács Krisztina művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője, a kiállítás kurátora a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a Műcsarnok tárlata a művész Európában valaha megrendezett legátfogóbb bemutatkozásának tekinthető, melyen nemcsak a festményei láthatók, hanem többek között egyedi papírmunkáit, akvarell- és tustechnikával készült alkotásait, sokszorosított grafikai eljárásokkal készített műveit, litográfiáit és monotípiáit is megtekinthetik az érdeklődők.

A korai, még a pályaindulást reprezentáló művektől kezdve az életmű kései szakaszát jelentő 2016-os papírmunkákig Gilot művészetének főbb korszakai, témái és sorozatai mind felvonulnak a kiállításon – tette hozzá Kovács. Mint mondta, olyan meghatározó momentumai villannak fel az életműnek, mint a kezdeti, még picassói korszakából származó drámai önarcképe, a legendás párizsi Mourlet Műhelyben készített egyik első litográfiája, az 1980-as évek monumentális lebegővásznai, vagy az 1990-es évek kiemelkedő fontosságú sorozatának, a Vándornak a darabjai, melyek hosszú idő után újra együtt láthatók.

A kurátor kiemelte, hogy a tárlat a művész Rozsda Endre festőművészhez fűződő barátságának is emléket állít, hiszen ennek a szoros kapcsolatnak köszönhető Gilot Magyarország iránt érzett szeretete, kötődése és az elmúlt évtizedekben a magyar művészeti színtéren való jelenléte. Utóbbinak méltó bizonyítéka, hogy a Műcsarnok szinte teljes kiállítási anyaga magyar magángyűjteményekből kölcsönzött művekből jött létre – fűzte hozzá Kovács.

A kiállításon különös hangsúlyt kap a művész táj, alak és mozgásábrázolása. Gilot égei-tengeri, szenegáli, indiai és amerikai utazásai, valamint a művész dinamizmusa a kiállítás vezérfonalát jelentik – hangsúlyozta a kurátor, kiemelve, hogy a francia festőművész egyedi világot hozott létre, ugyanis művészetében megjelennek többek között az avantgárd gyökerei, a picassói formákra való építkezés, az egyiptomi művészet formakincse, a japán tekercsképek, a görög kultúra lenyomata, valamint a mítoszok hatása is.

Gilot magába szívta az egész világot és ebből létrehozott egy saját univerzumot, amely hol figurálisabb, hol absztraktabb, de mindenhol megjelenik az elképesztő dinamizmus a képeiben

– fogalmazott Kovács, hozzátéve, hogy a művész soha nem akart senkinek megfelelni, sem művészeti csoportokhoz kapcsolódni, hanem a saját útját járta.

Gilot 1921-ben született a Párizs melletti Neuilly-sur-Seine-ben. Filozófiai, irodalmi, jogi, képzőművészeti tanulmányait a Párizsi Képzőművészeti Egyetemen folytatta, mestere Jean Souverbie volt. Rozsdával 1939-ben, Pablo Picassóval pedig 1943-ban találkozott először. Első önálló kiállítása 1952-ben a Galeria Louise Leiris-ben nyílt meg. 1964-ben megjelent több nyelven az Életem Picassóval című könyve, majd több tárlata nyílt Angliában és Amerikában. 1980 és 1986 között volt a „lebegő festmények” időszaka, majd sorra követték egymást a fontosabb (retrospektív) kiállításai, többek között a Musée Picassóban. Első budapesti kiállítása 2000-ben a Várfok Galériában nyílt meg. A világ egyik vezető galériája, a New York-i Gagosian Gallery közös kiállítást rendezett Gilot és Picasso alkotásaiból. Franciose Gilot nyolc évtizedet felölelő festészeti munkássága mellett több művészetelméleti könyvet írt, versesköteteket publikált és illusztrált, valamint táncelőadásokhoz készített díszlet- és jelmezterveket. 2023-ban 101 éves korában egy New York-i kórházban hunyt el. A kiállítás 2024. február 4-ig látható a Műcsarnokban.

A Gilot-ról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
A százéves nő, aki tíz évet töltött Picassóval, nyolcvanat a festészettel
Ő volt az egyetlen nő, aki elhagyta a 20. század legünnepeltebb képzőművészét, ám Françoise Gilot életútja ennél jóval többel szolgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik