Hiszik vagy sem, a Szomorú vasárnapot a Vidám Színpad mutatta be negyven évvel ezelőtt. Müller Péter drámájában Bodrogi Gyula alakította a zongorista-komponista Seress Rezsőt, Voith Ági a feleségét, az előadást Sándor Pál rendezte. Aztán 1999-ben ismét a Révay utcai közönség elé került a darab, megint Sándor vitte színre, újra Bodrogival és Voith-tal. Ugyanabban az évben elkészült a Szomorú vasárnap című német–magyar film, amelyet 2000. február 7-én, a filmszemle keretében mutattak be a Budapest Kongresszusi Központban.
Seress címadó daláról a mozipremier idején azt írták: „Közismertsége az Aranycsapatéval vetekszik.” Hatvanöt évvel korábban, amikor a közönség elé került, a számról a következőket tette közzé a 8 Órai Újság:
Ez az ócska sláger az öngyilkosok dala, és stílszerűen csak ezzel lehet megválni az élettől. A szöveg bebizonyította feltétlen alkalmasságát a legkülönbözőbb öngyilkossági nemeknél. Volt, aki taxiban mellbe lőtte magát, miközben ezt a kis lírai remeket mondogatta magában, mint búcsúlevelének egyedüli üzenetét, volt aztán olyan is, aki cigánnyal húzatta a slágerdalt, mielőtt végzett magával. Minden temperamentum megtalálja a kis költeményben a neki való öngyilkossági módot. (…) Elvégre, ha érdemes a művészetért élni, miért ne lenne érdemes a giccsért meghalni?
Giccsről, méghozzá „halhatatlan giccsről” cikkezett Karinthy Frigyes is a Pesti Naplóban, de korántsem parentálta el a dalt:
Tessék közelebbről megnézni a halhatatlan remekművek tárgyát, sematikus ábrázolásban ki fog derülni, hogy hajmeresztő giccsekhez hasonlítanak. Raszkolnyikov története ordenáré detektívregény, Werther problémáján bánatos mindenesek tűnődnek vasalás közben vagy mosogatás után ama bizonyos szomorú vasárnapon, Homéroszt ugyanaz az indulat fűtötte, ami a »te szőke gyereked, aki nem mehet a háborúba«, s Az ember tragédiája a világ legjobb mozitémája.
A dalt huszonnyolc nyelvre fordították le – az eredeti szöveget Jávor László írta, ahhoz utólag született meg a dallam –, és olyan világsztárok énekelték, mint Louis Armstrong, Ray Charles, Bing Crosby, Serge Gainsbourg, Billie Holiday, Ricky Nelson, Paul Robeson. A szám és zeneszerzője miatt látogatott a pesti Kispipa vendéglőbe, ahol Seress szolgáltatta a muzsikát, Benjamino Gigli, Otto Klemperer, John Steinbeck, Arturo Toscanini, Spencer Tracy vagy Luchino Visconti.
A Szomorú vasárnap legszomorúbb kísérőzöngéje, hogy szerzője 1968 elején, majd 1969 januárjában is öngyilkosságot kísérelt meg, másodszorra „sikerrel”. A film nem róla szólt, hanem – Nick Barlow regénye alapján – egy nácikkal terhelt szerelmi sokszögről a kultikus dal keletkezésének korában, a központi helyszín pedig a legendás étterem volt a második világháború előtt és alatt, valamint a huszadik század végén. A moziban Seresst nem is Seressnek: Aradinak hívják. Szerepét a német rendező, Rolf Schübel az olasz Stefano Dionisire osztotta, ahogyan a vendéglős Szabóét sem magyar színészre bízta (honfitársa, Joachim Król kapta a feladatot).
A női főszerepet honfitársunk játszotta, és abban az egyben az összes kritika megegyezett, hogy Marozsán Erika alakítását a legmesszebbmenőkig elismerte. A Magyar Nemzet úgy vélte, a huszonhét esztendős színésznő számára „megadatott a lehetőség a kaposvári színház szerződéses művészeként elindulni a világhír felé”. Maga Marozsán napjainkban úgy nyilatkozott a felfedezésről: „Ajándékba kaptam egy karriert.”
Azóta vagy ötven – többségében külföldi – filmben tűnt fel, előbb Berlinben élt, majd Los Angelesbe, onnan New Yorkba költözött. Németül vagy angolul, mint mondta, „védőháló nélküli kötéltáncot” mutatott be a kamerák előtt. Itthon 2011-ben a Bozsik Yvette Társulat Bál, avagy a táncos mulatság című előadásán játszott főszerepet, miután tizenegy éves korától a balettintézetben tanult. Aztán – a nélkül, hogy közvetlen környezetében bárki tudta volna, még a szülei sem sejtettek semmit – beadta a jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára. Kapásból bejutott, 1995-ben végzett Hajdú Steve-vel, Kamarás Ivánnal, Schell Judittal együtt.
Ám akárhányszor, akárhol és akárkivel forgatott, nemrégiben ő maga említette: sokaknak még mindig a Szomorú vasárnapból ismerős. Az ezredfordulós alkotás sokkal nagyobb siker volt Németországban, mint minálunk. Német filmdíjat kapott a legjobb forgatókönyvért, bajor filmdíjat a legkiválóbb rendezői és a legkitűnőbb operatőri teljesítményért (az utóbbi Edward Klosinski munkája). Több más kategóriában jelölt volt és maradt.
Itthon pedig leszedték róla a keresztvizet. Talán csak a Kisalföld publicistáját indította meg, igaz, őt sem a képsoraival, mert a Hová tűnt szomorú vasárnapunk? című cikkben ez állt: „Nem veszem be, hogy eszpresszó-zongoristára nincs már szükség. Hiszen az ország fele dzsesszre meg Homokórára ügyetlenkedte elő kabátzsebéből a jegygyűrűt, és biztosan ma is leszaladna a feleségével, ha még nyitva lenne az a presszó, de becsukott és lebontották.”
A Marozsánt éltető Magyar Nemzet is romokba döntött:
Még Seress Rezső szerzeményét is sikerült tönkretenni. Annyira azért nem remekmű a dallam, hogy két órán belül tizenötször hallgassuk végig.
A 168 óra szintén maró gúnnyal jegyezte meg: „A filmet leginkább a nagy magyar Alföld ihlette meg. Az a lapos.” A Vasárnapi Hírek felhívta a figyelmet: „Az igazi, hiteles Seress Rezső-film elkészítése a filmművészetnek továbbra is adóssága.” A Népszabadság kivételesen a Magyar Nemzettel tartott:
A totális kudarcot némileg enyhíti Marozsán Erika játéka. A fiatal színésznő bizonyára hiteles Seress Rezső-emlékfilmben is megállná a helyét. Ez a Szomorú vasárnap azonban nem hiteles mementó. Schübelék ízléstelen művirágokból fontak koszorút szegény Seressnek, az elátkozott zenésznek.
Aki magára is végzetes hatást gyakorolt az öngyilkosok dalával.
