Talán azoknak volt igaza, akik soha nem vették komolyan a slashert. Ezt a nyolcvanas évek Amerikájában népszerűvé váló, kaszabolós gyilkosságok egymásutánjára épülő horrorváltozatot – vagy pszichothriller-változatot, ebbe most bele se menjünk – egyetlen történeten belül és több filmet átfogóan is a sorozatlogika formálta. Vagyis a lényege az epizodikusság: egy elmebeteg sorozatgyilkos, lehetőleg maszkban, megöl öt-hat sihedert, majd ha ez a film sikeres lett, jöhet a folytatás, amelyben ugyanez történik, csak rendszerint még több áldozattal.
A slasher lényege tehát kezdetektől az állandó fokozás, a túlhajtás, ez pedig törvényszerűen sematikussá és parodisztikussá tette ezt a filmcsoportot. Legfontosabb rendezői hamar rájöttek erre, és vagy abbahagyták a slasherek sorozatgyártását – így tett a Halloween-szériát útnak indító John Carpenter –, vagy szándékosan önironikussá, paródiává alakították azokat, mint a Rémálom az Elm utcában– és a Sikoly-filmek szerzője, Wes Craven. Craven korábbi sorozata csak a hetedik, Az új rémálom alcímű résztől, a Sikoly viszont már a másodiktól nyíltan a filmkészítésről, a slasher-rajongásról és a komédiába forduló kaszabolásról szólt. Akadtak, akik az utóbbi években megint komoly képpel közelítettek a slasherhez, de egyikük sem győzött meg róla, hogy nem Cravennek volt igaza.
A tévés szitkomok felől érkező, a nagyjátékfilmekre elég későn (ötvenéves kora körül) átnyergelő Nahnatchka Khan például egyértelműen a Craven-iskolát követi. A Prime Videón Halloween előtt bemutatott Gyilkos a múltból elsősorban a Sikoly örökségéből merít, de egészen máshogy, mint a mostanában feszített tempóban érkező, egyébként szintén nem rossz Sikoly-folytatások.
A Gyilkos a múltból hősnője azért tudja pontosan, hogyan történnek a gyilkosságok, mert azokat harmincöt évvel ezelőtt követték el. Ha Jamie visszautazik a múltba, talán meg is tudja akadályozni őket.
A három forgatókönyvíró, David Matalon, Sasha Perl-Raver és Jen D’Angelo korábban közepes vígjátéksorozatokon és minimális költségvetésű, obskúrus horrorfilmeken dolgozott. Sem róluk, sem az ugyancsak ismeretlen Khanról nem gondoltuk volna, hogy alapos műfajismerettel és gondoskodó szeretettel közelítenének a slasherhez. A Gyilkos a múltból azonban olyan alkotók munkája, akik nemcsak e filmek sémáival vannak tisztában, de kiaknázzák a sémákban rejlő komikus lehetőségeket is. Filmjük emiatt intelligensebb és szórakoztatóbb a slasherek, különösen az újabbak derékhadánál.
Az alkotók úgy frissítik fel a sablonokat, hogy segítségül hívnak egy másik műfajt, elsősorban pedig egyetlen klasszikust: a science fictiont és a Vissza a jövőbe-t. A történet szerint 1987-ben három kamaszlányt öltek meg a barátságosnak és unalmasnak tűnő Vernonban. A gyilkosságsorozat, amely helyi turistacélponttá tette a városkát, harmincöt év múltán váratlanul folytatódik, és éppen a hősnő anyja esik áldozatul a Sweet 16 gúnynevű gonosztevőnek. Még szerencse, hogy Jamie legjobb barátnője éppen megépítette az édesanyja tervei alapján készült időgépet, a hősnő pedig úgy tud elmenekülni a gyilkos elől, hogy bevágódik az időutazáshoz átalakított fotóautomatába (!), és visszarepül a nyolcvanas évekbe.
A Gyilkos a múltból legviccesebb motívuma, hogy Jamie folyton igyekszik egy kicsit udvariasabbá és elfogadóbbá nevelni a nőgyűlölő poénokkal dobálózó, sörissza nyolcvanas évekbeli tinédzsereket, köztük a saját, vele ekkor egyidős szüleit. Mindez elég hasonló ahhoz, ahogy Marty McFly okítja teszetosza apját a Vissza a jövőbe első részében, de a kiosztott szerepek mások. Amíg ott George volt az ártatlan, Marty pedig a dörzsöltebb fiú, addig a Gyilkos a múltból egy józan és megfontolt lányt küld a felelőtlen hülyegyerekek közé. Khan ügyesen szövi bele csekély tétekkel bíró, gyilkosos fogócskájába azt a nemzedéki ellentétet, amelyet mostanában jóval nagyobb presztízsű filmek is feldolgoznak: a kilátástalan jövővel szembenéző fiatalok érettebbek és komolyabbak, mint az ő korukban még számos illúziót dédelgető szüleik.
Ennek a mostani tizenéves generációnak az egyik alapélménye, hogy a fennálló rendszeren nem lehet változtatni, elvetélt reformkísérleteinkkel folyton ugyanazokat a köröket rójuk. Ezért is válhattak a 2020-as évek jellemző darabjaivá az időhurokfilmek a Palm Springstől a Teneten át a Zanoxig.
A hősnőt ráadásul Kiernan Shipka alakítja, aki leghíresebb szerepében, a Mad Men – Reklámőrültek hatvanas években lázadó kamaszlányaként ugyancsak egy fontos nemzedéki konfliktus gyújtópontjában állt.
Talán valóban azoknak volt igaza, akik soha nem vették komolyan a slashert, és a Gyilkos a múltból is inkább vígjátékként nézhető. De valamire mégiscsak rátapint abból, ahogyan mostanában érezzük magunkat, és amin nehéz önfeledten kacagni.
Gyilkos a múltból (Totally Killer), 2023, 106 perc. 24.hu: 7/10. Elérhető a Prime Videón.
