Kultúra

Mintha csak receptre írták volna fel a Zanoxot – épp ez hiányzott a magyar vígjáték-kultúrának

Mozinet
Mozinet
Rég szórakoztunk olyan remekül, mint Baranyi Benő első filmjén, a Zanoxon. Ember- és társadalomismeret, nagyon mai, nagyon magyar humor, kilétünk büszke felvállalása. Zanox – Kockázatok és mellékhatások kritika.

Hogy a Zanox nem megy a szomszédba némi lökött humorért, azt már akkor megérzi a néző, amikor egy panellakó bácsi nemcsak az erkélyről lekiabálva osztja ki a szerinte hangoskodókat, hanem házimamuszos lábait a korláton átvetve egy hibátlan szuperhőslandolással érkezik a kopott betonház elé, hogy közvetlen közelről szórja ki átkát mindazokra, akik nem hagyják pihenni. Akiket épp leteremt, az egy fiatal lány és a késes támadója, ám ez a bácsinak édesmindegy, a szomszédban hangos bulihely van, unja már a zajt – hogy felbukkanása hiúsítja meg a lány erőszakos halálát, azt nem is sejti. Hát így indul a Zanox – Kockázatok és mellékhatások, rövid időn belül a második magyar elsőfilm – az első a Kilakoltatás volt –, amely láttán az örömünket, hogy ilyen friss hangú, tehetséges, vagány fiatal filmeseink vannak, mint Baranyi Benő, csak az homályosítja el, hogy a közönséget a tucatszám érkező pozitív kritikák is aligha terelik majd be tömegesen a mozikba. Pedig, ha a filmkritikának valahol igazi súlya, fontossága van, akkor az ilyen üde fuvallatként érkező filmeknél biztosan.

Kapcsolódó
Ugye, milyen felemelő, amikor a kicsi beleáll a harcba a nagy ellen?
A végrehajtó is csak ember – és az adós is az. A Kilakoltatás című új magyar filmben egy ügybuzgó hivatalnok meglátja az embert a feladat mögött – de van-e bármilyen kiút a szegénység és jogkövetés patthelyzetéből? Kritika.

A fenti jelenet csak prológus: a Zanox valójában egy péntek reggelen indul, és nem a mérges panelbácsiról szól, hanem Misiről, akinek nagy napja van: ma lesz a szóbeli érettségije. Előtte otthon a nagyi bundáskenyere ad erőt és mindent kibíró akaratot, a nyugodt idegekről meg az a szorongásoldó tabletta, a Zanox gondoskodik, amelynek a klinikai kutatásában a pánikbeteg Misi is teszteli a szert. Még a szóbeli előtt beugrik a következő havi adagért, Mátyás királyt húzza ki töriből, mekeg valamit, előtte a helyi menő fiú vezeték nélküli fülesen kapja a tatárjárás-segédletet, Janka, a lány, akiért Misi odavan, viszont combra írt puska ide vagy oda, csúfosan belebukik az angolba. Mindegy, túlesnek a dolgon, jöhet a koccintás és az esti buli, aggódni majd a pótérettségi előtt ráér, aki megbukott, most égetőbb kérdés, hogy Misi elmegy-e a buliba, ahová Janka hívja.

Nem megy el, ahhoz túlságosan szorong – legalábbis eleinte így tervezi, ám a nagyi finom célzásai végül ráveszik, hogy elinduljon, ám mire odaér, a helyszínen mentők, rendőrök, káosz, mígnem úgy alakul, hogy Misi agyrázkódással ébred a kórházban. Érthető ijedtségét a szomszéd ágyon fekvő, piros orrú bácsi próbálja enyhíteni: citromleves flakonjából dugipálinkával kínálja. Misi ugyan soha nem iszik, most mégis elfogadja a szeszt, ám amint leér a pia, furcsa roham lesz rajta úrrá, és amikor magához tér, gyanúsan ismerős helyzetben találja magát: reggel van, a nagyi bundáskenyérrel eteti, és sietnie kell, mert aznap szóbeli érettségi – újraindult az előző nap. Misi felismeri az időhurkot, amibe került, és próbálja a következő nekifutásokkal mindig kicsit javítani a nap kifutását, ám a hurok szabályrendszerére neki kell rájönnie, a tét pedig messze nem csak a történelem szóbeli: emberéletekről van szó.

Mozinet

A Zanox jól ismert toposzt futtat meg: időhurkos filmből készült már egy rakás, ám a téma legnagyobbjaihoz csak kevés film ért fel – bár épp a közelmúltban volt egy remek példa időhurok-mozira: a frenetikus humorú, óriási szívű Palm Springs. És mit ad isten, a Zanox, bár annak töredékéből készült, szintén frenetikus humorral és óriási szívvel meséli el a saját időhurok-meséjét. Mert mese ez tényleg: alakjai népmesei figurák, a nagyi a hamubasült pogácsa helyett étolajban sült bundáskenyérhalommal igazi mese-öreganyó, a pálinkás bácsi egyszerre emlékeztet a mesék bölcs öreg koldusaira és pimasz erdei manóira, a rejtélyes késes szintén afféle erődben bujkáló rémalak – Baranyi modern, mai népmesében fogalmaz, annak minden eleresztett, bátor játékosságával. Ezt keveri valamivel, amit a közönségfilmekben a legritkábban látunk visszaköszönni: mélységes emberismerettel.

Itt nem tökéletesre lakberendezett terekben mozognak a stylistokkal hibátlanra öltöztetett, vasalt bőrű, űrlényszerűen tökéletes emberszobrok, ó nem: a háttér Dunaújváros mélységesen magyar miliője, a néző szinte érzi az étolajszagot, a lelakott kocsmákban terjengő bor-penész-domestos mix realista pot-pourriját, a buszokon terjengő gépzsír-dezodor bukét. Az emberek olyanok, amilyenek mi voltunk-leszünk-lehetünk, meg amilyenek valóban szembe jönnek az utcán, a kocsmákban sem ugyanaz a harminc éve szalonrészegest alakító színészbrigád. És nem csak a statisztéria ilyen igazi, a főszereplők is, kezdve azzal, hogy a tinik például tiniknek néznek ki – és egyébként is nagyon jók, Bálint Előd tökéletes találat, a konstansan szorongó Z generáció szobra lehetne, Erdős Lili meg olyan édes-vad-félszeg Jankaként, amilyennek egy rendes tinilánynak kábé kötelező lennie.

Mozinet

Baranyi hatalmas szeretettel, de a valóságot nem kidekorálva látja alakjait, és ezt nem fél pontosan így meg is mutatni. Így néz ki, így beszél, így főz, így mozog, így bulizik, így züllik, így jár orvoshoz, így csóró, így gazdag a magyar – a „luxusfeleség” Vasvári Vivien cameo-szerepeltetése egészen fenomenális húzás –, és ezt mégis olyan ritkán látjuk visszaköszönni a társadalmilag és miliőben mindig szépítő, mindig túlságosan a valóság fölé lövő magyar filmekben. Érdekes kettősség ez, de nagyon működik: egy meseszerű, a realitást görbítő történet keveredik nagyon is reális magyar helyzetekkel és még reálisabb magyar alakokkal.

Baranyi a rendezés mellett forgatókönyvíró is a filmben, így a Zanox humorát alighanem az ő személyéhez köthetjük – és ez is nagyon mai, friss humor, amelyben nem erőltetett egysorosok próbálják viccessé tenni a helyzeteket, hanem maguknak a helyzeteknek van igazi komikuma. Amit egyébként nem kell keresni: mi, magyarok, nagyon komikus országban élünk, eredendően komikus alakok vagyunk, csak valamiért ezt a magunkon röhögést nemigen merjük felvállalni – talán Bödőcs óta kicsit jobban, de azért még bőven van hova fejlődni. Baranyi viszont, talán épp azért, mert elsőfilmesként nem telepedett még az agyára a megfelelési kényszer gyávasága, kérdés nélkül tartja elénk a görbe tükröt.

És persze, beszélhetünk az elsőfilmes büdzsétlenség jeleiről, de remélhetőleg, ha a Zanox hatszor ennyi pénzből készül, akkor sem a miliő csinosítására – és ezzel meghamisítására – fordítják a plusz pénzt, hanem, mondjuk, az időnként meg-megbicsakló dialógusok kiköszörülésére, meg a kiváló munkát végző stáb munkájának egy kicsit jobb megfizetésére. Mert egyébként a Zanoxra így, ránézésre, tulajdonképpen elég volt a mégoly nevetségesen kevés pénz is, vagy inkább: sikerült csodát csinálni a semmiből, és nem fapados, nem gagyi semmi, ami számít. A világ, amiben játszódik, az fapados – de hát mi egy ilyen fapados kis ország vagyunk. Miért ne lehetne ezt megmutatni?

Olyan jó lenne nem szégyellni végre össztársadalmilag azt, akik vagyunk mi, magyarok, ha nem akarnánk végre a saját identitásunk helyett valami hazug eleganciájú, semmilyen, lesimogatott katalógusidentitást magunkra venni, ha nem akarnánk kisollóval nyírt pázsitot a mezei virágos fű helyére, magasfényű minimált a kredenc helyére. Nézzük meg, mondjuk, a franciák hasonló filmjeit: nem akarják magukat amerikainak vagy bármi másnak mutatni, mint franciáknak, humorukat, hőseiket, történeteiket megfosztva mindattól az íztől, ami franciává teszi őket. A Zanoxhoz hasonló igazi, okos és játékos, ízig-vérig rólunk szóló magyar filmek is tehetnek ezért az önazonosságért.

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások már nézhető a mozikban. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik