Kultúra

A Tények Plusz miatt közel négymillióra bírságolta a TV2-t a Médiatanács

TV2
TV2
Burkolt reklámot tettek közzé.

Az NMHH Médiatanácsa közel 4 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 és a tenyek.hu portál szolgáltatójára, a TV2 Média Csoportra – írja a Média1.

A szakemberek a Tények Plusz július 4-i adása, a tenyek.hu-n visszanézhető verziója, illetve az Üzenet a börtönből című műsorszámok miatt büntettek, azokban ugyanis

egy divatmárkáról, annak népszerűségéről, különlegességéről és az elérhető termékekről is szó esett, sőt, az árusító pavilon cégtáblája és a bemutatott ruhák márkaneve is tisztán látszott.

A Médiatanács szerint a cégcsport ezzel három alkalommal sértette meg a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó szabályokat, így

3 900 000 forintot kell fizetniük.

Az e heti ülésen két másik problémáról is szó esett:

  • a cseh fennhatóság alá tartozó Filmcafé június 24-én a Kisiklottak című filmet korhatár-besorolás nélkül sugározta, pedig azt tizenhat éven felülieknek korhatár-megjelöléssel kellett volna műsorra tűzni,
  • a holland joghatóság alá tartozó AXN-en a The Shield: Kemény zsaruk július 15-én, reggel vetített epizódja kapcsán követtek el hibát: a képernyő sarkában szerepelt ugyan a 16-os karika, de azt reggel vetítették, és nem a 21-05 órák közti időszakban. A csatorna ezzel a holland szabályozást is megsértette, ott ugyanis csak 20 óra után lehetett volna azt leadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik