Kultúra

John Scalzi egyáltalán nem haragszik, amiért Szabados Ági saját magát dicsérte laudációjában, sőt, hálás neki

Kovács Tamás / MTI és RTL
Kovács Tamás / MTI és RTL

Nem érzi úgy, hogy Szabados Ági bármilyen szempontból is bocsánattal tartozik neki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elhangzott, sokak által kritizált laudációja miatt – derül ki John Scalzi amerikai író, a fesztivál kitüntetett díszvendégének blogbejegyzéséből.

A sci-fi szerzőt múlt héten Budapest Nagydíjjal tüntették ki a fesztivál nyitónapján, ahol Szabados, a Nincs Időm Olvasni Kihívás (NIOK) megálmodója és Nagy Ervin színész méltatták. Az előbbit azonban többen kritizálták, mivel laudációjában alig néhány mondatot ejtett Scalziról, beszéde nagy részében inkább saját kezdeményezését és munkásságát dicsérte. A műsorvezető később egy Instagram-sztoriban kért bocsánatot azoktól, akiket megsértett.

Scalzi azonban nem vette magára a furcsára sikerült beszédet, sőt, szerinte nem volt vele gond.

Tolmácson keresztül hallgattam végig a beszédét, és semmi kivetnivalót nem találtam benne: sok más egyéb mellett beszélt az olvasás fontosságáról, amellyel nyilvánvalóan én magam is mélyen egyetértek.

A háromszoros Hugo-díjas szerző hozzátette, egyáltalán nem érzi azt, hogy Szabadosnak bocsánatot kellene kérnie bármiért. Szerinte ugyan egy ilyen műfajban valóban az az elvárás, hogy több szó essen az adott szerzőről, mivel ő maga saját bevallása szerint rettentően sokat képes beszélni saját magáról, nem gondolja, hogy bárkiben hiányérzet maradhatott ezzel kapcsolatban. Scalzi ezt követően méltatta Szabados tevékenységét, és azt is hozzátette, hogy hálát érez az irányába, a fesztivál több résztvevője is arról számolt be ugyanis, hogy Szabados könyvklubjának köszönhetően ismerték meg Scalzi munkásságát.

Szóval magyarok, kérlek titeket, ha miattam vagytok dühösek Szabadosra, köszönöm szépen, de ne tegyétek. Ne vegyetek magatokra olyan terhet, amit én sem cipelek. Nagyra értékelem, amit Szabados értem tett a fesztiválon és azelőtt is. Semmiféle bocsánatkéréssel nem tartozik. Sem nekem, és szerintem senki másnak sem

– zárta sorait Scalzi.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik