Kultúra

Pálffy István továbbra is a Nemzeti Médiaszövetség Etikai Bizottságában ül

Hír TV
Hír TV
A Hír TV-től kirúgták, onnan nem.

Tizenhárom év szünetet követően végül csak egyetlen adásra tért vissza a tévéképernyőkre Pálffy István, hiszen a Hír TV-n alig néhány perccel a feltűnése után máris a pedofilokkal szembeni megértésről beszélt – írtuk meg egy hónappal ezelőtt.

Az egyes források szerint hárommilliós csúcsgázsival visszahívott, kollégái körében ezzel feszültséget okozó korábbi KDNP-képviselőt és dublini nagykövetet azonnal kirúgták a csatornától, ami a következő napon el is határolódott tőle,

a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) honlapján, az Etikai Bizottság tagjai közt azonban továbbra is szerepel a neve

vette észre a Média1.

A kormánypárti sajtó több fontos alakjának kezdeményezésére öt évvel ezelőtt született szervezet küldetése saját oldaluk szerint

a polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése,

a háromtagú Etikai Bizottság – amiben Pálffyn kívül az MTVA volt szóvivője, Cserháti Ágnes, illetve Kakuk L. Tamás, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője ül – feladata pedig, hogy

ellenőrizzék: a tagok valóban betartják a szervezet Etikai Kódexének rendelkezéseit, ennek megsértése esetén pedig etikai eljárást folytatnak le az adott taggal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik